Keresés

7 találat az Indexről, és a környékéről.

2008. január 15., 15:26

Ismét demonstráltak a Baumag-károsultak

Mintegy 50 korábbi Baumag, Duna Profit és Pilis Invest ingatlanszövetkezeti befektető demonstrált a Pénzügyminisztérium épülete előtt, mert szerintük a korábban megvásárolt szövetkezeti üzletrészükből származó árfolyamnyereség utáni forrásadót jogtalanul fizették be az államkasszába. Patyi István, a károsultak képviselője a tiltakozók előtt elmondta: ha fennáll az állam felelőssége a több tízezer kisbefektető által befizetett és törvénytelenül eltüntetett több tíz milliárd forinttal kapcsolatban, és az államnak a 20 százalékos mértékű forrásadóból több milliárd forint bevétele származott, akkor az állam orgazdasággal vádolható. Kovács Álmos, a PM szakállamtitkára miután átvette a mintegy 100 forrásadó-befizetésről szóló igazolást, az MTI-nek elmondta: a befektetőknek tisztában kellett lenniük azzal, hogy kockázatot vállaltak.