Menesztik Csintalant a Defend éléről

2002.06.25. 06:31
A cég éléről ugyan távoznia kell, de azért továbbra is a Defend-ben maradhat tulajdonosként Csintalan Sándor. A cégről időközben kiderült, hogy a közelmúltban több vállalkozást és magánszemélyt, például újságírókat figyeltetett.
A Népszabadság értesülései szerint még a héten menesztik Csintalan Sándor volt szocialista politikust a Defend éléről.

Megy is, marad is

A lap úgy tudja, hogy a Defend Security Kft. a héten tartja taggyűlését, amelyen a többségben lévő MFB Csintalan menesztését kezdeményezi. Vélhetően a cég másik állami tulajdonosa, a Magyar Posta is a javaslat mellett szavaz majd. Bár a Defend éléről valószínűleg mennie kell, tulajdonosként azért még a cégben maradhat. Csintalan nem kívánta kommentálni a hírt.

Kiegészítés

A korábbi MSZP-s országgyűlési képviselő május óta vezeti a céget, miután barátjától, Földi Lászlótól megvásárolta azt. A Defend azért került mostanában ismét a figyelem középpontjába, mert a Magyar Fejlesztési Banknál előkerült aktákból az derült ki: a titkosszolgálatok irattáraihoz, banki titkokhoz, adótitkokhoz is hozzáférhetett az őrző-védő cég. amely . Ebben az ügyben az ORFK hétfőn feljelentéskiegészítést rendelt el.

A Defend figyelt

Az MFB-nél megtalált iratok alapján feltételezhető, hogy a Defend más cégeket és magánszemélyeket figyeltetett. A megfigyeltek között volt Szakonyi Péter a Magyar Hírlap főmunkatársa is. Erről a bank leváltott igazgatója Baranyai László azt mondta: Szakonyi Péter korábban a pénzintézet belső dokumentációjából származó információt idézett, ami viszont bank- és üzleti titok. Mivel az újságíró visszautasította az együttműködést, ezért megpróbálták törvényes eszközökkel feltárni, hogy miként kerülhetett ki a banktitkot tartalmazó dokumentáció a pénzintézettől.