Utcai hülyéskedési akció és számlálólopás

2004.04.06. 17:09
Egy baloldali érzelmű polgári kör a Fidesz ellen demonstrált kedden a Nyugatinál egy Orbánt ábrázoló Mátrix-plakáttal; a Fidesz viszont a kormányt hibáztatta korábban a BAH-csomópontnál elhelyezett óriás adósságszámlálójuk elektronikájának eltünéséért.
A Vörös Csilla Polgári Kör a Nyugatinál
fotó: Barakonyi Szabolcs

2. Nemzeti Petíció címen tartott politikai akciót a magát baloldali érzelműnek nevezett Vörös Csilla Polgári Kör (VCSPK) a Nyugati téren kedd délután. A szervezet elnöke, Patek Gábor és Berzsán Ferenc egy, a Mátrix című mozifilm plakátját imitáló paravánt mutatott be, amelyen a főszereplő helyén Orbán Viktor látszott, a mellette lévő két fejnagyságú lyukon keresztül pedig a két előadó beszélt.

Hülyéskednek

"A Fidesz hülyének nézi az embereket, a Fidesz hülyének nézi a fiatalokat. Ha hülyének néznek minket, akkor hülyéskedni fogunk, görbe tükröt tartunk a politika elé" - mondta el Berzsán, majd Patek Gábor következett, aki szerint a Fidesz nem vállalt felelősséget a költségvetést megváltoztatása miatt indított, egymillió aláírásra számító petíciójáért. Patek szerint a tervezett változások növelnék a fogyasztói árakat, és tönkretennék a szociális ellátást. A szervezet szerint a Fidesz a petícióról lehagyta a másik oldalt, a kiadások oldalát, ezeket ők most behelyettesítették, és 2. Nemzeti Petíció címmel osztogatták a jelenlévők között.

A Vörös Csilla Polgári Kör a Nyugatinál
fotó: Barakonyi Szabolcs

Az "ellenzéki" polgári körnek ez volt a második politikai akciója. Októberben tojásrántottát osztogattak a fővárosban, miután Söjtörön megdobálták Medgyessy Pétert, aki kihelyezett kormányülésen vett részt Deák Ferenc 200. születésnapja alkalmából. Arra a kérdésre, hogy a VCSPK összekapcsolható-e a múlt héten 78 "reform" polgári kört felvonultató akcióhoz, Berzsenyi rejtélyesen csak annyit válaszolt: "Nem, vagyis lehet."

Eltünt a számláló

"Kedd reggelre eltűnt a Fidesz államadósság-számlálója a XII. kerületi BAH-csomópont egyik óriásplakátjáról" - közölte Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő a Fidesz helyszínen tartott sajtótájékoztatóján. "A mai nap reggelére az államadóság-számlálót megrongálták" - mondta a fideszes politikus.

Szijjártó Péter szerint a Fidesz azért helyezte el az elektronikus számlálót, hogy az emberek tisztában legyenek azzal, mekkora államadósságot halmozott fel az egyes családoknak a Medgyessy-kormány. "Nyilvánvalóan kényelmetlen és kellemetlen egy kormány számára az, hogy ha egy másik politikai erő hitelesen tájékoztatja a lakosságot arról, hogy a (...) szocialista kormány mennyivel növelte az államadósságot és milyen hatalmas mértékben adósította el az országot" - mondta Szijjártó Péter.

A fideszes politikus szerint a tényeken nem változtat az sem, hogy az államadósság-számlálót ismeretlenek leszerelték. Ezt követően a két politikus egy feliratot ragasztott a leszerelt elektronikus számláló helyére, azzal a felirattal: "A számláló ment, az adósság maradt". Szijjártó Péter közölte: a Fidesz rongálás miatt feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen.