Eljárás indult két zászlóégető ellen

2004.01.13. 13:10
Az Indexen közölt fotók alapján a rendőrség közösség elleni izgatás miatt eljárást indít két, a Tilos Rádió elleni tüntetésen izraeli zászlót égető férfi ellen. A tanúk kihallgatását kedden délelőtt kezdték meg. Az eseményektől hétfőn az összes parlamenti párt elhatárolódott, a Fidesz rendőrségi eljárást sürgetett, Demeter Ervin a hatóság fellépését hiányolta, Demszky a tüntetés szervezőit szólította fel bocsánatkérésre, Lendvai szerint a Fidesznek kell rendet teremtenie a saját háza táján. Áder János szerint az MSZP-nek állhatott érdekében a provokáció.
A Tilos Rádió ellen vasárnap szervezett tüntetés alatt történtek miatt közösség elleni izgatás miatt eljárást indult ismeretlenek ellen - jelentette be Gergényi Péter, budapesti rendőr-főkapitány.

Tekintse meg képeinket!
Gergényi elmondta, hogy az Index fotóiból értesültek a zászlóégetésről. A fényképeket, amelyeken látszik, hogy a tömegben két férfi izraeli zászlót égetett, archiválták. Hétfőn megkezdődött a két férfi azonosítása - tudta meg az Index a rendőrség illetékesétől. A rendőrök kedden délig már több tanút kihallgattak, akiket felismertek a képeken. Ezen kívül korábbi ügyeket és más "zűrös" demonstrációkról készült fotókat nézegettek, hátha felismerik rajtuk a zászlóégető férfiakat. Az Index úgy értesült, hogy kedd délutánra a rendőrség el is fogta a zászlóégetőket. A BRFK-n ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánták, annyit azonban közöltek, hogy öt órakor sajtótájékoztatót tartanak a Tilos elleni tüntetésen történtekről. Az Index fotóriporterét kedden tanúként hallgatták ki a rendőrök.

Csodálkozók és nézelődők

A Tilos Rádió karácsonyi műsorában elhangzott kijelentések miatt néhány jobbboldali szervezet támadást indított a rádió ellen, az elmúlt hetekben a rádió betiltását követelték, és tüntetést szerveztek az épület elé vasárnapra.

A néhány ezer fős megmozduláson felszólaló Lovas István publicista a "nulla tolerancia elvét" hirdette meg a "keresztényellenes kisebbség" ellen. A tüntetés után a tömeg nem oszlott fel teljesen, hanem randalírozni kezdett, dobálták az épületet, megrongálták az MTI fotoriporterének fényképezőgépét, és néhányan elégettek egy izraeli zászlót.

A jogászok szerint megalapozott a gyanú
Az év elején életbe lépett, ám Mádl Ferenc által előzetes normakontrollra az Alkotmánybírósághoz utalt "gyűlölettörvény" helyett még a büntető törvénykönyv régi szabályai irányadóak - mondta az Indexnek Bánáti János. Az ügyvéd úgy vélekedik, a tüntetésen elhangzottak és a zászlóégetés együtt mindenféleképpen alapot ad a közösség elleni izgatás miatti eljárásra, mert ugyanabban a környezetben valósult meg a két esemény.

Halmai Gábor, a Széchenyi István Egyetem tanára szerint is alapos indokkal indult nyomozás közösség elleni uszítás miatt. Ha a rendőrségi, ügyészségi vagy bírósági szakaszban kiderülne, hogy nem valósult meg gyűlöletre izgatás, akkor is egyértelműen megáll a garázdaság, vagyis kirívóan közösségellenes magatartás, mely másokban megbotránkozást vagy riadalmat kelt. A garázdaság, ha csoportosan követik el, akár három éves börtönbüntetéssel jár, akárcsak a közösség elleni izgatás.

Demeter nem érti a tétlen rendőröket

"Miért nem történt rendőri intézkedés az izraeli zászló elégetésekor?" - címmel kérdést intézett a belügyminiszterhez Demeter Ervin fideszes képviselő, aki nem érti, hogy a fotók alapján könnyen beazonosítható elkövetők ezt "nyugodtan, háborítatlanul" megtehették, mert a rendőrség nem avatkozott közbe.

Kormos Endre alezredes, a BRFK sajtóügyeletének vezetője az Indexnek azt mondta, a vasárnapi, Kinizsi utcai demonstráció biztosítását végző rendőrök nem tapasztaltak zászlóégetést, és a tüntetés után sem érkezett ilyen bejelentés a rendőrséghez, így eljárás sem indult.

Az Index tudósítója ugyanakkor beszámolt arról, hogy a Tilos Rádió épületet ellőtti kordon, ahol tizegynéhány rendőr posztolt ugyanebben az időben, öt méter távolságban volt csak a zászlóégetők csoportjához. Az izraeli zászlót háromnegyed öt, öt körül gyújtották meg, amikor a sűrű tömeg már feloszlott.

