Mire elég a magyar átlagnyugdíj?

shutterstock 564051031
A cikket a Groupama Biztosító támogatta.
2017.02.23. 09:30
A hatvan az új negyven: ma már sokkal tovább élünk aktív életet, mint az előző generáció, és az sem számít ritkaságnak, ha egy másik országban töltjük nyugdíjas éveinket. Elég-e azonban erre egy hazai átlagnyugdíj? Kezdhetünk belőle új életet Ázsiában, és fedezi-e az alapvető szükségletek kielégítésén túl egy aktív szupernagyi kiadásait?

Zsuzsa 40 éven át dolgozott, esztergályosként kezdte a pályáját, de később raktáros és programozó is volt, míg nem 54 évesen, operátori állásából vonult nyugdíjba. Negyven átdolgozott év után – ugyanis szakmunkásként a tanuló évek is számítanak – havi 155 ezer forint nyugdíjat kap, évente egyszer belföldre, egyszer pedig külföldre is elmegy nyaralni egy vagy két hetet, vagyis aktív életet él, szívesen fedez fel új helyeket. Mire elég a nyugdíja akkor, ha egy olyan országban szeretne élni, ahol a napsütéses órák száma bőven meghaladja az itthoniakat? És mire elég itthon, ha fitt nagymama szeretne maradni, aki végre tud időt szánni a kedvenc tevékenységeire?

Tengerpart és lakókocsi

shutterstock 206813596

A nyugati társadalmakban meglehetősen gyakori, hogy a végigdolgozott élet jutalmaként az emberek külföldön, valamilyen kellemes helyen töltik a nyugdíjas éveiket – egy távol-keleti tengerparton, egy mesébe illő faluban Toszkánában, vagy egy kifejezetten nyugdíjasoknak épült lakóparkban a Kanári-szigeteken. Az is megszokottnak számít, hogy a bevállalósabb aranykorúak vesznek egy mindennel felszerelt, szép lakóautót, és nekivágnak a világnak.

A német és holland nyugdíjasoknak egyáltalán nem okoz gondot, hogy magyar fürdővárosokba és csendes kis falvakba költözzenek, pl. a Balaton-felvidék nagyon kedvelt „második” otthon. Két dolog biztosan nagyon csábító: a nyugat-európaihoz képest napsütéses és meleg időjárás, illetve az, hogy a 300 és 750 ezer forint között alakuló nyugati nyugdíjból dőzsölni lehet a magyar viszonyok között.

3093 Balaton eszaki partja

De mi a helyzet, ha egy magyar nyugdíjas szeretné külföldön tölteni az időskorát?

Malajzia beleférhet

Rétvári Bence államtitkár 2016 januárjában tett bejelentése alapján a magyar átlagnyugdíj 120 825 forintra emelkedett, világosan látszik tehát, hogy nem magyar nyugdíjasok fogják elvenni a napernyőt amerikai társaik elől a floridai tengerparton (ez az egyik legnépszerűbb amerikai nyugdíjas célpont).

Az Internationalliving.com 2016-os listája Panamát hozza ki a legjobb helynek az újrakezdésre, amely már csak fekvése miatt is az Egyesült Államok nyugdíjasainak kedvelt célja. Egy külvárosi egyhálószobás bérlemény a Numbeo listája szerint akár 552 dollárból, vagyis 150 ezer forint körüli összegből kihozható. Egy egy kiló kenyér átlagosan 550 forintba, míg egy liter tej úgy 400 forintba kerül, egy kevésbé drága étteremben már 2000 forintért is ehetünk egy jót. Nyilván Zsuzsának erre egyedül nincs lehetősége, de ha egy házaspár hasonló nyugdíjjal vág neki Panamának, akár szerencséje is lehet.

   Külvárosi albérlet 1 kg kenyér 1 L tej 1 kg csirkehús
Panama 150 000 Ft 550 Ft 400 Ft 2100 Ft
Portugália 90 000 Ft 600 Ft 250 Ft 1600 Ft
Malajzia 60 000 Ft 410 Ft 430 Ft 800 Ft
Málta 135 000 Ft 550 Ft 265 Ft 1900 Ft
Egyesült Államok 272 000 Ft 1400 Ft 240 Ft 2400 Ft
Magyarország 74 000 Ft 350 Ft 210 Ft 1400 Ft

Az árak a  oldaláról Numbeo származnak és a 2016. 09. 24-ei árfolyamokon váltottunk, albérletárakból pedig a legolcsóbb lehetőséget választottuk.

Népszerű, és főleg megfizethető például Portugália. A Huffington post cikke és a Numbeo alapján 90 és 120 ezer forint közötti áron lehet szállásokat kifogni, attól függően, hogy városi vagy vidéki viszonylatban mozgunk.

És mire elég egy 155 ezer forintos nyugdíj Malajziában? Szállást akár 873 ringgitért, azaz valamivel kevesebb mint 60 ezer forintért is találhatunk, ha nem ragaszkodunk a belvároshoz, és egy jobb étteremben, két fő részére már 3300 forint körül felszolgálnak egy háromfogásos ebédet. Az MM2H, vagyis a Malaysia is My Second Home (Malajzia a második otthonom) nevű letelepedési program keretében az 50 évnél idősebbek 10 évre szóló engedélyt kapnak más kedvezményekkel együtt, viszont ennek ára van. Fel kell mutatni 23,3 milliónyi ingóságot, valamint legalább 667 ezer forintos jövedelmet. Tehát nem a hazai viszonyokra szabták.

A magyarországi nyugdíj tehát egyáltalán nem, vagy csak nagyon szűkösen elég egy külföldi élethez, főleg, ha az alapvető szükségleteken túl a szabadidő tartalmas eltöltése is cél, és különféle szolgáltatásokat is szeretnénk igénybe venni.

