Ambrus
-7 °C
3 °C

Népszavazás döntene az olimpiáról

2002.05.22. 18:42
Átfogó nemzeti sportstratégiát ígér a miniszterjeljölt. Jánosi György számít a minisztérium fogyatékos sporttal foglalkozó, eddigi helyettes államtitkárának munkájára a jövőben is.
Az Országgyűlés ifjúsági és sportbizottsága szerdai ülésén 11 igen szavazattal, 10 nem ellenében támogatta Jánosi György kinevezését a gyermek-, ifjúsági és sportminiszteri posztra.

Átfogó sportstratégia

A sporttal kapcsolatban Jánosi György fontosnak nevezte, hogy átfogó helyzetértékelésre kerüljön sor. Ennek alapján szakemberek bevonásával egy olyan átfogó nemzeti sportstratégiát kívánnak elkészíteni, amely meghatározza majd a sporttörvény szükséges módosításait, illetve a finanszírozási rendszer átalakítását is. A miniszterjelölt kiemelt feladatnak nevezte a diáksport megerősítését, hiszen - mint mondta - az adja mind a tömeg-, mind a versenysport alapját. A finanszírozást decentralizálná a politikus.

Olimpiai pályázat hatástanulmány után

Az MDF-es Gémesi György kérdésére válaszolva Jánosi György jelezte: szeretnék, ha Szekeres Pál, a fogyatékos sportért felelős helyettes államtitkár a minisztériumban maradna, és építhetnének munkájára. Az olimpiai pályázat ügyével foglalkozó miniszteri biztosi pozíció is megmarad. A miniszterjelölt nem tartja kizártnak azt sem, hogy ezen a poszton sem történik személyi változás. Jánosi György jelezte: nem zárkózik el a 2012-es olimpia megrendezésétől, arról azonban a hatástanulmányok elkészülte után, annak költségvetési igényeit ismerve kell majd dönteni. Elképzelhetőnek tartja azt, hogy népszavazásra bocsássák a kérdést, hiszen az mindenki számára megnyugtató választ adna.