Judit
-2 °C
8 °C

Az Alkotmánybíróság hamarosan dönt az eutanáziaügyről

2002.09.27. 10:37
Az Alkotmánybíróság várhatóan heteken belül kihirdeti döntését az eutanáziáról. A testület arra keres választ: összhangban van-e az alkotmánnyal az egészségügyi törvény, amely lehetővá teszi a kezelés visszautasítását a kórházban.
Október végén pont kerülhet az eutanáziaügy végére - az Alktománybíróságon legalábbis. A Magyar Hírlap értesülése szerint néhány héten belül kihirdetik a döntést.

Régóta húzódik

A vizsgálódás eredetileg kilenc évvel ezelőtt kezdődött, de nem vezetett sikerre. Az akkor még Sólyom László vezette testületben nem tudtak többségi álláspontot kialakítani. Miután az Országgyűlés módosította az egészségügyi jogszabályokat, s az AB élére új elnök került, ismét elővették az ügyet. Németh János már több mint egy éve foglalkozik a témával.

Visszautasítható-e a kezelés?

Az Alkotmánybíróság elnöke, az ügy előadó bírája a lapnak korábban azt mondta, számít rá, hogy a határozat hatalmas indulatokat vált ki. Nem hozható ugyanis olyan döntés, amely mindenkinek megfelel. A testület most csupán azt vizsgálja: összhangban van-e az alkotmánnyal az egészségügyi törvény, amely lehetővá teszi a kezelés visszautasítását a kórházban. Ugyanakkor nem kétséges, hogy a válaszból következtetés vonható le arra vonatkozóan is: mit szólna a taláros testület, ha a törvényhozás megengedné, hogy az orvosok halálba segítsék a végsőkig elkeseredett, gyógyíthatatlan betegeket.

Ez ellen - az egyházak mellett - az orvosok tiltakoznak a legjobban. Kérdés az is: nem élnének-e vissza a hozzátartozók vagy az ápolók a beteg kiszolgáltatott helyzetével, hiszen a magatehetetlen helyett a hozzátartozók nyilatkozhatnának.

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!