Vilma
-7 °C
4 °C

Bulldózerrel a nyári konyhában

2004.07.20. 09:39
Három hete Tihany egykori polgármestere, idősebb Kántás Vince és fia bulldózert vezényelt egyik szomszédja kertjébe, nem sokkal később, más telkeket is - a szomszédok szerint - önkényesen elkerített, és utat vágott a természetvédelmi területnek számító diósi hegyoldalba. A Kántás-családot feljelentették, ők pedig birtokháborítási pert indítottak a szomszédok ellen.
Három héttel ezelőtt idős édesanyja hívta fel Ravasz Ottót Tihany Diós nevű településrészéből, hogy üdülőjük eddig nyári konyhaként és gyümölcsösként szolgáló hátsó részében egy munkagéppel és öt markos emberrel tűnt fel ifjabb Kántás Vince vállalkozó, és egy elbirtoklásról szóló jogerős bírósági ítéletet lobogtatva kijelentette, hogy a terület az övé, és azonnal birtokba is veszi.

Tihany feketebáránya
Tekintse meg képeinket!
A KDNP jelöltjeként induló idősebb Kántás Vincét a rendszerváltás után választották nyolcvan százalékos többséggel Tihany polgármesterévé, de 1993-ban okirathamisítási és vesztegetési ügybe keveredett. Erről Paloczay Béla készített dokumentumfilmet 1994-ben Tihany feketebáránya címmel (a film megtekintéséhez Real One lejátszó szükséges). Támogatói szerint a birkapásztorból lett polgármester nevéhez fűződik a környék rendszerváltása, ellenzéke azonban gátlástalan, de legalábbis "igen egyszerű stílusú" vállalkozónak tartja.
A magát mélyen vallásos, keresztény magyar embernek tartó Kántás koncepciós pernek, a kommunisták bosszújának tartotta az ellene indított eljárást, és a veszprémi börtönben letöltött kilenc hónap alatt sem mondott le polgármesteri tisztségéről, ám amikor hivatalába visszatért, betegszabadságon töltötte le hátralévő idejét. A következő választásokon négy szavazaton múlott, hogy nem ő lett újra Tihany polgármestere. A család jelenleg is több vállalkozást működtet a községben. A szóbeszéd szerint még mindig a fél falu a "zsebében van"; a mostani jegyző, Vörös Béla még az idősebb Kántás ideje került a polgármesteri hivatalba, ezért többen úgy vélik, a jegyző Kántásnak kedvez. Ezt lapunknak Vörös határozottan cáfolta, kijelentve, erről szó sincs, sőt még 1993-1994-ben ő tanúskodott a polgármester ellen.
A vállalkozó ezután utasítást adott a munkásoknak, hogy pucolják ki a kertet. A Budapesten tartózkodó tulajdonosok erről értesülvén, azonnal kihívták a rendőrséget, akik meg is érkeztek, és felszólították Kántásékat, hagyják abba, amit megkezdtek. A felszólítás után azonban a rendőrök elmentek, mondván többet nem tudnak tenni egy jogerős határozat ellen, mire a munkások ott folytatták, ahol abbahagyták. Szemtanúk beszámolói szerint a műveletet idősebb Kántás Vince, egykori polgármester botjára támaszkodva vezényelte le. A munkások kiszedték a telek végében álló kerítést, a munkagéppel elhúzták a nyári konyhát, betonalapzatát pedig feltörték.

A történtekről Ravasz Balázs, az idős hölgy unokája, a tulajdonos fia számolt be az Indexnek. A fiatalember a pusztítás ideje alatt éppen lóhalálában tartott Budapestről Tihanyra, hogy mentse, ami menthető, de megérkezésekor már csak a feldúlt kertet találta. A család feljelentést tett Kántás Vince ellen szándékos rongálás és lopás miatt.

Elbirtoklás vagy elbitorlás?

