Ambrus
-7 °C
3 °C

A Törzsasztal vendége volt Baja Ferenc

2002.12.04. 17:31
Kapcsolódó cikkek (1)
EU-kommunikációról, informatikáról és többek között a hajviseletéről is nyilatkozott Baja Ferenc államtitkár az Index Törzsasztálának vendégeként. A politikus sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta, hogy lopásért csapták ki a kecskeméti Katona József Gimnáziumból.
Előnyökről és hátrányokról

A EU-kommunikációs tárcaközi bizottság nem csak az előnyökről, hanem a kihívásokról és az esetleges hátrányokról is tájékoztat jelentette ki Baja Ferenc államtitkár, a testület vezetője. Mint mondta, munkájuk alapját az a stratégiai terv adja, amelyet az elmúlt tíz évben az Európai Uniós kommunikációval foglalkozó szakemberek készítettek. Ez a dokumentum megtekinthető és letölthető a kormányportálról. Az uniós csatlakozásról szólva azt hangsúlyozta, hogy az integrációval Magyarország nem adja fel függetlenségét. Egy olyan közösségbe lépünk be, amelyik a világ legnagyobb létszámú uniója lesz a tízek csatlakozása után. Részei leszünk a közös döntéshozatalnak, függetlenségünk annyi lesz, mint a franciáké, a németeké, az olaszoké.

Internethozzáférés és tartalomszolgáltatás

Az alacsony internetpenetrációt firtató kérdésre az államtitkár úgy válaszolt, hogy a hozzáférés növekedését elsősorban nem az alacsony jövedelemszint akadályozza, ám ezen a téren is lépéseket terveznek: az állam is szolgáltatatóként, és főleg megrendelőként kíván megjelenni a piacon. Baja Ferenc szerint az állam kiemelt, nagy megrendelőként képes a piacon árleszorító szerepet betölteni megfelelő technikai és szerződéses feltételek megléte esetén, melyek közül a legfontosabb a kormányzati gerincháló kiépítése.

A gerinchálózatot a jövő évben folyamatosan építik, a munkát a Kopint-Datorg Rt. koordinálja. A tervek szerint az elkészült kormányzati gerinchálót este, éjjel és hétvégén a lakosság és a civil közösségek rendelkezésére bocsátják. A magyarországi internet fejlődésének problémái között említette az államtitkár az alacsony szintű tartalomszolgáltatást is, amelynek fejlesztése a kormánynak, a kormányportálnak, az államnak kiemelt feladata: a jövő év első negyedévében indul a magyarorszag.hu "országportál" is.

Cél és eszköz

Arra kérdésre válaszolva, hogy miért van szükség az informatikai tárca mellett a Miniszterelnöki Hivatalon belül is foglalkozni ezzel a területtel, felhívta a figyelmet: Tony Blair kormányában két miniszter is foglalkozik az informatikával és az informatikához kötőtő média-, és tudásmenedzsmenttel. Magyaroszágon ma az IHM a társadalmi informatikát fejleszti, az ő hivatala a szolgáltató állam informatikai rendszerét építi. Az IHM számára a cél az informatikai társadalom fejlesztése, az általa vezetett hivatal számára viszont az informatika eszköz a szolgáltató állam s az új típusú állam-állampolgár viszony megteremtésére.

Haj-haj

A politikus személyes jellegű kérdésekre is válaszolt. Sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta, hogy lopásért csapták ki a kecskeméti Katona József Gimnáziumból. A hajviseletére vonatkozó kérdés kapcsán pedig elmondta, hogy frizuráját nyilvános fodrászatban vágatja havonta. Átlagosan hetente háromszor-négyszer mossa, de a sampon nevét termékreklám miatt nem árulta el.