10-ből 4 magyar túlköltekezik karácsonykor

2017.12.04. 11:30 Módosítva: 2017.12.04. 12:09

A magyar családok jelentős része túlköltekezik karácsonykor, de jellemzően nem hitelre teszi azt: az Intrum Justitia nemzetközi követeléskezelő kutatásából az derült ki, hogy 10-ből csak 2 magyar vesz fel kölcsönt a nagybevásárláshoz. A magyarok közel 40 százaléka érzi úgy, hogy többet költ karácsonyi ajándékokra, mint megtehetné, amivel Magyarország az európai középmezőnyben van e tekintetben.

Az Intrum Justitia, Európa vezető követeléskezelő vállalatcsoportja évente elkészíti Európai Fogyasztói Fizetési Jelentését. Az idei, novemberben elvégzett kutatásban 24 országból 24 401 európai – köztük 1006 magyar – állampolgár vett részt. A kutatásból kiderült, hogy Magyarországban és a kontinens más országaiban is csak nagyjából minden 5. válaszadó jelezte, hogy néha hitelt kell felvennie azért, hogy meg tudja venni a kinézett termékeket.

A karácsonyi időszak megterheli a családok pénztárcáját, ennek hatása pedig januárban érződik – derül ki a reprezentatív kutatásból. Az adatok szerint a magyarok közel fele szerint pénzügyi szempontból az év legmegterhelőbb időszaka az első hónap. A válaszok együtt mozognak az életkorral: a 18-24 évesek 30 százaléka vélekedik így, az 50 évnél idősebb korosztályból azonban minden második ember.

A kutatás alapján az is látszik, hogy többet vásárolnak a magyarok az interneten: a megkérdezettek több mint fele állította, hogy az egy évvel korábbi időszakhoz képest ma már nagyobb részben webes felületen keresztül intézi költéseit.

Az online vásárlás lehetősége a kiskereskedelmi forgalmat is felfelé hajtja, hiszen a hazai válaszadók harmada szerint többet vásárol az internetes kereskedés egyszerűsége miatt. Ugyanakkor szintén minden magyar harmadik fogyasztó úgy érzi, a közösségi média nyomásgyakorlása miatt többet vásárol, mint amire szüksége lenne. A magyar adat nem számít kiugrónak az európai országok között, sőt, átlag alatt van. A többi visegrádi országban a válaszadók több mint fele látja így, míg Romániában a válaszadók majdnem kétharmada.