Medgyessy az SZDSZ-frakciónál

2002.06.18. 16:30
Az SZDSZ-frakciónál járt Medgyessy Péter kormányfő, Kovács László pártelnök és Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető. A három politikus tájékoztatta a koalíciós párt képviselőit a Magyar Nemzet által kirobbantott ügyről.
Az SZDSZ frakciója rendkívüli ülést tartott az Országházban kedden, a miniszterelnökkel kapcsolatos újságcikk, illetve a parlamentben történtek miatt.

Frakcióülés MSZP-s vezetőkkel

A kisebbik kormánypárt frakciójának ülésén részt vett Medgyessy Péter miniszterelnök, Kovács László szocialista pártelnök és Lendvai Ildikó, az MSZP képviselőcsoportjának vezetője, akik tájékoztatták a szabad demokratákat az ügyről. A távirati iroda úgy tudja, hogy a frakció később folytatja ülését.

Kuncze javaslata

Ezt megelőzően Kuncze Gábor, az SZDSZ képviselőcsoportjának vezetője a plenáris ülésen azt hangsúlyozta: a teljes III-as főcsoportfőnökség összes ügyével úgy kellene foglalkozni, hogy a közvélemény is lásson tisztán 1990 előtti időszakot illetően, és az érintetteknek is legyen lehetőségük arra, hogy kifejthessék, milyen érdekek fűződtek tevékenységük elvégzéséhez, miért állt ez Magyarország érdekében. - Ha ez nem történik meg, akkor az ügy ócska, pitiáner politikai támadás - vélekedett Kuncze. Utalt arra, hogy 1990-ben az SZDSZ nyújtotta be a parlament elé az úgynevezett ügynöktörvényt, ám az Országgyűlés akkor nem talált időt arra, hogy foglalkozzon ezzel a kérdéssel, mivel a kormánypártok frakciójában annak számos érintettje volt.

Harminc év

A pártelnök emlékeztetett arra, hogy eredeti javaslatuk az volt, terjesszék ki a vizsgálatot a teljes III-as főcsoportra, de az MSZP-SZDSZ-kormány idején a koalícióban is vita volt erről, és az indítványt az ellenzék is elutasította, mivel a III/III-as ügyosztály dolgozott csak befelé, abban voltak a besúgók, az összes többi csoport az ország érdekeit védte, államtitkokat kezelt. Kitért arra: az előző kormányzati ciklusban olyan törvénymódosítás történt, amely 30 évvel meghosszabbította a dokumentumok kutathatóságának tilalmát.

Csemegézés

Kuncze Gábor megjegyezte, hogy 1990 és 1994 között ezeket az iratokat politikai célokra használták fel: ha politikai ellenféllel szemben vádat akartak megfogalmazni, akkor előhúztak egy-egy papírt. Példaként Torgyán József, illetve Csurka István ügyét említette. - Íme itt a következő példa, önök feltúrták azokat az iratokat, amelyek államtitkokat képeztek, és csemegéznek belőle a saját politikai érdekeknek megfelelően. Ez újabb szégyene az 1990 óta épülő magyar demokráciának - közölte.