Miniszteri álprotezsáltak

2002.07.19. 06:52
Juhász Ferenc honvédelmi miniszter támogatására hivatkozva kapott valaki egy, az autópálya-építésben kétes hírnevet szerzett cégnél, állást. A Magyar Hírlap szerint az álprotekciós esete nem egyedi.
Újsághirdetés megjelentetésén gondolkodik Juhász Ferenc honvédelmi miniszter, aki ezen a módon szeretne elhatárolódni azoktól, akik az utóbbi időben rendre az ő nevében jelennek meg különféle helyeken, cégeknél támogatást, állást kérve.

Így ment ez

A miniszter a Magyar Hírlapnak elmondta, hogy például felhívták az autópálya-építésben kétes hírnevet szerzett társaságok egyikétől, és közölték vele, hogy kérésének eleget téve alkalmazásba vették a támogatását élvező személyt. Ehhez hasonlóan, az egyik ország külképviseletéről is érkezett az egyik protezséje iránt érdeklődő hívás. Juhász Ferenc - az önmagában bosszantó jelenségen túl - azt tartja különösnek a történtekben, hogy "védenceitől" soha sehol semmiféle papírt, ajánló levelet nem kértek. "Úgy látszik, így ment ez az elmúlt években az országban" - mondta Juhász, aki nem kívánja hivatalos útra terelni az ügyet.