A Zegyetemek Háborúja: indul a második menet

2013.11.12. 14:03
Az Index öthetes műveltségi vetélkedőjében a mostani felsőoktatási intézmények hallgatói, volt hallgatói és szimpatizánsai vetélkednek egymással közéleti, kulturális, tudományos, történelmi, gazdasági, technológiai és sporttal kapcsolatos kérdéseken keresztül – most már a második héten. A játékosok Indapass-regisztrációval vehetnek részt a játékban, amelyben lehet, hogy hangfelvételt kell hallgatni, úgyhogy aki tanóra közben tölti ki, készítsen elő egy fülest. Az első fordulóhoz képest változást jelent, hogy ezúttal egy nagyobb kérdéskörből kap véletlenszerűen tíz kérdést.

 
h i r d e t é s

A Zegyetemek Harca előző heti első fordulójában a Pázmány Péter Katolikus Egyetem szerezte meg a vezetést, átlagosan 5,71 pontot értek el, átlagos időeredményük 81,3 másodperc volt, és összesen 258 játékossal vettek részt a fordulóban. Az egyéni nyertes maximális pontszámmal és mindössze 30,3 másodperces idővel Teca nevű olvasónk lett. Az első körben 6670 férfi és 2833 nő játszott.

A küzdelem folytatódik, mutassa meg, mit tud a második körben! A második forduló egyéni első helyezettje értékes nyereményt, egy komplett házimozi rendszert kap, így ne habozzon, vágjon bele gyorsan!

A teszthez kérünk öntől pár alapadatot (játékosnév, születési év, melyik egyetem/főiskola nevében játszik). A játékosnévvel jelenik meg a toplistákon, az adatok segítségével korosztályos eredményeket is közlünk majd. Az adatok felhasználásával kapcsolatos általános szabályokat itt olvashatja.

Mindenki egyszer töltheti ki a kvízt, 24 órán belül, utána ez a kvíz már nem lesz elérhető. Mindig kedden lesz új forduló, a következő november 19-én. A kérdések megválaszolására 20 vagy 30 vagy 35 másodperc áll rendelkezésre, attól függően, milyen hosszú a kérdés. Ha videót kell néznie, vagy hangfelvételt kell hallgatnia, akkor a válaszadásra szánt idő csak azután indul el, hogy megnézte/meghallgatta, amit kell. A kvíz végén olvashatja a helyes válaszokat. A játékszabályokat itt találja.