Ártatlan a volt Agrobank elnök

2002.06.04. 16:19
Jogerősen is felmentették Kovács Mihályt, az Agrobank volt elnökét a csempészet és adócsalás vádja alól. Az ítélet egy hét éve húzódó büntetőeljárás végére tett pontot.
Helybenhagyta a Fővárosi Bíróság az elsőfokú ítéletet és így immár jogerősen is felmentette Kovács Mihályt, az Agrobank egykori elnökét a csempészet és adócsalás vádja alól. Ezzel egy hét éve tartó büntetőeljárás zárult le, ami egy tizenhárom évvel ezelőtt történt ügy miatt indult.

Csak pontosítottak

A másodfokú bíróság csak néhány ponton módosította az elsőfokon hozott ítéletet és feloldotta egy ház és néhány devizaszámla zár alá vételét, illetve megszüntette pénzérmék és porcelánok lefoglalását. A bíróság egyébként - az elsőfokon eljáró testülettől eltérően - óvakodott attól, hogy minősítse a nyomozóhatóság és az ügyészség munkáját.

Több tonna nemesfém

Kovács Mihályt, az Agrobank volt igazgatóját, és két társát tavaly már felmentette az elsőfokú bíróság. Múlt héten a Fővárosi Bíróságon a főügyészség az elsőfokú, felmentő ítélet hatályon kívül helyezését és az eljárás megismétlését kérte. A korábbi vádirat szerint Kovácsék több tízmilliós kárt okoztak az államnak, mert négy éven keresztül több tonna nemesfémet passzív bérmunkában vámoltattak el.

- Korántsem egyszerű és mindennapos ügy - kezdte a másodfokú ítélet indoklását Székely Ákos tanácsvezető bíró. Ennek felderítésére - ellentétben az ügyészi állásponttal - mindent megtett az elsőfokú bíróság, amit megtehetett - hangzott el. Azzal kapcsolatban viszont, hogy az elsőfokú bíróság markáns véleményt fogalmazott meg a nyomozóhatóságok munkájával kapcsolatban a másodfokú tanács indokoltnak látta az Alkotmánybíróság egy határozatát idézve leszögezni: a bírónak nem feladata az ügyészi munka kritikája, neki döntenie kell az ügyben. Hozzátéve azt is, hogy nem szerencsés a nyomozóhatóság munkájának véleményezése sem.

Nem érzelem mentes eljárás volt

Túl azon, hogy ez egy éveken át tartó, különös ügy volt, nem volt mentes az attitűdöktől sem. Ebben a cseppet sem érzelemmentes eljárásban pedig olykor mellőzték a távolságtartás és a személytelenség követelményeit - hangzott el. A nyolc éve tartó eljárás kapcsán pedig a másodfokú bíróság szerint is joggal merül fel a kérdés, hogy vajon mi mozgatta azt. Ezezl kapcsolatban azonban a védők álláspontjával szemben úgy ítélte meg, hogy nem az Agrobankban és Kovács Mihály személyében keresendő a magyarázat. Ok lehet például az is, hogy míg a vádbéli időben még egy arany karikagyűrűt sem lehetett egyszerűen eladni, addig ebben az ügyben több tonna nemesfém "mozgott". Ez pedig értehető magyarázata lehet annak, miért is indultak utána a nyomozók - mondta a tanácsvezető bíró. Majd hozzátette: nem kell sandaságot feltételezni.