Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Az MSZP és az SZDSZ megütközött

2002.05.08. 18:49
Az MSZP és az SZDSZ vezetői kritikusan fogadták Orbán Viktor keddi beszédét. A két párt csupán azt értékelte pozitívan, hogy a miniszterelnök szerint a leendő kormányt tettei alapján ítélik majd meg.
Az MSZP és az SZDSZ több szempontból is kifogásolta a távozó kormányfő beszédét.

Kovács: Le Pen és Milosevics

Kovács László, az MSZP elnöke az m1 Aktuális című műsorában felelőtlen, népvezéri magatartás megnyilvánulásnak nevezte Orbán Dísz téri szónoklatát. - A történelemben voltak és vannak olyan személyek, akik tömegeket képesek mozgatni, ilyen volt például Szlobodan Milosevics - reagált Kovács Baló György azon felvetésére, hogy a szocialisták nem tudják értelmezni a karizmatikus politikus jelenségét.

Az MSZP elnöke elmarasztalta a közszolgálati televíziót, amely véleménye szerint nem kiegyensúlyozottan foglalkozik a politikai rendezvényekkel; utalt ezzel arra, hogy míg a Dísz téri gyűlésnek külön riportműsort szenteltek, az majálisára jóval kevesebb műsoridő jutott.

Lendvai: rejtélyes készenlét

Lendvai Ildikó, szocialista alelnök szerint Orbán Viktor kedd esti beszédében megismétlődtek azok a kirekesztő mozzanatok, amelyeket az MSZP már eddig is kifogásolt a Fidesz politikájában, illetve retorikájában. A politikus felidézte: a leköszönő miniszterelnök arról beszélt a Várban, hogy a haza az általa képviselt politikai oldallal azonos. - Ugyan nem kétlem, hogy a nagygyűlés résztvevői is elkötelezett hazafiak, de a nemzet egységét gyengíti, és ezzel éppen a haza jövőjét teszi kockára, ha valaki a hazát magának sajátítja ki - fogalmazott. Lendvai Ildikó úgy látja: politikai hisztériakeltésre volt alkalmas az a ködös felszólítás is, amely szerint a polgári körök hálózatának célja "valamiféle rejtélyes készenlét biztosítása egy meg nem nevezett lépésre, a mozdulásra, ha a kellő pillanat eljön, és a vezér erre felszólít". A szocialista alelnök emlékeztetett arra: 1997-ben, a népszavazási kezdeményezés idején a Fidesz "egy úgynevezett alkotmányon kívüli forgatókönyv rémképével riogatta a magyar közvéleményt".

Kuncze megütközött

- Megütközést keltett bennem a miniszterelnök kedd esti, várbeli beszéde - mondta Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke. A szabad demokrata politikus szerint Orbán Viktor beszéde elején úgy tett, mintha tudomásul venné a választások eredményét, utána viszont az tűnt ki szavaiból, hogy lélekben erre mégsem képes. A pártelnök helyes álláspontnak nevezte egy ellenzéki politikus részéről azt, hogy a tettei és nem a múltja alapján kívánja megítélni az új kormányt, mint ahogy azt a miniszterelnök beszédében hangsúlyozta. Ezt Lendvai is megnyugtatóbbnak nevezte a felszólalás más részeihez viszonyítva.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.