Keresés

153 találat az Indexről, és a környékéről.

2009. március 11., 10:22
Interjú Hamecz Istvánnal

Interjú Hamecz Istvánnal

monetáris tanács aktívan hozzájárult a 300 fölötti forint-euró árfolyamszint eléréséhez, abból a téves meggyőződésből kiindulva, hogy a gyenge forint enyhíti a recesszió okozta problémákat, mondja Hamecz István, az OTP Alapkezelő vezérigazgatója.

2009. március 7., 08:06
Veszélyben a haza

Veszélyben a haza

Azonnali kamatemelésre, jegybanki beavatkozásra van szükség a forint érdekében. A kormányzati reformok késlekedése pedig adósságspirálba gördíti az országot, mondja Heim Péter, az Aegon Alapkezelő vezérigazgatója.

2009. március 1., 12:33
Nem fogadnak embereket

Nem fogadnak embereket

Majka kilencéves. Egyik napról a másikra vette észre, hogy az egyik lába nem működik rendesen, nem sokkal később már rá sem tudott állni. Az orvosnál derült ki, hogy a keresztszalagja felmondta a szolgálatot, azonnal műteni kell. Rosszul illeszkedett a térdénél két csont, így járás és futás közben erősebben terhelte a szalagokat. Az orvos levágta a csont két végét, újrafarigcsálta mindkettőt, így azok most szalag nélkül tartják Majka lábát. A három hónapos gyógyulási folyamat nagyja már eltelt, szerencse, hogy Majkának van még három lába. Kutyarehabilitációs lehetőségeket teszteltünk.