Azt, hogy honnan van ifjabb Kántás Vincének elbirtoklásról szóló határozata az érintett telekre, rajta kívül nem sokan tudják. A telek eredeti tulajdonosa ugyanis még az ötvenes években tűnt el, ezért a szomszédos telekre építkező Ravasz családnak a nyolcvanas évek elején azt javasolták, kezdjék meg az elbirtoklási folyamatot, azaz műveljék, gondozzák a számukra szükséges telek részét, ami így tizenöt év múlva - a törvény szerint - az övék lehet. (Az L alakú telküket szerették volna ily módon kiegyenesíteni.) Ekkor ültettek gyümölcsfákat és alakítottak ki veteményest. Az elbirtokláshoz szükséges tizenöt év 1998-ban telt le, ám ekkor a nagypapa elhunyt, veje nem folytatta le az eljárást, de a szomszédos telekrészt tovább művelték.

Idén, 2004 februárjában azonban a kérdéses telek műveletlen - és évtizedek óta érintetlen - részét ifjabbik Kántás Vince felszántotta, a családnak pedig értésére adta, a telek az övé, elbirtokolta, és jelenleg Ravaszék követnek el birtokháborítást. A korábban feledésbe merült, a nagyapa által megkezdett elbirtoklási eljárást ezért megpróbálták felújítani, és az utca számos lakójától megszerezték azt a nyilatkozatot, amely tanúsítja az immár két évtizedes birtoklást a kérdéses telekrészen. A Kántás elbirtoklásáról szóló végzést pedig megtámadták, míg Kántás birtokháborítási pert indított ellenük.

Annak ellenére, hogy a helyszínen hivatalos jegyzőkönyv és fotók is készültek, júniusban Vörös Béla jegyző három napot adott Ravaszéknak, hogy kiürítsék a telekrészt. Mivel ezt a család - igazában bízva - nem tett meg, három nap leteltével megjelentek a munkások a bulldózerrel. A család meg van győződve arról, hogy ifjabbik Kántás Vince okirathamisítás és hamis tanúzás révén jutott az elbirtoklásról szóló határozathoz. Ügyüket a nyári szünet után, szeptemberben tárgyalja bíróság.

Felszántott hegyoldal jövőkép nélkül

Ifjabb Kántás Vince tevékenysége azonban nem csak Ravaszék szemében szálka, a tárgyalt telek mellett ugyanis idén újabb telkek kerültek egyelőre ismeretlen módon tulajdonába az egyébként természetvédelmi körzetnek számító Tihany-Dióson, amiken néhány hete hasonló pusztítást vitt végbe, letarolva az évtizedek óta érintetlen növényzetet. Háza mellett egy telek gyümölcsöst - szomszédja szerint legalábbis - önkényesen elkerített, és engedély nélkül két földutat is vájt a levendulás fölött a domboldalba, hetek alatt átszabva a tájat.

Az ügyben a környék lakói az önkormányzattól, illetve magától ifjabb Kántás Vincétől is kértek tájékoztatást. A tihanyi polgármesteri hivatal által kiírt hétfői időpontban azonban Kántás nem jelent meg, így csupán a jegyzővel, Vörös Bélával tudtak tárgyalni a lakók. A megbeszélésen kiderült, az "elbitorolt" telekrész azért lehet fontos a vállalkozónak, mivel csak így van meg az a minimális 2200 négyzetméternyi terület, amin már házat lehet építeni. A jegyző, aki a megbeszélésen tagadta, hogy Kántás Vincének akarna bármilyen módon is kedvezni, végül azt tanácsolta az összegyűlt üdülőtulajdonosoknak, adjanak be javaslatot a környéket érintő rendezési terv megváltoztatására.

A megszerzett telkek sorsa azonban továbbra is bizonytalan, a kiirtott terület ugyanis nem csak természetvédelmi körzet, hanem közpark besorolású, azaz "érinthetetlen" területnek számít, tehát például nem építhető be. A jegyző közölte, a kérdéses földeket az önkormányzatnak kell visszavásárolnia.

Az ügyben megkerestük ifjabb Kántás Vincét is, akitől arról érdeklődtünk volna, hogyan szerezte meg a telkeket, és mi a terve velük. A vállalkozó azonban nem állt szóba velünk, és felszólított, hogy "hagyjuk el a helyszínt", mert különben birtokháborítást követünk el.