A nemzetpolgárság intézményét vezetné be az MSZP

2004.11.13. 18:06
A pénteki Máért ülés után szombaton újabb fogalommal rukkolt elő az MSZP. Hiller István a nemzetpolgárság fogalmát vetette fel, és arra sürgette a kormányt, hogy mielőbb alkossa meg ennek jogi intézményét, aminek a szülőföldön való boldogulást, a felelősséget és a gondoskodást kell szolgálnia, azaz ezen alapulna az MSZP Szülőföld programja.
Hiller István, az MSZP elnöke szombaton azt mondta, pártja elvárja a kormánytól, hogy alkossa meg a "nemzetpolgárság" fogalmának jogi intézményét, és lehetőleg már a jövő héten nyújtsa be az Országgyűlésnek a határokon túli magyarok korlátlan, szabad beutazását biztosító úti okmány törvényjavaslatát, és azt vigye keddi négypárti egyeztetésre.

A nemzetpolgárságról szólva Hiller István hangsúlyozta, hogy az MSZP álláspontja szerint annak a szülőföldön való boldogulást, a felelősséget és a gondoskodást kell szolgálnia, hogy "mindnyájan egy nemzet polgárai legyünk, akárhol élünk".

A pártelnök úgy vélekedett, hogy a nemzetpolgárság intézménye egyesítené a határokon túli magyarság jogos igényeit, illetve a Magyar Köztársaság lehetőségeit. A nemzetpolgárság szerinte mindenkire vonatkozna, aki magyarnak vallja magát, bármely államban él.

Szülőföld program és nemzetpolgárság

A szocialista párt arra is felszólítja a kormányt, hogy készüljön el a szülőföld program jogi szabályozása, amelyen álláspontjuk szerint a nemzetpolgárságnak alapulnia kell, illetve tegyen javaslatot az úti okmányra, valamint a határon túli magyarok munkalehetőségeinek bővítésére.

Hiller István pártja véleményét úgy foglalta össze, hogy a határokon túli magyarságnak "Európában is egyedi", különleges státust kell biztosítani.

A Fidesz és az MSZP is külön úti okmányt adna

Az MSZP színeiben Hiller a pénteki Máért ülésen elmondta, a szocialisták is szeretnének a határon túli magyaroknak adni egy okmányt, aminek az elnevezéséről még vita van.

Az Index úgy tudja, hogy ez nem azonos Orbán javaslatával, hanem a Szülőföld programhoz kapcsolódik, mely célul tűzte ki egy, a Magyarországra történő határátlépés akadályait megszüntető külhoni magyar útlevél bevezetését, ezzel az útlevéllel azonban 2007. után a kárpátaljai és a vajdasági magyarok már nem tudnák átlépni a határt, mert életbe lép a schengeni egyezmény. Bővebben a Máért üléséről >>>

A Máért ülésén Orbán Viktor is egy útlevéltörvény kidolgozását szorgalmazta. Szavai szerint ennek célja az lenne, hogy tisztázza a kettős állampolgárság tartalmát; az előkészítést egy Máért-bizottság végezné.