Demszky: A gazda traktor nélkül is gazda
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
A rendszerváltó Demszky Gábor hogyan értékelte volna, ha 1988. március 15-én parkrendezésre hivatkozva körbekerítették volna a Petőfi szobrot?
Azért ez némileg tendenciózus kérdés. Mi '79-től a demokráciáért, a szabadságjogokért harcoltunk, de soha nem erőszakosan. Például nem vertük szét a Petőfi szobor környékét, amikor odamentünk demonstrálni. Ráadásul, amit akkor követeltünk, a demokratikus alapintézményeket, azok a köztársaság kikiáltásával megvalósultak. Most ezt a köztársaságot kell megvédenünk azoktól, akik nem fogadják el a demokratikus alapintézményeket. Ezt tette a rendőrség is, még akkor is, ha voltak olyan valóban vitatható lépéseik, amiket kétségtelenül meg kell vizsgálni, és értékelni kell.
Ha adminisztratív eszközökkel próbálták volna megakadályozni a '88-as spontán tüntetéseket, hogyan értékelte volna?
Nem jó az összehasonlítás, mert akkor mi egy totalitárius rendszerrel szemben léptünk fel, és közben nem korlátoztuk mások szabadságát. Éltünk azokkal a szabadságjogokkal, amik akkoriban nem is léteztek, azért, hogy létezzenek. Most sem azzal van baj, hogy bárki a kormány lemondását követeli, hanem azzal, hogy vandálok a Btk. több passzusát is kimerítve összetörtek mindent, betörtek az MTV-székházába, megsebesítettek több mint háromszáz rendőrt.
- Demszky Gábor mint a demokratikus ellenzék legendás figurája többször is összeütközésbe került a kommunista diktatúra rendőrségével, 1988. március 15-ei beszédét el sem mondhatta, mert a hatóságok begyűjtötték még a demonstráció kezdete előtt.
- A Magyar Október Párt volt az első bentlakásos tüntetést szervező párt, amely azért szervezett nonstop demonstrációt, mert elfogadhatatlannak tartotta a választási rendszer azon részét, amely az ajánlási szelvények begyűjtéséhez kötötte a választásokon való részvételt. A párt 36 napig demonstrálhatott a Kossuth téren, ezután a rendőrség a gyülekezési törvényre hivatkozva betiltotta a folyamatos demonstrációt, a demonstrálókat, köztük Krassó Györgyöt pedig előállították. A párt aktivistái ahányszor visszapróbáltak térni a Kossuth térre, újra és újra bevitték őket.
- Hogy a szabad demokraták 1990-ben a taxisblokád idején közleményben biztosították támogatásukról az előkészítetlen áremelés bejelenése elleni tiltakozást, a taxisblokádot. "Felhívunk minden szabad demokrata szervezetet, hogy támogassa a békés tiltakozó mozgalmat, valamint a közellátás és a közrend fenntartását'" - írta 1990. október 26-ai közleményében az SZDSZ.
- A MAGOSZ traktorokkal szeretne a Kossuth téren demonstrálni, de a helyszínt műveloeti területté nyilvánította Gergényi főkapitány biztonsági okora hivatkozva, így a gazdák bejelentését hatáskör hiányában utasította el a BRFK.
- A Fővárosi Közgyűlés legutóbbi ülésén rendeletet alkotott arról, hogy a politikai rendezvények megtartásához a jövőben városházi engedélyre van szükség, ha hangosítást és színpadot is emelnének a szónokoknak. Az ülésről a Fidesz és a KDNP képviselői kivonultak, a koalíciós többség az MDF-fel karöltve megszavazta a rendeletet és a közgyűlési bizottságok közül a mandátumvizsgáló bizottság után elsőként létrehozták a városképvédelmi testületet, amely az engedélykérelmeket elbírálja. A közgyűlés egyelőre a törvényes működéshez szükséges bizottságok felállítását halasztja.
Kordonnal körbe van kerítve a Városháza park, és ki van írva, hogy életveszélyes. Most jártunk arra, csak négy kertész szedegette az avart.
Helyesen teszik. Én rendeltem el a lezárást azért, hogy a barbárok ne mehessenek még egyszer a parkba fölszedni az utcaköveket.
Nem érzi mérhetetlen cinizmusnak, hogy amikor az ön pártja, az SZDSZ akart a Városháza parkban hónapokig sátorozni, engedélyezték, a szélsőjobboldaliakat pedig megakadályozták ebben a tér körbekerítésével?
