Negyedszer is itt a Zegyetemek Háborúja

2013.11.26. 14:50
 
h i r d e t é s

Fordulóról fordulóra változnak a nyertes intézmények, most éppen a Miskolci Egyetem csapata áll legelől, az egyéni versenyzők közül pedig Teca, a Széchenyi István Egyetem szimpatizánsa. Minden fordulóban valami hipermenő ajándékot adunk a győztesnek, ebben a fordulóban egy százezer forint értékű futópadot kap a Mall.hu felajánlásában a leggyorsabb és legjobb versenyző.

A kvíz játékszabályait itt találja, de röviden arról van szó, hogy november elején indítottuk el a játékot, amin felsőoktatási intézmények hallgatói, volt hallgatói és szimpatizánsai vetélkednek egymással közéleti, kulturális, tudományos, történelmi, gazdasági, technológiai és sporttal kapcsolatos kérdéseken keresztül, öt héten át. A játékosok Indapass regisztrációval vehetnek részt a játékban, és a kérdőív kitöltése előtt megnevezhetnek egy egyetemet vagy főiskolát, amelynek a nevében játszanak.

Mindenki egyszer töltheti ki a kvízt, 24 órán belül, utána ez a kvíz már nem lesz elérhető. Mindig kedden lesz új forduló, a következő, és egyben utolsó lesz december 3-án. A kérdések megválaszolására 20-40 másodperce van, attól függően, milyen hosszú a kérdés. Ha videót kell néznie, vagy hangfelvételt kell hallgatnia, akkor a válaszadásra szánt idő csak azután indul el, hogy megnézte/meghallgatta, amit kell, és készítsen elő fülest, ha órán töltögeti, és nem akarja, hogy a tanár furán nézzen. A kvíz végén olvashatja a helyes válaszokat, a saját eredményét majd pénteken hasonlíthatja össze a többiekével.

Kezdje el a negyedik fordulót most!