Ambrus
-7 °C
3 °C

Sopronban kevesebben mentek el szavazni

2004.11.28. 17:12
Szécsényben 15 óráig szinte ugyanannyian szavaztak az időközi országgyűlési választás második fordulójában, mint a két héttel ezelőtti első forduló hasonló időszakában, Sopronban és környékén viszont lényegesen kevesebben voksoltak - mondták el a helyi választási irodák munkatársai az MTI-nek vasárnap.

Vasárnap 15 óráig 19,32 százalékos volt a részvételi arány a Nógrád megyei Szécsényben. Az első fordulóban a szavazásra jogosultak 19,04 százaléka adta le voksát ugyanebben az időszakban - közölte Bartusné Sebestyén Erzsébet, az országgyűlési egyéni választókerületi választási iroda vezetője.

Sopronban négy százalékkal kevesebb

Sopronban és környékén, a Győr-Moson-Sopron megyei 7. számú választókerületben 15 óráig a választásra jogosultak 13,79 százaléka adta le szavazatát. A november 14-ei első fordulóban a választásra jogosultak 19,73 százaléka szavazott 15 óráig.

Mindkét helyen azért tartanak időközi országgyűlési választást, mert a körzetek egyéni képviselői a júniusi európai parlamenti választáson mandátumot szereztek, így a hatályos jogszabályoknak megfelelően, lemondtak országgyűlési helyükről.

A Nógrád megyei Szécsényben és térségében, valamint Győr-Moson-Sopron megye 7. számú választókerületében november 14-én tartott első forduló érvénytelen volt, mivel a választásra jogosultaknak kevesebb mint a fele adta le a voksát.

A szécsényi választókerületben a választásra jogosultak 28,84 százaléka, Sopronban és környékén pedig 31,98 százaléka szavazott.

Elég a 25 százalékos részvétel

A második fordulóban mindazon jelöltek indulhatnak, akik az első fordulóban pályáztak a képviselői tisztre. A két egyéni választókerületben az lesz a képviselő, aki a legtöbb érvényes szavazatot kapja, feltéve, hogy a választópolgárok több mint egynegyede leadja a voksát.

Az első fordulóban Szécsényben tíz képviselőjelölt indult, a mostani, második megmérettetésen hét jelöltre szavazhatnak a választók, miután hárman visszaléptek.

Sopronban és a környező településeken: Ágfalván, Fertőrákoson, Harkán és Kópházán az első fordulóban hét jelölt indult, de hárman visszaléptek, így vasárnap négyen versengnek a képviselői helyért.

A szécsényi választókerület 49 településén 38 593 választásra jogosult állampolgár szavazhat, Sopronban és a környező településeken 51 295.