Nem. Az SZDSZ és a szélsőjobb alkotmányos minimumot tiszteletben tartó része, a MIÉP egyeztetett a Városképvédelmi Bizottsággal, kértek engedélyt is, holott erre egy joghézag miatt még szükség sem volt. Így a bizottság csak tudomásul vette a két sátor felállítását. A tér használata jogszerű körülmények között zajlott egészen a választásokig. A két párt ezután teljes körűen helyreállította még a letaposott gyepet is, ez a Kossuth tériektől enyhén szólva nem várható.
Erre a joghézagra válasz a mostani rendelet, amely engedélyhez köti a politikai rendezvényeken felállítandó bódét, színpadot, vetítővásznat, hangosítást. Erre azért volt szükség, mert a Kossuth tér egyértelművé tette, hogy a gyülekezési joggal nemcsak élni, hanem visszaélni is lehet.
A rendelet nem korlátozza a gyülekezési jogot, hiszen a törvény természetes személyek gyülekezését teszi lehetővé, nem építményekét vagy járművekét. Lacikonyhára, sörsátorra is kiadjuk az engedélyt, csak azért majd fizetni kell.
Nem gondolja azt, hogy a fővárosi hatóságok teszetoszasága eredményezte a Kossuth téri helyzetet? Hiszen a demonstráció tudomásulvétele nem jelenthet zsibvásárt.
Nem a hatóságokon múlt. Ez joghézag volt, így nem volt törvényes lehetőség a fellépésre.
Az ÁNTSZ-nek miért ne lett volna jogalapja, hogy felhívja a figyelmet a fertőzésveszélyre? A közterület-felügyelet miért nem léphetett fel azt mondván, nem tetszettek engedélyt kérni, tessenek innen elmenni?
Visszakérdeznék. Hogy szerezhettek volna ennek érvényt? Mert az ÁNTSZ felhívta a figyelmet a tarthatatlan helyzetre, viszont a rendőrség a rendezetlen jogi helyzet miatt nem segített, így nem is sikerült érvényt szerezni az akaratuknak.
Fotok: Barakonyi Szabolcs
A Magyar Október Párt 1990-ben 36 napig sátrazott a parlament előtt a szabad választást követelve. Akkor nem kellett adminisztratív intézkedés a demonstráció felszámolására. A mostani jogszabály-alkotási dömpinget a Kossuth téri eseményekkel magyarázzák.
Én azt mondanám, hogy ez a rendezetlenség korábban is nyilvánvaló volt sok egyéb kérelem és bejelentés kapcsán. Ez csak az utolsó csepp volt a pohárban.
De ha 16 éve sikerült, akkor most miért nem sikerült?
Mert most szándékosan visszaéltek a jogszabályokkal. A Magyar Október Párt például sem sört, sem cifraszűrt nem árult a szólásszabadságra hivatkozva. Az új rendelet elegendő garancia, hogy ez ne fordulhasson elő, és ennek érvényt is lehet szerezni. Ráadásul kettős garancia van beépítve. Egyrészt ez egy rendelet, egy alacsonyrendű jogszabály, e fellett áll a gyülekezési törvény és az alkotmány. Másrészt ha probléma merülne fel, felfüggeszthetném a bizottsági döntést is. Én nem fogom semmiképp se korlátozni a gyülekezési jogot, de a visszaélést igen.
Taxisblokádot lehetne csinálni?
Nem.
De 16 éve lehetett?
Akkor se lehetett a törvényes keretek között.
Akkor azonban az SZDSZ a taxisblokád mellé állt, politikusaik a barikádokon szónokoltak.
Volt ilyen? Szimpatizáltak vele, de nem mondanám, hogy a mozgásszabadság korlátozása mellé álltak volna. Egyébként akkor tanulta meg a politika, meddig lehet elmenni. 15 éve nem volt hasonló helyzet.
Mivel indokolja a traktorokkal behajtani tilos táblák kihelyezését?
Kőszeg Ferenc mondott ebben az ügyben egy jót: szerinte több ezer, vagy több tízezer ember véleményének a kifejezése elég fontos ahhoz, hogy órákig álljon a körúti forgalom, de párt száz embernek talán nem kéne a város életét napokra megbénítania, csak azért, mert traktorjuk van. A mozdonyvezető sem a mozdonyával és a vadász sem a puskájával vonul fel. A gazda traktor nélkül is gazda. Elfogadhatatlan érv, hogy csak traktorral tud demonstrálni, ezzel félemlítve meg a budapestieket.
A traktor félelmet kelt önben?
Ezer traktor erődemonstrációja sok fővárosiban félelmet kelt.
Önben személy szerint.
Azon vagyok, hogy ne jöhessenek be, így nem lesz félelem.
