Elfogadták a főváros 2006-os büdzséjét

2006.02.23. 22:42
Elfogadta a fővárosi önkormányzat ez évi költségvetését csütörtökön este a Fővárosi Közgyűlés a kormánypárti képviselők szavazataival, hosszas vitát követően.

A benyújtott 82 módosításból csak egyet, az MSZP-SZDSZ-frakció közös indítványát fogadták el. Ezzel mintegy 3,6 milliárd forinttal változtattak a hivatal által benyújtott 416 milliárd forintos tervezeten.

A büdzsé kiadási összege így 420 milliárd forint, a bevételi oldala 367 milliárd, a hiánya pedig 53 milliárd forint lett.

A Fidesz leépítéstől fél

A többség elfogadta azt a büdzsé főszámait nem befolyásoló pénzügyi bizottsági indítványt is, amellyel lehetővé tették, hogy a korábbi három hónap helyett egy évre vállalkozásba adjanak bizonyos feladatokat. Az ilyen átmeneti jellegű ügynél a hatékonyság vagy a gazdaságosság szempontjainak érvényesítése nem feltétel.

Az ellenzékiek szerint ez a döntés a városháza gondnoksági dolgozóinak, az őröknek és a takarítóknak a leépítését célozza. Danielisz Béla (MSZP) frakcióvezető-helyettes leszögezte, hogy a szocialisták egy ilyen szándékot biztosan nem fognak megszavazni.

Demszky kiszámítható, Atkári rövidlátó büdzsének nevezte

A vitában Demszky Gábor a városfejlesztés a közlekedésfejlesztés évének tartva az ideit, hangsúlyozta, hogy a főváros is kiszámítható lesz, a költségvetés pedig biztosítéka a fenntartható fejlődésnek. Szerinte mindennek a legfontosabb garanciája, hogy jó a kormány és a főváros közötti együttműködés.

Moskovits Péter (MSZP), a pénzügyi bizottság elnöke fontos kérdésként említette, hogy a fejlesztésre szánt pénzekből mennyi valósul meg. Leszögezte: ha a korábbi 50 százalék körüli lesz a teljesítés, vizsgálni kell, miért ilyen alacsony ez a szám.

Atkári János főpolgármester-helyettes, aki több mint tíz évig a pénzügyek felelőse volt, a koncepciótlanság, a szűklátókörűség, "a gyávaság, a hazugság" és a rövidlátás költségvetésének nevezte az ideit. Mint mondta, könyvelői szemlélettel 170 milliárd forint egyszerű lehúzásával érték el az egyensúlyt. Úgy vélte, hogy 2006 "a padlássöprés" éve lesz a fővárosban.

Demszky szerint kiszámítható, Atkári szerint rövidlátó büdzsének nevezte

Több bizottsági elnök, így Körmendy Ferenc (SZDSZ), a kulturális grémium és Bánsági György (MSZP) a környezetvédelmi bizottság elnöke is aggasztónak tartotta az ágazat költségvetésének erőteljes visszafogását. Endrédy István (MKDSZ), a várostervezési bizottság elnöke egyebek közt párhuzamot vont az önkormányzat mai és 1996-os adósságspirálos helyzete között, aminek a következménye a víz-, a gáz-, és a csatornázási művek privatizálása lett.

Az ellenzékiek bírálták a költségvetés megalapozatlanságát, működésellenességét és az egyre növekvő hitelállományt is. Benga Oláh Tibor (MSZP) sérelmezte, hogy a Cigányház a tavalyi 260 millió forint helyett, idén 93 milliót kap. Emiatt 500 diák nem remélhet ösztöndíjat, 2 500-an pedig speciális nyári táborozástól esnek el. Nehezményezték az ellenzékiek az oktatás és a szociálpolitikai területet érintő visszafogásokat is. Úgy vélték, hogy az útfelújítások miatt válik sok terület vesztessé az idén.

Danielisz Béla arra hívta fel a figyelmet, hogy a költségvetésben az olyan váratlan feladatokra is forrást kell biztosítani, mint a madárinfluenza. Jelezte, hogy a közterület-felügyelőknek pluszpénzekre van szükségük ahhoz, hogy a napi 50-60 elhullott madártetem-riasztásra a helyszínre menjenek.

A Fidesz szerint a mutyizás költségvetése a 2006-os

Kupper András (Fidesz) értelmetlennek tartotta az általa szomorúnak nevezett költségvetés vitáját. Mint mondta, a kormánypártok soha nem fogadnak el semmilyen ellenzéki javaslatot. Úgy vélte, hogy a mintegy négymilliárd forintos MSZP-SZDSZ módosítással "a mutyizás" költségvetése jött létre, amiből hiányzanak a városvezetők korábbi ígéretei.

Gy. Németh Erzsébet (MSZP) vállalhatónak, számon kérhetőnek nevezte a költségvetést és visszautasította a mutyizás vádját.