A falu, ahol senki nem akar polgármester lenni

2006.10.03. 17:04
Gondolta volna, hogy létezik stresszesebb hely a nagyvárosnál? És hogy ez egy 500 fős falu lenne? A Vas megyei Peresznyén nem választottak vasárnap sem polgármestert, sem képvsielőtestületet. Az ok: a falu vezetésével járó idegölő stressz.

Egyetlen településen nem tudtak képviselőtestületet és polgármester választani a vasárnapi önkormányzati választásokon. A Vas megyei Peresznyén nem jelölte magát polgármester, és a 7 tagú képviselőtestület helyeire is csak 4-en pályáztak.

A törvény szerint legkésőbb hétfőig kell összeülnie a település vezetőinek és a jegyzőnek, hogy új választást írjanak ki, mondta el Pusker János, aki 2002-ben került be a képviselőtestületbe, és - ritka peresznyei kivételként - most is indult.

Nincs előny, de van hátrány

"A jelenlegi polgármester egészségügyi okokra hivatkozva nem akarta magát újra jelöltetni, másokat pedig nem tudott a jelöltségre rávenni" - mondta Pusker János. A peresznyei képviselő azzal indokolta a választási fiaskót, hogy a jelöltek nem bírták a falusiak kritikáját.

"Meg voltak elégedve az eredményekkel, de kritizáltak is, tudja, milyenek az emberek" - árnyalta tovább a peresznyei közhangulatot Pusker, aki szerint azért sem tolonganak a jelöltek, mert anyagi jólétet nem, csak munkát jelent a képviselőség. "Soha nem vettünk fel tiszteletdíjat, itt nem megélhetési képviselők dolgoznak."

Grüll János, az egészségügyi okokra hivatkozó polgármester, csak 48 éves, és jó állóképességgel bír, valójában egy jó kifogást keresett, miért nem akarja újra vállalni a tisztséget. De nem ő az egyetlen, aki így tesz.

Aki négy évre vállalta

"Már 2002-ben is úgy kellett összebányászni a hét képviselőt, már bocsánat, hogy így fejezem ki magam." - erősíti meg Pusker szavait Szinger Tibor, aki 26 évesen 1994-ben vállalta el a falu vezetését, de csak négy évig bírta. "Minden választásra más polgármester-jelöltet keresünk."

Hogy a kistelepülések közül, miért Peresznyén jelent igazán nagy gondot a népképviselet, egyértelmű választ Szinger sem tud adni. "Több összetevője van. Mindenki dolgozik, nem vágyik a hatalomra. Tudja, itt mindenki ismeri a másikat, sőt gyakran a rokona is a másiknak, és állandóan attól fél, hogy valakit megsért."

"Stresszesebb, mint egy nagyobb településen. Engem 26 évesen győztek meg, hogy vállaljam el. Azt mondták, jó lesz, csak csináld. De idegileg kikészültem" - mondja Szinger, akit hiába győzködött idén is Grüll János, nem állt kötélnek.

A falu jól van

"Idén felújítottunk két utcát és a ravatalozót. De hiába csinálnak valami jót, az emberek rögtön jönnek, hogy miért azt az utcát kellett megcsinálni? Miért arra néz a ravatalozó? Miért ilyen színű? Egy nagyobb településen a polgármester nem foglalkozik ezzel, de itt hazafelé már a házánál várják az emberek, és ilyeneket kérdezgetnek" - enged bepillantást a peresznyei vezetők stresszes életébe a tisztség 1994-es "nyertese".

"Pedig nincs probléma a faluval, nincsenek szociális problémák, mindenkinek van munkája. A falu éves költségvetése 50 millió forint, amiből 12 millió maradt. Fenntartani való alig van, az iskola megszűnt, csak egy óvodára kell ügyelni. Az új polgármester teli kasszával kezdhet, és mégsem akarja senki" - mondja Szinger.

Az 500 fős, Vas megyei Peresznye (Prisika) az osztrák határ mentén fekszik, de nagyobb részt horvátok lakják, igaz, az utóbbi években egyre gyorsabban asszimilálódnak, már csak a falu idősebbik fele beszéli a horvátot. A falusiak helyben, a környező falvakban, Kőszegen vagy Ausztriában dolgoznak, és bár a fiatalok mostanában már nem akarnak elköltözni, évente így is 10 fővel csökken a népesség. De ez talán egyetlen gond a faluval.

Legközelebb sikerül

A faluban csak a horvát kisebbségi önkormányzatot sikerült választani, de rejtély nincs: öt vállalkozó kedvű embert még sikerült összegyűjteni a faluban, de a képviselőtestülethez szükséges 7 főt már nem.

Pusker János képviselő szerint a következő választáson már "meglesz" a képviselőtestület és a polgármesterség is, "össze fogják tudni szedni az embereket". A falu jegyzőjének egy hónapja van arra, hogy négy hónapon belül, azaz legkésőbb 2007 január 29-re kiírja az új választást (Más okból, szavazategyenlőség miatt 11 másik településen is időközi választást kell tartani).

Addig pedig a 2002-2006-os ciklusra megválasztott kévpiselőknek kell folytatniuk Peresznye áldozatos, de stresszel járó irányítását.