Miklós
-7 °C
2 °C

Hiller: Hívja vissza Orbán az utcára küldött embereit

2006.09.10. 15:53
Hiller István, az MSZP elnöke arra kérte Orbán Viktor Fidesz-elnököt, hogy hívja vissza "a Fidesz utcára küldött embereit", akik megzavarták a miniszterelnök kampányeseményeit. Erről a pártelnök vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón beszélt.

A Fidesz által szervezett rendzavarók járják az országot, és zavarják meg Gyurcsány Ferenc miniszterelnök beszédeit, mondta Hiller István vasárnap Budapesten, példaként említve azt, hogy többek között Kiskunfélegyházán, Tiszafüreden és Nagykőrösön zavarták meg a kormányfő fórumait. (Tekintse meg riportfilmünket a nagykőrösi füttykoncertről és kampányeseményről! >>)

A pártelnök szerint a legsúlyosabb eset a nagykőrösi. Ezen a településen a fideszes polgármester, aki egyben országgyűlési képviselő, a képviselő-testület ülésén szólította fel a várost Gyurcsány Ferenc fórumának megzavarására, mondta, nem nevezve meg a polgármestert.

"Ugyanaz történik, mint április előtt, vita és érdemi diskurzus helyett a hangos tagadás, a kiabálás meg a megosztás" - fogalmazott, hozzátéve: a történtek hasonlóak a négy évvel ezelőttiekhez is, amikor a Fidesz képtelen volt elviselni a vereséget, és a kormány legitimitását vonta, és most is azt vonja kétségbe.

Csendes szóval, határozottan

Hiller István arra kérte Orbán Viktort, a Fidesz elnökét, hogy minél hamarabb, lehetőleg még hétfőn "csendes szóval, de határozottan" hívja vissza a Fidesz utcára küldött embereit.

A szocialista politikus azt mondta: meggyőződése, hogy a Fidesz tudja, kormányon ő sem tehetne mást, mint amit a Gyurcsány-kormány most tesz, mert az ország érdekeit ezek "a nehéz szívvel meghozott, kemény döntések" szolgálják.

A sajtótájékoztató végén nem lehetett kérdéseket feltenni.

Szombaton Szijjártó Péter, a Fidesz országgyűlési képviselője azt kérte minden ellenzéki érzelmű embertől, hogy csendben, hátat fordítva tiltakozzanak Gyurcsány Ferenc kormányfő kampánykörútjának idején. A képviselő ugyanakkor kifejtette, megérti az emberek indulatait, mert a kormányfő a választásokon "személyesen hazudott nekik".