Keresés

90 találat az Indexről, és 12 a környékéről.

nononono
2013. április 20., 20:24

Bőgött a CM-szervezője az utolsó bringaemelésnél

Szombaton délután átvonult a budapesti belvároson az utolsó Critical Mass. Már az újpesti rakparti gyülekezőnél látszott, hogy nagyon sokan, több tízezren gyűltek össze, hogy végigtekerjék a 16 kilométeres távot, amely Petőfi híd - budai alsó rakpart - Halász utca - Fő utca - Alagút - Attila út - Lánchíd utca - Lánchíd - József Attila utca - Andrássy út - Olof Palme sétány útvonalon szokás szerint a Városligetben zárult. Katt az indafotós képekért! Az óriási sor az elején a nagy tömeg miatt gyakran csak csordogált, de két órával az indulás után, 18 órakor a ligeti Nagyrét már így teljesen megtelt. A szervezők megfogadták, hogy most nem lesz létszámbecslés, csak annyit állapítanak meg, hogy az áprilisi hőségben minden korábbinál több bringás jött le a bringás ünnepre. Fotó: Bődey János (Index) Kürti Gábor, a CM egyik főszervezője a Kerékagynak végül mégis azt mondta, hogy ha korábban volt olyan vonulás, amelyikről akkor azt állították, hogy 80 ezren tekerték végig, akkor ezen biztos voltak 100 ezren.

2012. szeptember 12., 17:02

Óriás reklámokkal propagálják New York bringásítását

2013 márciusára tervezik a New York-i kerékpárhálózat beindítását, de már most, a nagy kerékpáros bumm beindulása előtt megkezdődött a közvélemény megdolgozása. A figyelemfelhívó kampány részeként többek között óriásplakátokat és útfelületi reklámokat helyeztek a város forgalmas részein. A hálózat beindítása után 10 ezer új bicikli jelenik majd meg Manhattan, Brooklyn és Queens utcáin, amelyeket 600 dokkoló helyen lehet majd bérbe venni.

2012. szeptember 5., 11:17

Elmarad az őszi Critical Mass

Információink szerint 2012-ben megtörik az immár évtizedes hagyomány, és nem lesz biciklis felvonulás a fővárosban az autómentes napon. A Critical Mass honlapja szerint a szervezők megkezdték ugyan a felkészülést a rendszerint több tízezres rendezvény összehozására, de az elmúlt napokban mégis változtattak álláspontjukon. A szervezői mag szerint a CM felvonulásai elmúlt években Budapesten betöltötték szerepüket, megtörték az alapvető félelmet a kerékpározás biztonságosságát illetően, de már nem a sok konfliktussal járó tömegfelvonulások miatt növekszik a bringások száma.

nono
2009. szeptember 21., 18:18

Fotók a Critical Mass-ről

Az Indafotó idén szeptemberben is egy speciális oldalon mutatja meg a Critical Mass-ről készült képeket, ha tervezed hogy megörökíted, ahogy több ezer bringás lakatolja körbe  a Városházát, mielőtt körbemennének a Nagykörúton akkor ne légy rest, kattints a szürke jelvényre a bal hasábban és az Indafotón pedig a feltöltés gombra! Az előző bringás felvonulások képeiből néhány: INDAFOTO.slideshow.run({ "feedUrl":"http://feed.indafoto.hu/search/list?search=advanced&betasearch=true&text=criticalmass+critical_mass&textsearch=fulltext&favuser=indaricsaj&textuser=&textmap=&photo=&datefrom=&dateto=&&mode=wizard&mode=feed", "width":"420", "height":"250", "orientation":"horizontal", "size":"auto", "bgcolor":"#000000", "textcolor":"#FFFFFF", "random":true, "number":"3", "target":"blank", "staticUrl":"http://static.indafoto.hu" });

2009. augusztus 28., 12:57

Gyalogosbarát bicikliskampány a Margit hídon

Hivatalosan nem lehet biciklizni a Margit hídon, a kerékpárosoknak le kell szállniuk, hogy a túlpartig tolják a járművüket. A Critical Mass szervezői azonban tudják, hogy mennyire életszerűtlen ez azon a járdán, amelyen a felújítás előtt is osztoztak a gyalogosok és a biciklisek. Ezért inkább a békés egymás mellett közlekedést célozták meg, és csütörtök este a toleráns biciklizés módozatait ismertető plakátokat ragasztottak ki.