Keresés

28 találat az Indexről, és 7 a környékéről.

2008. január 22., 12:08

MTV: négy pályázó a székház felszerelésére

Négyen jelentkeztek a Magyar Televízió új, óbudai gyártóbázisának technikai felszerelésére kiírt pályázatra - közölte kedden az intézmény sajtóosztálya az indulók megjelölése nélkül.A tájékoztatás szerint a december közepén kiírt pályázat során elnyerhető megbízás vonatkozik a televíziós műsorgyártó rendszer tervezésére, szállítására, beszerelésére, üzembe helyezésére, tesztelésére és próbaüzemre, valamint az ezekhez kapcsolódó oktatásra.Hogy mely cégek indultak, azt nem közölték, jelezve, hogy a jelentkezések érvényességének vizsgálata még tart; az eredményhirdetés időpontja: február 8-a.Rudi Zoltán, az MTV elnöke egy tavaly március végi nyilatkozatban arról beszélt, hogy saját forrásból 6-8 milliárd forintot költenek 2009 végéig a technológiavásárlásra.(via MTI)

2008. január 6., 02:23

Tévéműsor a semmibe - Tévétörténet '69

Mindazok sokan, akik izgulnak, hogy idehaza nincs eléggé előkészítve a televízió átkondicionálása a digitalizáció csodálatos világára, és egyszercsak úgy lesz itt a jobb kép meg hang, hogy elfelejtettek szólni, mikor kell visszaszámolni tíztől, na, ők nyugodjanak meg. Ha valakinek megvan a digitális átállásról szóló törvény, akkor persze másolja és adja tovább, de a válasz nem abban van, hanem a Rádió és Televízió Évkönyv 1970-es kiadásában.