Csintalan Sándor szerint a Defend nemzeti érték

2002.06.14. 07:04
Csintalan Sándor szerint rossz döntés lenne a Defend Security Kft. felszámolása. A volt MSZP-s képviselő, aki jelenleg a cég ügyvezető igazgatója, a Magyar Hírlapnak úgy nyilatkozott: a vállalkozás stabil és több befektető is érdeklődik utána.
Minden országnak szüksége van egy többségi állami tulajdonban lévő, gazdaságilag stabil biztonsági cégre, hiszen a stratégiai fontosságú intézményeket, nemzeti vállalatokat sehol a világon nem védik magánvállalkozások - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Csintalan Sándor, a Defend Kft. ügyvezető igazgatója, aki barátjától, Földi Lászlótól hárommillió forintért vásárolta meg a cégben lévő részesedését.

Részletre, három millióért

Mára a Defend Security Kft. a hazai biztonsági piac főszereplőjévé vált. Tavaly 6 milliárd forintos árbevételt ért el, ezzel a szektor három legeredményesebb cége között található. Törleszti hiteleit, határidőre fizeti köztartozásait, s idén 7 milliárd forintos forgalom mellett 150 milliós adózás előtti nyereséget remél. Épp ezért a lehető legrosszabb lépés lenne a cég felszámolása - mondta a lapnak Csintalan Sándor, aki a közelmúltban Földi Lászlót váltotta fel az ügyvezetői igazgatói poszton. Részletre, 3 millió forintért vásárolta meg Földinek a Defendben 18 százalékos tulajdonrészt birtokló V. I. B. Kft.-jét. Arra a felvetésre, hogy a vételár nevetségesen alacsonynak tűnik, Csintalan elmondta: Földi csendestársaként már annyi energiát fektetett a cégbe - ingyen - az elmúlt években, hogy ez alapján a vételár igenis reális.

Nyugodt várakozás

Kifejtette, Földi Lászlóhoz évek óta szoros barátság fűzi, és biztosra veszi, személyét, illetve a Defendet ért támadások megalapozatlanok. Épp ezért nyugodtan várják a nyomozást, amit a Fővárosi Főügyészség rendelt el a Magyar Posta (MP) Rt. és a biztonsági cég közötti üzleti kapcsolatokat firtatva. Mint ismert, két szocialista politikus, Juhász Ferenc és Molnár Gyula még novemberben tett feljelentést a rendőrségen, mert szerintük a postának a Defenddel kötött szerződései, illetve tulajdonszerzése előnytelen volt a 100 százalékos állami tulajdonú cég számára. A kft.-ben 21 százalékos tulajdonrészt képviselő MP és 61 százalékos üzletrészt birtokló Magyar Fejlesztési Bank tavaly több mint 1 milliárd forint hitelt és tagi kölcsönt folyósított a Földi-csapatnak, amelynek segítségével a 2000-ben még csaknem 1 milliárd forint veszteséget felhalmozott vállalkozás stabilizálta helyzetét, nagyberuházásokba fogott.

Nem lobbizott

Csintalan közölte: a pénzből a cég felépítette Magyarország legmodernebb pénzfeldolgozó üzemét. A hiteleket természetesen visszafizetik. Az igazgató hangsúlyozta nem lobbizott senkinél amiatt, hogy a cég további működését biztosítsa. Egyelőre arra vár, hogy a többségi tulajdonosoknál megtörténjék a vezetőváltás. Csintalan eddig semmilyen jelzést sem kapott arról, hogy az állami tulajdonosoknak mi a tervük a Defenddel. Bízik abban, hogy a tulajdonosok egy nemzeti értéket inkább fejleszteni, mintsem tönkretenni fognak. A Defend állami megrendeléseivel kapcsolatban - amely értéke 4,8 milliárd forintra tehető - elmondta, a cég azért kapta meg ezeket, mert kedvezőbb ajánlatokat tett, mint versenytársai. Példaként említette az MP pénzfeldolgozói tevékenységének átvételét, melynek révén a postát 30 milliárd forint hitelfelvétel alól mentesítették. A Defend állami megrendelőivel olyan szerződést kötött, amely hosszú távon tetemes anyagi előnyhöz juttatja a céget.

Vágyakozók vannak

Csintalan szerint ez a megállapítás a megrendelőkre is igaz, s mint minden megállapodást, ezeket is fel lehet bontani. Ha ezt megalapozatlanul tennék meg, akkor a Defend jogi útra terelné az ügyet. Kérdésünkre, miszerint egy befektető társaság amerikai banki forrásokból meg akarja vásárolni a Defendet, az igazgató kifejtette: eddig senki nem kereste meg az ügyben. Ugyanakkor nem cáfolta, hogy több szakmai és pénzügyi befektető "vágyakozik" cége után. Értesüléseink szerint elképzelhető, hogy a Defendet nem számolják fel, nem is értékesítik, hanem meghagyják, de Csintalant menesztik. Az érintett ennek hallatán csak annyit jegyzett meg: nyilvánvaló, hogy a 2200 alkalmazottat foglalkoztató cég fontosabb a személyénél. Az igazgató hozzáfűzte, Földi távozott a cégtől, a kft.-t teljes felelősséggel ő irányítja.