Király András, a Jobbik szóvivője
Nagyszüleim révén székely, szabolcsi, és szász vér is csörgedezik ereimben. Családunk mély vallásossága miatt sok üldöztetést, nélkülözést szenvedett a kommunizmusban. Természetes tehát, hogy a leghatározottabban szembehelyezkedünk evvel az eszmével és minden formációval, személlyel, aki ezen az úton jár. Nem is volt kérdés, hogy egyházi iskolát válasszak magamnak. A szegedi Dugonics András Piarista Gimnáziumban rengeteg élményben volt részem. Itt ismerkedtem meg a színjátszással, a versmondással, és óriási ismeretanyagot, műveltséget szívtam magamba diáktársaimmal együtt. Már gimnáziumi éveim alatt kialakultak határozott ideológiai-politikai nézeteim. Szüleim MIÉP-szimpatizánsok voltak, ekkoriban kezdtem el nagygyűlésekre és rendezvényekre járni, s a szegedi MIÉP munkáját segíteni. Mindig büszkén vállaltam, hogy keresztény, nemzeti érzelmű, hazája iránt elkötelezett fiatalember vagyok. Radikális gondolkodásmódom már ekkor sok barátot szerzett nekem. Versmondással számos szegedi megemlékezésen, rendezvényen szerepeltem, melyért a Honvéd Hagyományőrző Egylet tiszteletbeli tagjává nyilvánítottak, és megkaptam keresztjüket.
Négy éve oszlopos tagja vagyok egyetemünk színtársulatának, a Boldog Özséb Színjátszó Körnek, mellyel kizárólag 19. század előtti magyar drámákat adunk elő szerte a Kárpát-medencében, mindenhol óriási sikert aratva. 2006-tól foglalkozom komolyabban a Jobbik Magyarországért Mozgalommal, mely pártban látom az egyetlen igaz, hazafi gondolkodást, a társadalmi problémákra való konkrét válaszokat, a félelmet nem ismerést, elszántságot, tenni akarást. 2006-tól szinte minden tüntetésen, megmozduláson, gyűlésen részt veszek. Szívtam rengeteg könnygázt, unokatestvéremet bebörtönözték, meghurcolták ártatlanul, menekültem lovasroham elől, lőtték ki barátomat a szemem láttára…
2006-ban napi sajtószemléket, parlamenti tudósításokat és elemzéseket készítettem egy vállalkozásban. 2007-ben a Lánchíd Rádióban fiataloknak szóló műsort szerkesztettem, vezettem másodmagammal. 2008-tól egy rendezvényszervező cég külsős munkatársaként alkalmanként konferálok, levezetek programokat. 1998 óta rendszeresen kirándulok Erdélyben, részt veszek a csíksomlyói zarándoklaton, és lehetőség szerint Kárpátalján is barangolok. Alkalmanként egyetemista csoportokat viszek kirándulni a Pilis hegyeire és barlangjaiba. Legfontosabb teendőnek a fiatalság megfelelő nevelését, oktatását, ideológiai agymosásának megszüntetését tartom, valamint a határon túl élő magyarság fölkarolását. 2009 nyarán pályázat útján választottak meg a szóvivői tisztségre, emellett tagja vagyok a központi kampánystábnak és a Pest megyei Választmány Kommunikációs Bizottságának. Házasságra és szakdolgozatra készülök, rengeteg energiával és tenni akarással, vidám, tettre kész, szorgalmas fiatalemberként, istenfélő és hazaszerető gyermekek leendő édesapjaként. Király András |
Helyi hírek
Rólunk írták
Publicisztika
Kiadványok
I. Borsod-Abaúj-Zemplén megyei oktatási konferencia a nemzetért Miskolcon
Minden érdeklődőt szeretettel várunk! |
Morvai Krisztina: Összeomlott a neoliberális rendszer
– Pártjuk Parlamentbe kerülése esetén milyen együttműködést tud elképzelni a Jobbik és egy új, jobboldali kormányzat között? – Kerülném azt a kifejezést, hogy jobboldali. Szerintem minden politikai erőnek meg kell mondania, hogy mi az, amiért ő síkra száll. Ma már a jobb- és baloldali jelző teljesen megtévesztő. |
Losonczy Pál nyílt levele a Heti Válasz Online rágalmaira |
A multinacionális vállalatok szerepe a magyar gazdaságban - a Gazdasági Kabinet válasza Bokros levelére
|
Áldott karácsonyt kíván a Jobbik!
A több mint kétezer évvel ezelőtt megtörtént Jézus-születés első jelenete egy megrázó kép: a Betlehembe tartó napkeleti bölcsek – mint a hagyományos tudás birtokosai – hódolnak egy egyszerű kisded előtt. Az akkor ismert világ összemberiségét megjelenítve és egy több évezredes kultúra maradványait hordozva a mágusok leborulnak a gyermek előtt, és arannyal, tömjénnel, mirhával ajándékozzák meg. Ez a kép nem csak azért döbbenetes, mert a világ megváltója mindentől kitaszítva, egy durva jászolban fekszik, hanem mert egy valódi Isten és ember közötti találkozás tanúi lehetünk általa. Az Isten nem imában, nem csodában, nem is prófétái által, hanem – ha úgy tetszik – „színről színre” mutatkozik meg az egész emberiség előtt. A Megváltó megszületése ezért emberi-földi létünk középpontja és egyetlen viszonyítási alapja. Rajta kívül minden más történelmi időpont csak másodlagos, és a hozzá való kötődés és viszony nélkül pedig értelmetlen. |
Kapható a Barikád hetilap második száma!
- Keselyűk kontra Zöld Sasok -Legyőzik-e a Fradit az ingatlanspekulánsok? Interjú Mátyus Jánossal és Kű Lajossal |
Nyomtassa és terjessze legújabb Hírlevelünket!
Győzzön a Jobbik! |