Miklós
-7 °C
2 °C

Meg kéne írni az antiblogot

2006.03.09. 20:21
Orbán Viktor egy budapesti kávézóban találkozott fiatalokkal, akiknek elárulta, nem fog blogolni, mint Gyurcsány, de szívesen nevetne "antiblogon". Orbán több diákhitelt és "agyvisszaszívó" ösztöndíjat ígért, ha megválasztják, és kifejtette, revízióra van szükség a marxista tankönyvek körében, a cél pedig: a kortárs politika.

Orbán Viktor Budapesten a Liszt Ferenc téren, nem messze attól a helytől, ahol nemrég Illés Zoltán párttársa a fákat védelmezte, a Vian kávézóban tartotta kampányának fiataloknak szóló kortesrendezvényét.

A kávézóban délután négykor minden hely foglalt, ötven diák lehet az asztaloknál, tömeg nincs, mivel állóhelyeket nem osztottak. Középen Orbán Viktor ül két tini között, és megpróbál bevágódni a fiataloknál. Szerencséjére a közönség vevő rá, ami viszont az esemény rovására megy: a fiatalok kérdéseikkel csupán Orbán beszélgetésnek álcázott kampánybeszédét terelgetik a megfelelő területre.


Fotó: Huszti István

Pedig a beszélgetés fő témája - a diákhitelre licitelés és néhány ködös ígérgetésen túl - a politika és a fiatalok összekapcsolásának problémája lenne. Orbán a végén eljut odáig, hogy a fiatalokat a "kortárs politika" érdekli.

Szagoljunk akkor bele, Orbán Viktor kortárs politikus, a fiatalok érdeklődését is felkeltő kampányrendezvényén elhangzott beszélgetésébe.

Hogyan teremt kapcsolatot Orbán Viktor és a Fidesz a fiatalokkal?

- Hagyományosan nem tud teremteni, de ha azt mondja neki, "Ha a bajon nem segítünk, neked nem lesz állásod, barátom!", akkor igen.

- Megígéri, hogy felemeli a diákhitel-felvétel felső határát 300 ezerről 450 ezer forintra, és kedvezőbbé teszi a kamatozás változását (a jegybanki alapkamatot fél százalékkal haladhatja meg a diákhitel kamata)

- Megígéri, hogy a középiskolásokat a felvételi előtt tájékoztatja, az adott szakterületen kap-e állást diplomával a kezében.

- Megígéri, hogy a pályakezdő fiatalokat foglalkoztató cégeknek első két évben nem kellene társadalombiztosítási járulékot fizetniük.

- Ajánlja a diákok külföldi tanulását, de vissza is várja őket.

- Elmondja, hogy a tervek között szerepel "agyvisszaszívó" projekt is, a külföldön tanulókat testre szabott ösztöndíjjal csábítják haza.

- A nemzet közösségéről beszélget velük.

- Hiányolja a humort és a könnyedséget a közéletből, ami így nem hozza lázba a fiatalokat.

- Nem ideológiákról beszél, hanem egyszerűen fogalmaz.

- A marxista személetű, a történelmet - még az ókorit is - osztályharcok sorozatának láttató történelemkönyvek revízióját ígéri meg.


Fotó: Huszti István

- Orbánt egy személyes történet erősítette meg ebben, amikor 17 éves Ráhel lánya törikönyvébe lapozott "ott a konyhában". A tankönyv szerzőiről nem rántotta le a leplet, de szerinte nem velük, hanem a szisztémával van baj.

- Megkérdezi önmagától, miért nem írattatott annak idején történelemkönyvet, aztán javít: miért nem voltak "jó" történelemkönyvek írására pályázatok. Megígéri, hogy a kultúrának általában nagyobb teret szán az oktatásban.

- Hangsúlyozza, hogy a konzervatív világkép nem jelent konzervatív ízlést. "Egy baloldali is lehet konzervatív", sőt Nyugat-Európában általában a konzervatív kormányok idején virágzik a kortárs művészet.

- A klikkesedő, másokat a tűztől távol tartó liberális művészeket egyszínűnek tartja.

- Nem fog blogot írni, mert olvasva "a blog" sorai között arra a következtetésre jut, hogy egy nyolcvanas években szárba szökkent politikusnak fölösleges blogot írni, de melegen ajánlja egy "antiblog" írását, aminek olvasása után "térdünket csapkodnánk" a nevetéstől.

- Sosem mondja ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nevét.

- Rámutat, hogy a kortárs politikát újszerű módon az Ufi, a polgári "avantgarde lap" fejezi ki, ráadásul úgy, hogy még a Fideszről is írnak rosszat.

- Felhevülve mondja, hogy "egyetemi város lehetne Budapest".

- A személyes példát minden tankönyvnél fontosabbnak tartja, példaképet pedig a mai fiataloknak a két világháború közötti időszakból, az országépítő Bethlen Istvánéból ajánl választani, de konkrétan neki a kelet-európai hősök, például Verebes József a bajnok győri csapat edzője, később Vaclav Havel cseh ellenzéki, Für Lajos és Szabad György volt a példaképe.

- A fiataloknak azt üzeni, bízzanak magukban.

- Végül leszögezi, igazi kortárs magyar politikára van szükség.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.