Nem kapta meg gyorssegélyét az MTV

2006.11.21. 13:32
Mindeddig nem érkezett meg az MTV számlájára az a 150 milliós gyorssegély, amelyet az utcai zavargások után kilenc nappal szavazott meg a kormány az intézménynek.

293 millió forintnyi kár keletkezett az MTV saját tulajdonú eszközeiben és az általuk bérelt Szabadság téri székházban szeptember 18-án éjjel.

Az MTV eddig önerőből finanszírozta a helyreállítást, de a közlemény arra is kitér, hogy két biztosítótársaság méltányossági alapon 45 millió forintot megtérített az MTV székházának szeptemberi ostromakor keletkezett, csaknem 300 milliós károkból


Klikk!

Közlése szerint az épületet biztosító cég méltányossági alapon 30 millió forintot már átutalt az MTV-nek a károk enyhítésére, noha a velük kötött szerződés kizárja azoknak a károknak a megtérítését, amelyek tüntetések, utcai zavargások vagy terrorcselekmények következtében keletkeznek.

Az MTV gépjárműparkját biztosító másik biztosítótársaság a felgyújtott vagy megsérült autók után, a kárbejelentéseket és a kárfelméréseket követően, ugyancsak méltányossági alapon 15 millió forintot fizetett, az összeget annak a banknak utalva át, amelytől a köztelevízió lízingeli a gépkocsikat.