Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Fordított az MSZP jelöltje Kiskunfélegyházán

2006.04.30. 17:15
Szombaton összeszámolták a külföldön leadott voksokat, így 109 választókerületben eredményt hirdetett a választási bizottság. Az MSZP jelöltje fordított Kiskunfélegyházán, így viszont a Fidesz eggyel több helyhez jutott az országos listán. Az ellenzéki párt megfellebbezte a kecskeméti körzetben a választás második fordulójának megismétléséről szóló határozatot, és vasárnap 16 óráig négy szoros körzetben kérte a szavazatok újraszámlálását.

Összeszámolták a külképviseleteken leadott szavazatokat, így szombaton 109 választókerületben hirdetett végeredményt a választási bizottság.

Az már biztosnak tűnik, hogy Kiskunfélegyházán fordítani tudott az MSZP-s jelölt. Edelényben csak 9 szavazat kellett volna a Fidesz bravúrjához, az alulmaradt jelölt még gondolkodik az szavazatok újraszámoltatásán.

Kecskeméten (Bács-Kiskun 2-es vk.) megismételhetik a választást, ezért egyelőre nincs végeredmény. Öt további választókerületben a Fidesz-KDNP kéri a szavazatok újraszámlálását.

Szombat délelőtt mind a 110 országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság (vkvb) elnöke átvette a külföldön leadott szavazatokat tartalmazó dobozokat a budapesti Országos Választási Központban.

A külföldön leadott szavazatokat a vkvb tagjai összeöntötték az adott választókerület kijelölt szavazókörének eddig lezárt urnájával, így született meg a 109 választókerületben a végeredmény.

Mivel a külföldön leadott szavazatok száma eltörpül az egyes választókerületekben belföldön leadott voksokéval, a 2006-os választások végeredményét érdemben nem változtatták meg a külföldi szavazatok. (Egy-egy hiányzó szavazókör jellemzően 500-700 szavazatot jelent, ebből az esetek többségében kevesebb mint egy tucat a külföldön leadott szavazat.)

Két billegő kerület, egy át is billent

Összesen 11 olyan választókörzet volt, ahol a külföldiek szavazatainak összesítése miatt elvileg megfordulhatott az eredmény, de csak két választókerületben volt erre reális esély.

A Bács-Kiskun megyei 5-ös vk-ben (Kiskunfélegyházán) mindössze 37 szavazattal vezetett a fideszes Endre Sándor az MSZP-s jelölttel, Garai István Leventével szemben, de a külföldi szavazatok összeszámlálásával megfordult a sorrend, és Garai István lett a befutó jelölt 73 szavazattal előzve meg Endrét.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 8-as vk-ban, Edelényben nem jött össze a Fidesz-bravúr, bár az első helyezett Gúr Nándort (MSZP) megközelítette Molnár Oszkár, de kilenc szavazattal kevesebbet számoltak össze.

Az Országgyűlés összetétele nem változott, az MSZP-nek továbbra is 190 képviselője ülhet a Parlamentbe, a töredékszavazatok ugyanis az országos listán kiegyenlítették a megfordult körzetben szerzett mandátumból származó előnyt. (Egyéniből az MSZP 98, a Fidesz 68, az országos listáról az MSZP 17, a Fidesz 27 képviselője jutott az Országgyűlésbe.)

Vasárnapig a Fidesz a korábban bejelentett öttel szemben, négy helyen kérte a szavazatok újraszámlásását. Szombaton Szíjjártó Péter, a Fidesz szóvivője azt mondta: a szavazatok újraszámolását kérik a Fidesz-KDNP jelöltjei öt olyan választókerületben, amelyben a nem hivatalos végeredmény szerint az MSZP-s jelölt szoros eredménnyel győzött. A Fidesz a szoros eredményre, az érvénytelen szavazatok magas számára, illetve a "sok szavazatszámlálási szabálytalanságra" hivatkozik.

Szijjártó Péter felsorolta, hogy Győr-Moson-Sopron megye 3-as számú választókerülete mellett - ahol ő maga szorult a második helyre -, Bács-Kiskun megye 5-ös számú, Borsod-Abaúj-Zemplén megye 8-as számú, Hajdú-Bihar megye 6-os számú és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 4-es számú választókerületében kérik a szavazatok ismételt összegzését.

Vasárnap 16 óráig csak négy helyen kérték a szavazatok újraszámlálását. Hajdú-Bihar megye 6-os számú választókerülete választási irodájának vezetője, Keserű László arról számolt be az MTI-nek, hogy hozzájuk nem érkezett fellebbezés Arnóth Sándortól, a Fidesz jelöltjétől.

Tóth Károly (MSZP), Gémesi György (Fidesz-MDF) nem jutott be

A jelenlegi állás szerint a Vas megyei Szabó Lajos lecsúszott a szocialisták országos listájának befutó helyéről, az 56. helyről Tóth Károly jutott be utolsóként. A Fidesz viszont nyert egy helyet az országos listán, a cigány származású Varga József erősítheti az ellenzéki frakciót a Kiskunfélegyházán elbukó Endre Sándor helyett.

Tóth Károly megkeresésünkre - a hivatalos eredmény bejelentéséig - nem kívánta kommentálni a történeteket. Gémesi György (Fidesz-KDNP-MDF) sem tudott fordítani, pedig ő biztos befutónak számított Gödöllőn az első forduló előtt, de a másodikban MSZP-s ellenfele fordítani tudott. Az MTI-nek nyilatkozó Gémesi szerint vereségéhez nagyban hozzájárult a Fidesz és az MDF elmérgesedett viszonya, ezzel Hock Zoltán, az MDF elnökhelyettese nem ért egyet, és kijelentette, továbbra is számítanak Gémesire az MDF-ben.

Kecskeméten még alakul a helyzet

Miután szerdán a Bács-Kiskun megyei 2-es vkvb-je úgy határozott, hogy a választási rend megsértése miatt (a külképviseleti szavazás kivételével) meg kell ismételtetni a szavazást, ezért az ide érkező külföldi voksokat még nem számolják össze, a lezárt urnát nem nyitják ki.

A választási bizottság nem jogerős határozatát megfellebbezte Horváth Zsolt, a Fidesz jelöltje, a területi választási bizottságnak 3 napja van dönteni.

Ha a választási bizottság határozata jogerőre emelkedik, és a szavazást megismétlik, a külföldi voksokat a megismételt forduló eredményeihez adják hozzá.

Ha nem kell megismételni a szavazást - ez legkésőbb május 6-ára derülhet ki - a külföldi szavazatokat az április 23-ai második forduló eredményeivel összesítik. A külképviseleti szavazatokra váró szavazókör urnáját a rendőrség őrzi.