Mária
-6 °C
-2 °C

Veszélyes hulladék exportjával vádolnak egy magyar céget

2005.06.07. 21:38
Az ukrán sajtó többször hírbe hozta az utóbbi időben a debreceni Éltex Kft.-t Gajdos Istvánnal, az előző ukrán elnök pártjának kártpátaljai képviselőjével. Kedden az ukrán ügyészség azzal vádolta meg a céget, hogy 4000 tonna különösen veszélyes hulladékot exportált illegálisan az országba. A cég, amit hatóság még nem keresett meg, cáfol, és közölte, már nyert sajtóhelyreigazítási pert az ügyben.

Egy magyarországi céget gyanúsít az ukrán ügyészség azzal, hogy az elmúlt öt évben 4000 tonna különösen veszélyes hulladékot szállított Ukrajnába.

Az Éltex nevű (az ukrán híradásokban ELTEX-ként feltüntetett) debreceni cég cáfolta az ügyészség állításait, és arra gyanakszik, az ukrajnai politikai átrendeződés áll az ügy mögött. Az ügyben egyébként márciusban sajtóhelyreigazítási pert nyertek a Magyar Nemzet ellen.

Jó pénz a szemétexport?

A kárpátaljai ügyészség szóvivője kedden közölte, hogy az ukrán rendvédelmi szervek megkezdték az ország egész területén a különösen veszélyesnek minősített vegyi hulladék felkutatását.

Viktoria Roma elmondta, az első 500 tonnányi hulladékra közönséges zsákokban akadtak rá kárpátaljai beregszászi vállalatok udvarán. A többi szennyező hulladékot ismeretlen helyre irányították, jelentette az MTI az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökségre hivatkozva.

Roma állítása szerint az Ózon kárpátaljai magáncég és a debreceni Éltex az autógyártásban használt Premix nevű hőszigetelő anyagnak álcázva több mint 4000 tonna vegyi hulladékot szállított az országba; a zsákok kilyukadtak, a szél szétfújta, a víz elmosta a port.

Szvjatoszlav Piszkun ukrán főügyész egy korábbi interjúban azt sejtette, hogy a maradék 3500 tonnát esetleg a Dnyeperbe vagy más vízgyűjtőbe öntötték.

"Magyarország ekkora mennyiségű mérgező hulladékot nem állít elő, következésképpen egész Európában gyűjtötték össze és jó pénzért Ukrajnába szállították" - vélte a Zerkalo Nyegyeli című hetilap legutóbbi számában a főügyész, aki szerint az ügyletről magas rangú magyar és ukrán vezetőknek is tudniuk kellett.

Az Éltex cáfol

Az Éltex Kft. ügyvezető igazgatója, Vass Zoltán az Indexnek elmondta, cégük valóban szállított hulladékot az Ózon nevű cégnek, de az nem minősült veszélyes hulladéknak, hanem olyan gumiipari töltőanyag volt, amit a cég - az Indexnek eljuttatott közleménye szerint - hivatalos vámpapírokkal, származási bizonyítványokkal és a mindkét ország hivatalos szervei által ellenőrzött módon szállított.

Vass Zoltán elmondta, a kiszállított mennyiség ráadásul messze elmarad attól, amennyiről az ukrán ügyészség beszélt. Európából pedig azért sem hozhattak hulladékot, mert nem rendelkeznek sem import-, sem tranzitengedéllyel.

A debreceni céget, amely fő tevékenységi körének cégek szelektív hulladékgyűjtési rendszerének kialakítását jelöli meg, még nem keresték meg az ügyben sem a magyar, sem az ukrán hatóságok, mondta el a cég ügyvezető igazgatója.

Nem először vádolták meg őket

Az igazgató elmondta, nem először hozzák hírbe a céget veszélyes hulladékok illegális exportjával. Legutóbb a Magyar Nemzet közölt cikket, amiben a céget a kijevi törvényhozás, a rada egyetlen magyar képviselőjének, Gajdos Istvánnak az érdekkörébe tartozónak nevezi. Az Éltexet ráadásul egy transznacionális nagyvállalatnak nevezi a cikk, amelynek eredetijét az ungvári Tribuna című lapban egy ukrán belügyi szakember, egy "ezredes" írt.

A per ítéletében a Fővárosi Bíróság jogerősen helyreigazításra kötelezte a Magyar Nemzetet, mivel valótlanul (nem bizonyítottan) állította, hogy az Éltex egy nemzetközi konzorcium része. Ezzel szemben a cég három magánszemély tulajdonában áll, gyártókapacitása nincs, nem áll kapcsolatban Gajdos Istvánnal sem, az novemberben félreállított Viktor Janukovics vezette USZDP képviselőjével (Gajdos ma már Olekszandr Moroz szocialista pártjában kormánypárti honatya). A bíróság megalapozatlannak találta azt az állítást is, hogy veszélyes hulladékot szállítottak volna Ukrajnába.

Az MTI az ITAR-TASZSZ-tól átvett cikkében azt állítja, hogy a vegyi hulladék tranzitjához szükséges első engedélyt hat évvel ezelőtt Viktor Baloga, Kárpátalja akkori és jelenlegi kormányzója adta ki. Vass Zoltán cáfolva az állítást az Indexnek elmondta, ilyen döntést - miként Magyarországon is - nem Kárpátalján szoktak hozni, hanem a fővárosban, Kijevben.

A környezetvédelmi minisztérium tájékozódik

Viktor Juscsenko államfő utasítására a környezetvédelmi és az egészségügyi minisztérium megkezdte a szennyezett létesítmények ellenőrzését.

Az MTI úgy tudja, a magyar vámhatóságtól és a határőrségtől kér tájékoztatást A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium arról, hogy valóban került-e ki Ukrajnába autóipari nyersanyagnak álcázott veszélyes hulladék Magyarországról.

A minisztériumban elmondták, amennyiben a hír igaznak bizonyul és fény derül a szállításban érintett magyar fél kilétére, akkor az több millió forintos bírságra, környezetvédelmi engedélyének visszavonására számíthat, továbbá a hulladék visszahozataláról is gondoskodnia kell.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.