Lukács
7 °C
22 °C

Keresés

12 találat az Indexről, és 12 a környékéről.

2008. december 16., 14:17

Kutató-fejlesztő központ Mátészalkán

Megalakult a Keleti Háromhatár-Szeglet Kutató-Fejlesztő Központ Mátészalkán, amely a térség adottságaihoz igazodóan tudományos hátteret teremt a gazdasági-társadalmi felemelkedés erősítéséhez - jelentették be az egyesületként működő szerveződés alapítói a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei városban kedden.A kutatóközpontot a Debreceni és a Nyugat-magyarországi Egyetem, a Budapesti Műszaki Egyetem, valamint a Nyíregyházi Főiskola, illetve a Magyar Tudományos Akadémia pécsi regionális szervezete hozta létre 31 tagból álló professzori csoporttal - mondta Sinóros-Szabó Botond elnök a bemutatkozó tanácskozáson.Kiemelte: a mátészalkai fejlesztési centrum, amelynek a helyi biodízel üzem ad helyet, a régió ipari és környezetvédelmi beruházási stratégiáját dolgozza ki, s közreműködik a konkrét projektek megvalósításában is.Sinóros-Szabó Botond elmondta: a professzori csoport az elmúlt 10 évben is segítette a keleti, Romániával, Szlovákiával és Ukrajnával szomszédos országrészt.