Megint ugráltat a karkötőm

2016.12.05. 15:34

A Fitbit az okoskarkötőkre specializálódott, arra gyúrnak, hogy eszközeik minél jobban kövessék le a felhasználók mozgását, sportolását. Újabban elindultak az okosórák irányába, de még csak az első lépéseknél tartanak. Eszközeik jobban fitneszkarkötőként, mint okosóraként. Ez a helyzet a Fitbit Charge 2-vel is, amely pont egy ilyen hibrid.

A Charge 2 minden mozgással és egészséggel kapcsolatos alapértéket követ, számolja a lépéseket, folyamatosan méri a pulzust, figyeli alvási ciklusainkat – de nem nyújt sok újdonságot az eddigi modellekhez képest.

A Fitbit új karkötőjének az eddigieknél nagyobb OLED érintőkijelzője van, amelyen több információ fér el. Kicsit vastagabb is emiatt. Ez engem például zavart, sokkal jobban szeretem, ha a karkötő vagy az óra észrevétlen marad a kezemen. Dizájnjához tartozik, hogy nagyon könnyű cserélni a karpántot. Mindenféle színű és anyagból készült karpántokat lehet hozzá vásárolni, de nem olcsón. Én kaptam hozzá egy elegáns bőrpántot is, de jobban tetszett az eredeti élén szín, így nem cseréltem le.

A kijelzője viszonylag jól reagál minden érintésre, a mért információkat lapozgatással érhetők el. Elvileg a kezünk felemelésekor felébred a kijelző, de ez nem mindig működött. A kijelző mellett van is egy fizikai gomb, ezzel lehet rásegíteni a navigációra, vagyis ezzel klikkelünk, ha valamit tenni akarunk. 

A Charge 2 tehát méri minden aktivitásunkat és testünk minden rezdülését. A pulzust például folyamatosan figyeli, és ezt el is küldi a kapcsolódó alkalmazásnak. Így a nap végén visszanézve pontosan látom, mikor másztam fel az irodaház második emeletére vagy miért aludtam el majdnem egy kiadós ebéd után.

Előnyök:

  • nagy kijelző
  • élénk színek, cserélhető karpánt
  • több sportot képes követni
  • sokáig bírja az akkumulátora

Hátrányok:

  • nem jók a telefonos értesítők
  • nincs GPS
  • túlzottan ránk telepszik 

A kütyü nézi az alvásomat is, illetve figyelné, ha engedném. Engem ugyanis nagyon zavar, ha valami van a csuklómon alvás közben. A Charge 2-t is a kezemen hagytam elalvás előtt, de levettem az éjszaka közepén. Mint említettem, nincs benne GPS, ezeket az adatokat a mobiltól veszi sportolás közben. Ez azt is jelenti, hogy telefon nélkül csak funkcióinak egy részét tudjuk használni.

A Fitbit korábbi modelljénél is megfigyeltem, hogy alapbeállításnál egy igazán kemény kiképzőőrmester szerepében tetszeleg. Óránként szól, hogy azonnal álljak fel és sétáljak egy kicsit, különben nem lesz meg a kitűzött lépésszám a nap végére. Eleinte még viccesnek találtam ezt, de egy idő után rettentően zavart a nyomulás. Ha épp belemélyedek a munkába, nincs az az óra, amely miatt felállok sétálni. Még akkor sem, ha cukin ugráló emberkével jelzi ezt a kijelzőn.

Érdekes újítás a Relax funkció, ami valójában légzésgyakorlatokat takar. A kijelzőn mutatja a karkötő, mikor kell be- és kilélegezni, mély lélegzeteket venni. Az egész 2 vagy 5 percig tart és folyamatosan bámulni kell a kijelzőt, hogy pontosan csináljuk a gyakorlatot.

A karkötő nem vízálló, tehát úszás közben például nem lehet használni. Attól azonban nem kell félni, hogy kézmosás közben rácseppen néhány csepp víz és ha épp esőben támad kedvünk futni, az sem fogja zavarni. Az akkumulátora viszont elég jó, majdnem egy egész hétig bírta egy feltöltéssel. Ráadásul semmit nem bíz a véletlenre, kijelzőjén is jelzi, hogy tölteni kellene, az alkalmazás is szól. És ha mindez nem lenne elég, még emailt is küld, hogy alacsony a karkötő töltöttsége, ideje töltőre tenni.

A karkötő adatait nem lehet a Google Fitt vagy az Apple Health alkalmazással szinkronizálni, tehát ha több egészségügyi- vagy fitneszeszközt használunk, akkor továbbra is több alkalmazásra lesz szükségünk.

Lehet, hogy a Charge 2 szebb és jobb, mint elődei, de az okosórák és okoskarkötők valószínűleg elértek arra a pontra, amikor valami újat kell kitalálni, hogy a felhasználók lecseréljék meglévő kütyüiket. Mert egy szebb szín és egy kicsit nagyobb kijelző nem biztos, hogy elég vonzó.

A Fitbit Charge 2 ára 45-50 ezer forint között mozog, kiegészítő karpántot nagyjából tízezer forintért lehet venni hozzá. Árával a középmezőnyben mozog, ennél vannak drágább órák, de találunk olcsóbbakat is. Androidos és iOS-készülékekkel is kompatibilis.