Egymás szavát sem

Nem tapasztalták a rendőrök az MTI fotóriporterének kiáltását sem, amikor gépének vakuját összetörték. Gergényi szerint a 300-500 fős tömegben egymás szavát sem lehetett hallani, olyan hangzavar volt. Mindenesetre kérték a hölgyet, hogy kedden fáradjon be a rendőrségre és formálisan tegyen feljelentést rongálás miatt. A Magyar Távirati Iroda elnöke kedden feljelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőjénél, miután vasárnap a Tilos Rádió előtti demonstráción a hírügynökség munkatársát egy ismeretlen bántalmazta és fényképezőgépét megrongálta.

A tüntetés után a szervező Rákosmente Polgári Kör közleményt adott ki, amelyben a tagok elhatárolódtak a provokálók csoportjától. Hétfőn minden parlamenti párt szintén elhatárolódott a zászlóégetéstől.

Áder és a polgári körök szerint provokáció történt

Az ellenzéknek és a polgári köröknek nem lehet közük a zászlóégetéshez, mivel az provokáció volt - mondta hétfőn a Magyar Televízió Este című műsorában Áder János, a Fidesz-MPSZ frakcióvezetője. Hozzátette: el kell gondolkodni azon, hogy kinek állt érdekében ez cselekmény, ki kovácsolhat belőle politikai tőkét. Áder kedden az MTV reggeli műsorában már a szocialistákat vádolja azzal, hogy figyelemelterelésként nyúltak e provokatív eszközhöz. "Ez által sikerült elterelni a figyelmet olyan kérdésekről, amik ennél sokkal fontosabbak" - mondta az ellenzéki politikus, párhuzamot vonva a Reichstag felgyújtói és a kormányzó párt között: "jó 70 évvel ezelőtt a Reischtagot sem azok gyújtották fel, akik utána bíróság elé álltak".

Barangó fél
Félelmet vált ki belőlem, mindaz, ami az elmúlt néhány napban történt a Tilos Rádióban tett szerencsétlen kijelentésem miatt - mondta a Népszabadságnak Bajtai Zoltán (Barangó). A Tilos Rádió egykori műsorvezetője, akitől a szenteste elhangzott, s azóta botránykővé lett kijelentés származik, hozzátette: Ezerszer megbántam már amit tettem, és az érintettektől többször is bocsánatot kértem. Sajnálom, hogy ezt nem akarják meghallani - mondta Barangó, aki különösnek vélte, hogy a december 24-i műsor miatt - amelynek hallgatottsága szinte mérhetetlenül csekély volt - ilyen nagy ügy lett.

A polgári korok is provokációra gyanakszanak. Tilos Tüntetés - A soha nem látott fehér sapkás fiatalember címmel a polgari-kor.hu levelet közöl, melyben egy bizonyos S. Sándor így fogalmaz:

"De a fiatal embert tegnap sokszor láttam. De ezelőtt a tüntetés előtt még soha, egyetlen tüntetésen, rendezvényen sem! Az 'ős tüntetők' ismerik egymást, mivel sokszor találkoztak már, sokat beszélgetnek. Tegnap sokukat kérdeztem, ki ez? Ismeritek? Senki, de senki, még soha nem látta eddig."

Lendvai: a Fidesz és a Jobbik tartson rendet

A szervezőknek, a Jobbiknak és a polgári körök mögött álló Fidesznek kell rendet teremtenie a Tilos Rádió elleni tüntetés ügyében - hangsúlyozza Lendvai Ildikó, az MSZP országgyűlési frakcióvezetője hétfőn kiadott közleményében.

Kuncze: üdvözlet az elhatárolódó tüntetőknek

Kuncze Gábor hétfőn az MTI-nek nyilatkozva üdvözölte, hogy a Tilos Rádió elleni tüntetés szervezői és több párt is elhatárolódott a rendezvény után történt, "rendkívül nem kívánatos" zászlóégetéstől. Az SZDSZ elnöke a Fidesz által kiadott elítélő közleményről elmondta, ez azt jelzi, hogy a nagyobbik ellenzéki párt vezetői elgondolkodtak azon, miért csak jobboldali rendezvényeken szoktak ilyen események előfordulni.

Párttársához hasonlóan vélekedett Demszky Gábor főpolgármester is, aki hétfői közleményében bocsánatkérésre szólította fel a tüntetés szervezőit "az általuk mozgósított tömeg egy részének agresszív, megbotránkoztató, a büntetőjogi felelősséget is felvető magatartása miatt".

Vizsgálatot kért a Fiatal Baloldal - Ifjú Szocialisták (Fibisz) baloldali ifjúsági szervezet is, akik szerint bűncselekmény történt. A Fibisz szerint a közösség elleni izgatás, illetve a nemzeti és etnikai kisebbség elleni provokáció jöhet szóba.

Mazsihisz: megengedhetetlen

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége hétfőn közleményben megengedhetetlennek minősítette a Tilos Rádió épülete előtt az előző napi tüntetésen történt zászlóégetést, valamint az e rádióban december 24-én elhangzott keresztényellenes kijelentést.

Izrael budapesti nagykövetsége vasárnap este közleményben tiltakozott az atrocitás miatt. A külügyminisztérium szóvivői irodájának munkatársa kérdésünkre annyit közölt, hogy az izraeli nagykövetség nem hivatalos jegyzékben tiltakozott, "csak" közleményben, így jogi értelemben nem valószínű, hogy bármilyen következménye lenne a zászlóégetésnek.