Az úgy volt, hogy 2004-ben, az Index ötödik születésnapjára összeraktunk egy dögösnek szánt albumot, amiben benne lettek volna Etele "Egy soha el nem készült könyv képei" című posztsorozatában bemutatott fotók, mindenféle besztof cikkválogatások, a legjobb címek, és a képregényem, amiben lelepleztem volna, hogyan készül ez a trágár náci-kommunista botránylap.
Az album sorsa klasszikus Index-recept szerint alakult, miszerint egyszer csak észrevettük, hogy eltelt pár év, de a termék még nem jutott el a nyomdáig, bár 2004 tavaszán már ott sorakoztak egymás után a friss, ropogósra sült fájlok. Amikor kitaláltuk ezt a mostani "ötéves az ötéves az Index"-akciót, azt is elhatároztuk, hogy nyomtatásban egy dolog fog megjelenni, a képregény új változata. Frissítére azért is szükség volt, mert kiderült, hogy a beszkennelt verziók elvesztek, csakúgy, mint az eredeti rajzok egy része, például az a lap, amin a Zsidó, a Kommunista, a Jeti, a Nordikus Ufó és a Szemita Ufó közösen mozgatják az aktuális hírügyeletes ujjait. No meg az Index sem pont úgy készül, mint mondjuk hét évvel ezelőtt.
Az alant letölthető képregényben - íme, itt a világpremier - két főhősünk, a fura szuperképességgel rendelkező Kalapácsember, és szuperhős barátja, a trágársággal pusztító Gézengúz Recskabajnok megnyernek egy rejtvénypályázatot. A nyereményként kapott wellnesshétvége egyik fakultatív programja az Index szerkesztőségének otthont adó kísértetkastély megtekintése. Hőseinket Burány Csubakka, a szerkesztőség gyapjas mindenese vezeti végig az ijesztő termeken, az olvasó pedig bekukkanthat a kulisszák mögé. A képregény nyelvezete értelemszerűen trágár, akit ez riaszt, az, kérjük, ne nézze meg. Vagy töltse le csakazértis, aztán írjon felháborodott levelet, hogy milyen szemetet toltunk az arcába.
A látvány is sokkoló lehet több ponton, mondjuk a Dávid Ibolya lábszőrzetéből klónozott, bankártestű lény esetében, kérem erre is figyeljenek.
A képregény dizájnere és megteremtője Fester, azaz Sós D. Bálint. A cucc, mint mondtam, nyomtatásban is meg fog jelenni, kisebb példányszámban, de mi most képernyőn nézegethető, illetve kinyomtatható formában gyorsan közzé tesszük. Az éles szemű olvasó kétféle pdf-fájlt talál alant. Az első az egyszerűbb verzió, ennél az a4-es lapok egyik oldalára kerül kép, és monitoron is nézegethető. A második változat kiprintelése kiadványszerűbb végeredménnyel jár, amennyiben a lapok mindkét oldalára kerül valami.
Így készül az Index, nézegetős verzió (.pdf)
Így készül az Index, nyomtatható változat (.pdf)
Jó szórakozást, akinek van kedve, írja meg ide lentre, hogy tetszett!
Kommentek
2009.05.27 16:34:07Kockacukor
Szerintem már kicsit uncsi :\
2009.05.27 16:36:21Gu.
nagyon !
2009.05.27 16:36:54unc_fester
Névlopás történt! :D
2009.05.27 16:37:43adat
fexta a bajnok!
2009.05.27 16:40:16múvemáccsó
szerintem is még vagy 10 évig csiszoljátok a dolgot.
nehogy elkapkodjátok.....
érjen még (magától), ne költsétek a a drága időtöket ilyenekre...
2009.05.27 16:57:46Lord_Cica
imádom a Szilyt :))))))
2009.05.27 17:07:44négerbirka
Viktor Pelevin: Generation P
2009.05.27 17:08:34Balián
Szánalmas!
2009.05.27 17:12:52Hamlet
Lord_Cica,
nem arról ábrándoztál eddig, hogy UP legyen az...
apád? :)
2009.05.27 17:14:13pircq
rendesen megöregedtetek, gagyi de nagyon
2009.05.27 17:16:04nemte
Elég jó, hogy kattintásból élnek a fiúk, és ehhez magukat (is) rakják ki kattintani valónak, az önreklámot. Nem olyan hülyék, amilyennek mutatják magukat, csak végetelül pitik. Szeretne a fiú és a lány sokkal nagyobbat bűnözni, csak nem mer. Ilyenek ezek.
De azért nem adják föl, írásban is lehet jó nagyokat bűnözni a nép ellen!
2009.05.27 17:20:32Bukowszky
most már tényleg bőven túlzásba van ez az egész víve
2009.05.27 17:23:02Lord_Cica
2009.05.27 17:12:52 Hamlet
pssszt! még féltékenyek lesznek egymásra! ;)
2009.05.27 17:35:41internetvallalkozas.com
Nyilván stílusos akart lenni, de ez nagyon olvashatatlan egy valami...