000 A82M7

Vidéki házikó és más „luxuscikkek”

A legtöbben még mindig Magyarországon képzelik el nyugdíjas éveiket – nemcsak Skype-on szeretnék tartani a kapcsolatot az unokákkal, nem szeretnének nyelvet tanulni, és elszakadni a barátoktól, rokonoktól. Az egzotikus, új lakóhelyek sokszor azonban csak a fényképeken tűnnek földi paradicsomnak, ahogy távolodunk a nagyvárosoktól, úgy az infrastruktúra, az utak minősége és a kórházi ellátás elérhetősége is romlik.

Bár világviszonylatban nem tartozik a drága úti célok közé, Magyarország sem olcsó hely, ha tartalmas nyugdíjaskorra vágyunk. Tegyük fel, hogy Zsuzsa úgy dönt, nem költözik külföldre, de tavasztól őszig vidéken szeretne élni, mert az olyan, mintha folyamatosan nyaralna, és a családja is bármikor meglátogathatja. A Balatonnál havi 80-100 ezer forintnál olcsóbban nem talál kiadó házat. Lakásbérlés esetén kevesebből is kijönne, de pont az lenne a lényeg, hogy nyáron az unokái a kertben játszhassanak. Ha egy kisebb, csendes falut választ, akkor megúszhatja kb. 50-60 ezer forintból az albérletet, itt viszont kevesebb a program, nehezebb a lejutás, és arra is gondolni kell, hogy egy nagybevásárlás megszervezéséhez autóra van szükség. Ha meg is veszi a vidéki házikót, a felújítás és a fenntartás is rengeteg pénzbe kerül, és persze nehéz ellenállni a bolhapiacon talált kincseknek, a kerti bútoroknak, és egy veteményes kialakítása sem olcsó mulatság.

shutterstock 424067866

A fürdővárosok a hazai időskorúak körében is egyre népszerűbbek, de itt az árakat szintén nem a magyarországi átlagnyugdíjhoz szabják. Hévízen vagy Zalakaroson egy kisebb lakás bérleti díja is havi 70-80 ezer forint, és nemcsak az élelmiszerek kerülnek többe, hanem a szolgáltatások (fodrászat, masszázs, stb.) is. Egy 50 alkalmas fürdőbérlet ára Zalakaroson pl. 98 ezer Ft, Hévízen pedig csak a környékbeli lakosok kaphatnak éves bérletet (a 3 órás senior jegy 60 éven felettieknek 2100 Ft/alkalom). A gyógyfürdőkben elköltött összeg tovább nő, ha orvosi szolgáltatásokat, kezeléseket is igénybe szeretnénk venni.

A teljes élet költségei akkor sem sokkal alacsonyabbak, ha Zsuzsa úgy dönt, megelégszik városi otthonával, viszont sokat jár kirándulni, színházba és koncertre. Végre van ideje felfedezni azokat a magyar városokat, ahol még nem járt. Sokat spórol azzal, hogy olcsóbban utazik, de a múzeumlátogatás, a szállás és a helyi fürdők „letesztelése” szintén olyan kiadás, amire az alapnyugdíjból nem futja.

DSOKI20140129003

Ha lecsúszik a MÜPA nyugdíjas kedvezménnyel igénybe vehető bérletéről, 9000 forintnál kezdődik a legolcsóbb. Zsuzsa szeret csinosan megjelenni az ilyen programokon, havonta legalább egyszer fodrászhoz megy, az pedig már szinte hagyománynak számít, hogy a koncert vagy a színház előtt beülnek egy kávéra vagy egy pohár borra a barátnőivel.

A legdrágább: az egészségünk

A nyugdíjas években korábban soha nem tapasztalt módon függünk az egészségi állapotunktól. Ahhoz, hogy jó fizikai és mentális állapotban legyünk, sokkal többet kell tennünk, mint fiatalabb éveinkben, és ez bizony rengeteg pénzbe kerülhet. Ha Zsuzsa egészségügyi okokból szakít a korábbi étkezési szokásaival, egészségesebb alapanyagokat választ - pl. házi tojást vesz - bizony megjelenik a konyhapénz összegén is. Étrendkiegészítőket fogyaszt, és beiratkozik senior jógára is, hogy bírja a gyűrődést, amikor ő vigyáz az unokákra. A bérlet kb. 100 ezer forint, ha egy összegben fizeti ki, a Rudas Gyógyfürdő 50 alkalmas termálbérlete pedig 138.750 forintba kerül.

Az elöregedő társadalmakra jellemző tendenciák alapján egyértelmű, hogy Magyarországon egyre kevesebb aktív korúnak kell majd eltartani az egyre nagyobb számú nyugdíjast, és ez valószínűleg a nyugdíjak összegére is hatással lesz a jövőben. Az igényektől is függ, de nem túl biztatóak a lehetőségek, ha nyugdíjasként is mozgalmas életet szeretnénk élni, és csak az alapnyugdíjunkból kell gazdálkodnunk. Időskori éveink sokkal több kiadással járhatnak, mint gondoljuk, ezért érdemes más megtakarítási módokat is keresni. Minél előbb.

(x) A Groupama Biztosítónál most 2 Robbie Williams koncertjegyet vagy tabletet kap ajándékba nyugdíjbiztosítása mellé garantáltan. Az akcióról részletesebben itt olvashat.

Brand & Content Brand & Content
A cikket a Brand & Content készítette az Groupama Biztosító megbízásából, nem az Index szerkesztősége. Arról, hogy mi is az a támogatói tartalom, itt olvashat részletesebben.