Judit
-2 °C
8 °C

Az ügyészség megszünteti a nyomozást a Nomentana-ügyben

2006.02.18. 10:59
Még nem tudni, hogy az elévülés vagy bűncselekmény hiánya miatt szüntetik meg a nyomozást a kormányfő volt cége ügyében. Eközben nyomozás indult a Postabank 1998-as konszolidációjáról készült Kehi-jelentés nyilvánosságra kerülése ügyében. Szombati Lapszemle.

A Magyar Hírlap információi szerint napokon belül megszünteti a nyomozást a Nomentana-ügyben. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök cégének ügyében két hete tett feljelentést egy magánszemély és három fideszes képviselő, mert a kormányfő egykori cége 1993 és 1995 úgy működött, hogy a cég bejegyzését elutasították, ezért szerintük felmerült a közokirathamisítás gyanúja. Azt még nem tudni, hogy az illetékes Központi Nyomozó Főügyészség a hároméves elévülési vagy bűncselekmény hiányában szünteti meg a nyomozást. A Magyar Hírlap cikke.

Valótlanul nyilatkozott Gyurcsány Ferenc, amikor a fantomcégbotrányáról azt mondta: nem okozhatott kárt az államnak és az adófizetőknek, írja a szombati Magyar Nemzet. A lap ezt a következtetést a Pénzügyminisztérium egy általános érvényű állásfoglalásából vonta le. A Magyar Nemzet cikke.

Nyomoznak a Postabank 1998-as konszolidációjáról készült Kehi-jelentés nyilvánosságra kerülése ügyében, írja a Népszava szombati száma. A Nemzeti Nyomozó Iroda ismeretlen tettes ellen indított eljárást, miután az "eltűnt" Kehi-jelentés a stop.hu hozta napvilágra. A lap azt írja államtitoksértés gyanúja nem, inkább szolgálatititok-sértés gyanúja merült fel. A Népszava cikke.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.