2009.05.27 17:54:14[imi]
olyan mint ha a tibor vagy a tarda blogba készült volna csak aztán ide került.
2009.05.27 17:55:32Blazzo
kurvaszar
2009.05.27 17:58:43Azazello007
nemte: csupán két kérdésem lenne. Milyenek (és kik) azok az "ilyenek", és kik alkotják a "nép"-et?
2009.05.27 18:00:05carsandgirls
Mire jó ez a tízéves az index erőlködés? húdepoénosnak tartott metálhimnusszal meg ilyen gagyikkal? Ha ez kell akkor majd kretén magazint veszek...
2009.05.27 18:11:48blablablaus
Hagyjátok már abba ezt a szuperszánalmas erölködést kedves indexesek !
Remélem olvassa valami értelmes vezető a kommenteket, és levonja a megfelelő következtetéseket:
ez az ötlet csúnyán megbukott.
Csináljátok azt, amiben jók lehetnétek, mondjuk írjatok cikkeket a napi eseményekről, mert ez elég kiábrándító !
Gondolom nem vagyok egyedül ezzel a véleményemmel, és gyanítom , hogy hamarosan visszaüt a hülyeségetek, valamilyen statekben , ahol az olvasottságotokról kaptok infót.
Lassan én is inkább kicserélem a kezdőoldalamat valami másra.
2009.05.27 18:15:05gitáros
"Amikor kitaláltuk ezt a mostani "ötéves az ötéves az Index"-akciót..."
No, ez ami jellemző...
2009.05.27 18:18:30Nash vs. Keynes
ki az a cigányhitler?
2009.05.27 18:19:00degerely
Miért kell nyavajogni már megint? Oda van írva: 10 éves az Index. Érdekel? Nem? Akkor nem kattint, nem olvas. Van helyette más.
Amúgy meg minek komolykodni ilyen cikkekkel? Poén. Ha nem jön be, van az úgy. Odaírod alá, hogy nem jött be, oszt jónapot.
2009.05.27 18:28:10Tömör professzor
Ez az index így nagggyyyon köcsög!!!!
2009.05.27 18:39:35Csillary
Az Index szerzőinek jelentős része a humán genitáliák, az anyagcsere és bélműködés legdurvább, lehetőleg minél gyakoribb szóhasználatában jeleskedik. Ún. humoruk belterjes, erőltetett, néha sírnivaló. Hogy miért olvasom? Hát helyrerakja az alacsony vérnyomásom. Meg néha -valszeg tévedésből - jó ttudományos cikkek vannak. Jobbulást!
2009.05.27 18:41:21Lord_Cica
fú már másodszorra olvasom a képregényt, nagyon jó :))))) mikor lesz 2. rész?
2009.05.27 18:18:30 Nash vs. Keynes
utolsó előtti oldal, jobbra
2009.05.27 18:41:56pazola
Ez a kepregeny tenyleg szar, egyreszt azert, mert fizikailag olvashatatlan, masreszt meg a tartalom is szar ( megengedem, hogy az elso 10 oldal utan nem, de keptelen vagyok eljutni odaig ).
2009.05.27 18:51:55Bangó Tarzan
Én sem tudtam végig olvasni. Ami azt illeti, én a kommentek miatt járok mostanában az indexre. Az indexesek meg azt hiszik, hogy úgysem megyünk el erről az oldalról. Hisz én sem mentem el. Nézem a kommenteket. Még egy ideig... Aztán már azt sem, meg még sokan mások sem, és a végén az index nem lesz érdekes senki számára, mert most már tényleg egy nagy rakás szar. A vezetőségnek észre kéne venni, hogy azért nem csökken a látogatási mutató, mert most tartunk ott mi olvasók, hogy még bízunk benne, hogy az index.hu olyan lesz mint régen. Fogytán a türelmünk.
2009.05.27 18:56:50Rá Dios
Jézus Mária... Hát beszűkülve nem vagytok...:-)
2009.05.27 18:57:59Bangó Tarzan
Rá Dios: dehogynem, mint egy szűzlány :-)
2009.05.27 18:58:37Rá Dios
Fiúk, keserű kommentelők: Ez szokatlan, de nem, szar. Ezt nem kell szeretni, de nincs miért utálni. Az INDEX-szel nem könnyű létezni, de nélküle nehebb volna élni...
2009.05.27 18:59:27Rá Dios
nehéz+nehezebb=nehebb
2009.05.27 19:01:27Rá Dios
Úgy bántam a mondatbéli vesszőkkel, mint az egykori esztergomi érsek nevezetes levelében...
"Az Indexet megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindnyájan beleegyeztek én nem ellenzem"
2009.05.27 19:05:14Milk and Honey
Nem kell elájulni, jövő év közepétől Fidex lesz a nevük.
