Natália
-3 °C
7 °C

'A Fideszes képviselők ma hazudtak'

2004.06.09. 18:38
Ha a kormány nem szavazza meg a gyógyszerár-törvényt, lemondok - mondta el Gál J. Zoltán, kormányszóvivő a kormányülést követően szerdán, miután hazugnak nevezte a fideszes képviselőket, amiért azt állították, gyógyszeráremelés lesz. Draskovics Tibor a államháztartási hiány jó helyzetéről és a közszférában tervezett béremelésről beszélt, Kovács az Irakkal kapcsolatos ENSZ-BT döntését üdvözölte, Baráth pedig arról számolt be, Magyarország áll legjobban az uniós források kihasználásában.
"A Fideszes képviselők ma hazudtak" - jelentette ki a kormányszóvivő az ellenzéknek a gyógyszerárak emelkedésével kapcsolatos kijelentéseire reagálva. Gál J. Zoltán a kormány szerdai ülését követő sajtótájékoztatón kijelentette, nem lesz gyógyszeráremelés, a kabinet nem járul hozzá olyan döntéshez, amely a lakosság terheit növelné.

Gál J. Zoltán közölte: lemond parlamenti képviselői mandátumáról, ha a parlament az ellenzék szerdai állítása szerint hétfőn nem szavazná meg a hatósági gyógyszerárak bevezetését lehetővé tevő törvényt. A kormányszóvivő ugyanakkor azt ajánlotta a zárószavazásban kételkedő Rogán Antal fideszes képviselőnek, hogy ha a kormánypártok viszont megszavazzák a törvénymódosítást, akkor ő mondjon le.

Beszámolt arról, hogy az illetékes tárca és a gyógyszergyártók között "konstruktív" tárgyalások folynak, és - mint fogalmazott - van esély a megegyezésre.

A kormányszóvivő egy kérdésére válaszolva kijelentette: senki, semmilyen módon nem rendelt, hozatott "szivart, cigit, vagy rágót" a kormány év végi fogadására. Gál J. Zoltán az ezzel kapcsolatos híreket cáfolta és kijelentette: a Miniszterelnöki Hivatalban nincs olyan szerződés, amelyen az ellenzék által hangoztatott tételek szerepelnének.

Draskovics: a gazdaság rendben van

A kormányülést követő monstre sajtótájékoztatón Draskovics Tibor pénzügyminiszter kijelentette: a magyar gazdaság erős, gyorsan és egészségesen fejlődik. Vélekedése szerint tavaly nyáron fordulat következett be, és azóta egyértelmű és gyorsuló fellendülés tapasztalható. Kitért arra, hogy az export az előző év hasonló időszakához képest az első negyedévben 20 százalékkal, a beruházások 19 százalékkal, a foglalkoztatottak száma pedig 32 ezerrel nőtt.

Draskovics Tibor közölte, hogy az első öt hónapban lényegesen jobb az államháztartás helyzete, mint azt korábban gondolták, és szavai szerint a deficitcélt is tartani tudják. A pénzügyi tárca vezetője beszámolt arról, hogy az infláció az év hátralévő részében csökkenni fog és 2005 végén négy százalék körül alakul majd.

Kérdésre válaszolva elmondta: mindent el fognak követni annak érdekében, hogy a közszférában megvalósuljon a 6 százalékos béremelkedés. A várható adócsökkentést firtató kérdésre reagálva csak annyit árult el, hogy terveik szerint a következő négy évben ezer milliárd forinttal kevesebb adót fognak beszedni.

Kovács László külügyminiszter elmondta: a kormány üdvözli az ENSZ Biztonsági Tanácsának Irakkal kapcsolatos legutóbbi döntését. Elmondása szerint a határozat egyértelmű bizonyítéka annak, hogy az Irakban tartózkodó magyar katonák hazahívása "csak kampányfogásnak lett volna jó".

Uniós pénzek felhasználásában elsők a magyarok

Baráth Etele, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára azt közölte, hogy a csatlakozó országok közül Magyarország áll a legjobban a felkészülésben és az uniós források felhasználásában.

Rámutatott, hogy eddig 4156 pályázat érkezett, mintegy 100 milliárd forintos értékben. Hozzátette, hogy eddig 8 milliárd forint értékben kötöttek szerződéseket. Elmondása szerint Magyarország idén nemhogy nem lesz nettó befizetője az uniónak, de körülbelül 60-80 milliárd forint közötti lesz a pozitívum.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.