Meghalt egy futó a cél előtt Nagykanizsán
A Kanizsa Futófesztiválon egy 45 éves férfi az áldozat.
A Kanizsa Futófesztiválon egy 45 éves férfi az áldozat.
Rendőrök és katonák foglalták el még a vadászházakat is a horvát határ környékén.
A körzeti megbízott idősek lakásait kereste fel, amikor a szomszédban furcsa szagra figyelt fel.
Teherautó és kocsi ütközött Nagykanizsán.
Többfelé lelassult a forgalom.
A nagykanizsai testvérpár egyik tagja meghalt.
Utakat, uszodát, kisvasutat ígért, és külön jelezte, hogy a következő kampányra mi fog elkészülni.
Bár félmilliárddal alá kellett ígérnie becsült költségnek, hogy utat építhessen Nagykanizsa körül.
A tettes a gyanú szerint a saját nagyanyját is szexuálisan zaklatta. Vádemelés következik.
A kislány a többi ovissal biciklizett, amikor elesett, és átment a kezén a kocsi. A sofőr állítólag csak később vette észre, hogy mi történt.
Egy kanyarodó teherautó kerekei alá került.
Két család egy hipermarket előtt esett egymásnak.
A két 15 éves nagykanizsai lány ellen rongálás miatt emelt vádat az ügyészség.
64 pácienst láttak el úgy, hogy nem tudták, nem orvosnál járnak. Volt, aki tudta, de nem bánta.
Gyula és Csaba, Szeged és Vásárhely, Sopron és Győr: egy rakás helyen indulhat újra a vetélkedés a szomszédvárak között a megye vezetéséért. Térkép és sztorik, történelem kontra lakótelep: címverseny a megye I.-ben.
Baranyai Klaudia a Nagykanizsai Gyermekotthonból szökött meg.
Fegyverrel próbáltak autót szerezni Nagykanizsán, de elkapták őket.
Nagykanizsa közelében. A vezető könnyebben sérült, a mellette ülő 71 éves nő meghalt.
A társaság tönkretett egy sörözőt. Amikor a másikból kitiltották őket, gyújtogatni próbáltak.