2009.05.27 19:10:31near relation
"Ki mozgatja a háttérből szálakat? A zsidók? A Cigányhitler? Delhusa Gjon sminkesének szomszédja?"
Szerintem ugyanúgy készül az index, mint a kuruc infó.
2009.05.27 19:11:01marcell.boros
Erre időt és pénzt pocsékolni......
2009.05.27 19:18:44sertésmájkrém
korrekt kis levezető
2009.05.27 19:20:58www.bolhaplaza.hu
A 10 éves évforduló alkalmából a szuperbanner ára lecsökkenhetett volna 90%-ot.)
2009.05.27 19:21:37Luka Like
Fárasztó, gyenge, unalmas erőlködés már ez az egész. Tudom, el lehet menni máshova kattintgatni az oldalon, de ennek az egész bohóckodásnak a honlap legalján lenne a legjobb helye, hogy már senki ne lássa. A stílus és hangvétel innen-onnan való lenyúlásáról nem is beszélve, senkinek nem áll jól ez a felhigított Matula-imázs.
2009.05.27 19:23:45Bangó Tarzan
Én már a címadási szokásaikat is kezdem utálni. Ilyen például ez: Felfüggesztették a Williams F1-csapatát. Mondjuk a kiemelt szövegbe bele írhatnák, hogy FOTA tagságról van szó, de nem, hatásvadász szar címeket adnak inkább. Elmennék indexes cikkírónak, ez lenne az első cikkem:
* FELROBBANT AZ INDEX SZÉKHÁZA * Felrobbant az index székháza mellett egy 30x30 centiméteres lufi. Aszem minden kritériumnak megfelel, jó a cím, szarról sem szól a cikk...
2009.05.27 19:28:28www.bolhaplaza.hu
Én szeretem az indexet,a monitoromon kimelet helyen van rögtön a hírkereső után és a jogi fórum előtt.DDD
2009.05.27 20:06:27smidgen
uncsi...
2009.05.27 20:50:43Hálivúdi Láncfűrészes Prostik
Sokat változott az index. Régen minden 12. cikket nem olvastam el, most minden 12.-et. Valahogy megváltozott. Kevesebb az érdekes cikk, és túl sok a celebes. Olyan sok téma van pedig, a szellemvilág, paranormális dolgok, találmányok, technológia, művészetek, stb. Mintha ezekből kevesebb lenne. Nem tudom. :s
2009.05.27 20:57:18Hamlet
Lord_Cica,
és csak most látom, hogy egy korábbi posztban még Bedét is "letündérmackóztad"! :)
Most már tényleg vallj színt, nem lehet egyszerre három kedvenc drogos sztárpublicistád!
;)
2009.05.27 20:59:37Hamlet
helyesebben így: "drogos sztárpublicistád"
2009.05.27 22:30:34Lord_Cica
2009.05.27 20:57:18 Hamlet
Dehogynem! ;) És még a TBG is a kedvencem. És ha tudnám, hogy ki van a Subba Zsazsa nick mögött, akkor őérte is rajonganék :)
2009.05.27 23:24:26francia kapcsolat
Bejött ez a stílus az Indexnek. 90% bulvár, 10% hír, ökörködés, szellős dizájn - szóval amit a Terike is szívesen olvas a munkahelyén. Mi a f*omnak tudományos rovat, ott a Brit Tudósok, vagy IT rovat ha párszor húha!-érzéssel leírjuk, hogy sikerült linukszot telepíteni és van benne ablak, az már elég a népnek.
És sajnos igen. Bejön, a lé dől.
2009.05.28 00:49:10The King, a király
Úgy vagyok ezzel a munkával, mint a professzor a diplomamunkával. Első oldal, hogy miről szól, utolsó, hogy ki készítette. Jeles, csak tűnjön már el...
De minek elégedetlenkedni a színvonal miatt? Ha lesz igény másra, lesz másik internetes újság.
2009.05.28 02:22:13fraki
gyenge
2009.05.28 08:46:47csepeszil
de nagyon...
2009.05.28 09:08:49blablablaus
Miért nem rendez inkább a 10. születésnapja alkalmából valami bulit, mondjuk Újpest-központban (nem volna messze). Annak volna értelme, és biztosan jobb lenne a megítélése a portálnak, ezen kívül írhatnátok büszke beszámolókat.
ÉS MONDJUK OSZTHATNÁNAK MONDJUK INGYEN SÖRT IS...
2009.05.28 15:36:16Herr Nyó
Azert a kepregeny szovegeben szinte veletlenul sincs jo helyen egyetlen elvalasztas sem. A tartalomtol fuggetlenul szar anyag. vel-etlenul, elhely-ezkedett stb. A tordelo monnyon le!
2009.06.02 17:15:41Avenarius professzor
"Lassan én is inkább kicserélem a kezdőoldalamat valami másra."
:DD