Boldogtalan vég a Happy Endnél?

2002.05.04. 10:05
Bizonytalan a jövője a Happy Endnek és az Ezüsthajó Kft-nek is. A Fidesz és a kormány kommunikációjában az elmúlt években fontos szerepet játszó cégek a választások után megkezdték a létszámleépítést.
Az Index információi szerint néhány héten belül megszűnhet a Happy End Kft és az Ezüsthajó Kft.

Elbocsátások

A két cég a Népszabadság értesülései alapján felszámolási eljárást kért maga ellen, bár az APEH adótitokra hivatkozva nem adott felvilágosítást a lapnak. A hírt a két cégnél sem kommentálták. Mindenesetre, ha igaz a hír, akkor a vállalkozásoknál a bejelentés után visszamenőleg ellenőrzést tart az APEH, majd ha rendben találja, jóváhagyja a cégek korábbi működését. Az Index úgy tudja, hogy a Fidesz és a kormány kommunikációjában jelentős szerepet vállaló két vállalkozástól a választások óta már több dolgozót is elbocsátottak. Kétséges azonban, hogy a főleg az elmúlt négy évben látványos sikert elért cégek fennmaradnak-e. A szocialista Keller László érthetetlennek nevezte az Index-nek nyilatkozva azt, hogy milliárdos megbízásokat kapott cégeket meg kell szüntetni. A politikus reményét fejezte ki, hogy más, az állam által preferált cégek nem jutnak ugyanerre a sorsra.

A legjobb

A Happy End Kft-t korábban éppen az Index kérdésére a "legjobb"-nak nevezte Orbán Viktor. A kormányfő tavaly év végi nyilatkozatában ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy ezt a minősítést a sajtótól és a Fidesz politikai ellenfeleitől kapta a cég. Azt, hogy a Happy End nem csak a kormány kommunnikációjában játszott szerepet, hanem a Fidesz kampányában is, a lehető legszerencsésebb megoldásnak tartotta a kormányfő, mert - megfogalmazása szerint - ha egy országképet akar felépíteni a kormány, akkor a legjobbal kell dolgoztatnia.

A Happy End és az Ezüsthajó működéséről a hamarosan véget érő kormányzati ciklus alatt rendszeresen jelentek meg írások. Ezek szerint a cégek rokoni, baráti alapon szerveződő birodalmat építettek ki. Jelentős állami megrendeléseket kaptak, évtizedes hagyományt megszakítva például ők rendezhették a hagyományos augusztus 20-i tűzíjátékokat. Ezen kívül megbízást kaptak egyebek mellett az állami ünnepségek megszervezésére és arra is, hogy megörökíthessék a kormány tagjainak fontosabb szerepléseit. A Happy End árbevétele 2000-re az előző évi hétszeresére, 3,1 milliárdra nőtt, miközben nyeresége mindössze hatmillió forinttal - 33,4 millió - haladta meg az 1999-est.

Figyelem, nyomozás

Tevékenységük és jelentős árbevétel növekedésük miatt azonban a figyelem középpontjába kerültek. A sajtó többször is foglalkozott a kormányhoz és a Fidesz-hez fűződő kapcsolataikkal és állami megbízásaikkal. Március 25-én pedig Juhász Ferenc szocialista honatya a feljelentést tett. A politikus az hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények alapos gyanúja miatt fordult az ügyészséghez a Happy End Kft. több tízmillió forintos megbízásait és az alkalmazott cégek körét kifogásolva. A Népszabadság értesülései szerint két nyomozó már a héten felkereste az Ezüsthajó ügyvezetőjét, Várnai Tamást.