Öt gyerek halt meg egy texasi tűzben
Egy lakókonténer gyulladt ki. Az apa megpróbált segíteni, de nem tudott bejutni az épületbe.
Egy lakókonténer gyulladt ki. Az apa megpróbált segíteni, de nem tudott bejutni az épületbe.
Az egykor fényűző, pompás épület most kopárul, tető nélkül magasodik a járókelők főlé.
Az Ifjúság utca egyik lépcsőházát ellepte a füst, két lakás használhatatlanná égett.
A házban még nincs gáz, és négy lakásban villany sem, de a lakókat már visszaengedték.
Egy embert tűzoltóknak kellett kimentenie a lakásból, sérült nincs.
Szerencsére a tüzet a kalauz időben eloltotta.
Hat embert kellett kiköltöztetni a lakásból.
A rendőrség 55 éves karbantartója gyújtotta fel magát. A táskájában búcsúlevelet találtak.
Porsche, Bentley és Mercedes is égett egy parkolóban, a rendőrség gyújtogatást sem zárja ki.
Lakástűzben halt meg egy 85 éves asszony hétfőn hajnalban Magyaregresen, feltehetően füstmérgezés végzett vele.
Nem is kellett kétszer mondani a gyártásvezetőnek, hogy ehhez a dologhoz hívjunk inkább kaszkadőrt.
Nagykátán próbálkoztak ezzel, csúnya vége lett, egy életveszélyesen sérült férfit szállítottak kórházba. Kérjük, ne próbálja ki otthon!
A tűzoltók negyven embert kísértek ki a szállodából. Az épület átszellőztetése után visszatérhetnek.
A vendégeknek sikerült időben kimenekülniük.
Martonvásárnál lezárták emiatt az autópályát.
Az okokról egyelőre nem tudni semmit, valószínűleg nem volt tűzoltórendszer sem.
Egy ember súlyos égési sérülést szenvedett a lakástűzben.
Pásztói és salgótarjáni tűzoltók dolgoznak a tűz eloltásán. Nem tudni, volt-e bent valaki.
A kilencszintes hatvani kórház harmadik emeletéről hat csecsemőt kellett evakuálni.
A kórház harmadik emeleti kezelőhelyiségében keletkezett a tűz. Hat csecsemőt kellett átköltöztetni.
Az önkormányzat gondoskodik róluk.
Kigyulladt egy első emeleti lakás hétfőn hajnalban a főváros V. kerületében. Az ablakon át a tűzoltók létrán két lakót mentettek ki a kigyulladt lakásból.
Trevor Bayne az első helyről adta fel a versenyt, amikor lángba borult az autója.
A tűz okát, a haláleset körülményeit még vizsgálják.
Vélhetően a földszinti pékség kemencéi okozhatták a tüzet, öt embernek sikerült kimenekülnie.
A védelmi minisztérium előtt, ahol már több mint egy hete tüntetnek, követelve a miniszter lemondását.
Ketten meghaltak, amikor Újpetsen kigyulladt egy családi ház.
Két ember meghalt.
A Hegy utca ház tetőszerkezetének háromnegyede égett szombaton este.
A bent ragadt lakókat létrán, gázmaszkban kellett kimenekíteni. A tüzet néhány perc alatt eloltották.
A fél tető leégett, irodahelységből indult a tűz még hajnalban.
A tüzet reggelre sikerült eloltani. Nem zárható ki, hogy gyújtogatás történt.
Reggel hét körül gyulladt ki Szolnokon egy lakás. A lakók pizsamában rohantak ki a házból.
Megvalósult sokak rémálma Nagyatádon.
60 ember utazott a buszon, sikerült időben kimenekülniük. A jármű teljesen leégett.
A buszsofőr egy igazi hős volt, több okból is.
Elvágta a gázvezetékeket, majd magára gyújtotta a házat a bősárkányi férfi.
Egy tanya udvarán lobbant fel a tűz.
Meghibásodott és kigyulladt egy elektromos berendezés szombat délután egy üres győri irodaházban.
Az otthon 57 lakóját kikísérték az épületből.
A július óta ázó ház ideiglenes tetejét állami pénzből állják, sajnos ez már keveset segít a szétázott lakásokon.
Jelentős anyagi kár keletkezett Vecsésen.
Két lakóház között, egy üres telken, több mint harminc négyzetméteren gyulladtak ki fagerendák és sok hulladék.
Azt eddig is tudtuk, hogy a póthaj nem feltétlenül jó ötlet, most már tudja a A 17 éves Natasha Lee is.
A Szentendrein pedig felborult egy kocsi.
Az idős nőt már nem tudták megmenteni Dányon.
Lángolt egy műhely, gázpalackok voltak benne.
A füst miatt hívták a tűzoltókat.
A cserépkályha közelében tárolt éghető anyagok gyulladtak ki egy mezőberényi házban, egy idős nőt eszméletlenül találtak az egyik szobában.
Gázpalack robbant fel a lakókocsiban, szinte eltűnt a föld színéről.
Lángoló autóból szabadította ki a sofőrt egy benzinkúton.
Hatvan tűzoltó küzd a hatalmas lángokkal, egyelőre hiába.
A Katona József utcában villanyóránál keletkezett tűz terjedt tovább.
Nemrég lezárták az utca egy részét, öt tűzoltó autó a helyszínen megkezdte a mentést.
A kisterenyei városrészben található házban egy ember tartózkodott, őt kórházba vitték.
Hatalmas tűz ütött ki a házukban, a hétéves Simba ébresztette fel őket, hogy meneküljenek. Másodperceken múlt az életük.
Összetört, majd kigyullad egy cseh rendszámos Lamborghini az M7-es autópályán. A korlátozás még tart.