Ha már forgalmi zavarokról beszélünk az, hogyan lehet, hogy a 4-es metró építése miatt Dél-Budán forgalmi zavarok vannak?
A demonstrációk kapcsán azért ez elég buta kérdés.
Ha éppen áll az építkezés, akkor miért van minden lezárva?
Előfordul, hogy zajlik, előfordul, hogy áll. De ez nagyon más, mint egy politikai demonstráció vagy útlezárás. Ez közérdek, és ahogy az útépítéseknél is előfordul, hogy éppen áll a munka, ez minden beruházásra igaz. A traktoros felvonulás viszont nem ilyen, az egy erős érdekérvényesítő eszközt használ.
Több hónapig úgy vannak lezárások Dél-Budán, hogy nincs munka. Bevallottan csúszik a projekt. Ez hogy fordulhat elő egy előkészített projekttel?
Ennek a kérdésnek a másikhoz semmi köze. Egyébként úgy fordulhat elő, hogy a kétszintű önkormányzati rendszer miatt ismét várnunk kell néhány kerületi engedélyre.
Milyen problémákat okoztak tavasszal, vagy tavaly a traktorok Budapesten?
Nem is jöttek be a belvárosba, ott álltak a Felvonulási téren és csak néhányan jöttek be a Kossuth térre. Egyébként a gazdákkal kapcsolatban van még egy fontos szempont: ezt a traktort részben mi vettük nekik.
Igen, ezt hallottuk már az ön szájából, mégis mire alapozza ezt?
Az egész agrártámogatási rendszert közpénzből finanszírozzuk. A 210 ezer regisztrált gazda idén összesen 410 milliárd forint támogatást kap, ez Budapest éves költségvetésével azonos összeg. Az elmúlt években pedig minden traktorvásárláshoz járt állami támogatás. Az uniós csatlakozás előtt huszonöt, azóta 40-45 százalék. A legolcsóbb traktor 2 millió, a legdrágább 25-30 millió forint. Ennek majdnem a felét megkapják támogatás gyanánt közpénzből. Ha valaki kap egy fél Rolls-Royce-t, mert ennyi pénzért majdnem azt lehet kapni, akkor nem etikus az ellen tüntetni, akitől kapja.
Ennél populistább megjegyzést liberális politikus szájából még sosem hallottunk.
Én meg akkora baromságot nem hallottam, hogy politikai okokból ezer traktorral blokád alá lehessen vonni a várost. Ráadásul, ha agrárdemonstrációról lenne szó, akkor lenne miről vitatkozni, de a gazdák idén minden pénzt megkapnak, minden kifizetés rendben van. A MAGOSZ vezetői a Fidesz-frakcióban ülnek, és a pártjukhoz hasonlóan a miniszterelnök lemondását követelik, csak éppen ehhez a politikai célhoz ők a traktorjaikat is bevetik.
De hát ezért küzdött annak idején a demokratikus ellenzék a szabadságért.
Nem. A szabadság korlátja a másik ember szabadsága. Egy város életét nem lehet korlátlanul megzavarni.
Mikor lesz ilyen kampányszerűen kirakva, hogy a belvárosba kamionnal behajtani tilos?
A Hungárián belül ki van rakva, és számos kerületben is. Kamionnal a belvárosba nem lehet a KRESZ szerint behajtani, a rendőrség feladata, hogy ennek érvényt szerezzen. Ha már itt tartunk: az természetes volt, hogy amikor a fuvarosok demonstráltak, nem a kamionjaikkal tették.
Eszünkbe jutott egy témába vágó kérdés. Nézegettük a KRESZ-táblákat és ilyen, mezőgazdasági vontatóval behajtani tilos táblát, amin a traktornak zárt a teteje, még nem láttunk. Ez saját fejlesztés?
Ez izgi kérdés, de nem tudom. Valószínűleg ez most a KRESZ-ben a hivatalos tábla. Egyébkén bízom benne, hogy végül békésen megoldódik ez a probléma.
[Az interjú befejezése után a főpolgármesternek még volt mondanivalója, visszakapcsoltuk a diktafont]
Helyesnek tartom, hogy a rendőri intézkedésekkel kapcsolatban vizsgálat lesz, képbe fogunk kerülni, és tisztázhatjuk, mi is történt.
Tehát üdvözli, hogy kivizsgálják a rendőri túlkapásokat?
Igen. Ki kell vizsgálni, hogy mi történt.
Egykori megvert emberként azt nem támogatja, hogy földön fekvő tüntetőket rugdaltak?
Természetesen nem támogatom, és természetesen összeszorul a gyomrom, amikor ilyet látok.