Most nem bilincseltek újságírókat

2007.11.20. 18:10
A rendőrség nem avatkozott bele a sajtómunkások kedd esti, spontán gyülekezésébe a Batthyány-örökmécsesnél, ahol szombaton két újságírót vittek el bilincsben.

Körülbelül 80-100 újságíró gyűlt össze spontán kedd este a Batthyány-örökmécsesnél, hogy munkájukat végezzék, jelentette az Index helyszíni tudósítója

Fotó: Barakonyi Szabolcs

Az újságírók egymásról készítettek fotó-, illetve videofelvételeket, egymásnak adtak interjúkat. A téren egy térfigyelő-kamerás rendőrbusz jelent meg még az újságírók spontán összejövetele előtt.

Fél hatkor már csak körülbelül 20 újságíró maradt a téren, miután negyed hat körül néhány Kossuth téri tüntető is feltűnt a téren.

Az ügy előzménye, hogy múlt hét szombaton a Kossuth tériek be nem jelentett demonstrációjáról az Index és a Hvg.hu munkáját végző újságíróit bilincselték meg, és állították elő.

A rendőrség akkor arra hivatkozott, hogy a rendőri felszólításnak nem tettek eleget, és ebben az esetben nincs különbség újságíró és tüntető között.

"A rendőrség maximálisan egyetért az újságírók szándékával, nyitott kapukat döngetnek" - közölte az Indexszel a BRFK szóvivője, Tafferner Éva arra a kérdésre, most miért nem avatkoztak közbe, hiszen a spontán gyülekezés akár a gyülekezési törvény megsértését is jelentheti.

Freedom House: A rendőröknek védeniük kell az újságírókat

A tüntetésről tudósító újságírók ellőállítása a sajtó szabadságának és az állampolgárok tájékoztatáshoz való jogának súlyos megsértése, közölte kedden a Freedom House. A szervezet közleményében utal arra, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESz) az idén kiadott vonatkozó ajánlása kifejezetten a tüntetésről beszámoló sajtómunkások aktív támogatását írja elő a rendőrség számára. A Freedom House Europe kormányoktól független magyarországi nonprofit szervezet, amely az alapvető emberi jogok és demokratikus kormányzás érvényesülését kívánja elősegíteni Európában és annak szomszédságában.