Felmentették az adórendőrség vezetőjét

2002.12.09. 17:28
A bűnügyi igazgatóság vezetője hatáskörét meghaladó módon, az APEH elnökének tudta és engedélye nélkül adott tájékoztatást a bűnügyi igazgatóság munkájáról, külső szervek és szervezetek - többek között a parlamenti pártok frakcióvezetői számára.
Azonnali hatállyal felmentette az Adó- és Pénzügyi Hivatal elnöke Tasnádi Lászlót, az APEH bűnügyi igazgatóságának vezetőjét hétfőn.

Hatáskörét meghaladó módon

Az adóhatóság közleménye szerint a bűnügyi igazgatóság vezetője hatáskörét meghaladó módon, az APEH elnökének tudta és engedélye nélkül adott tájékoztatást a bűnügyi igazgatóság munkájáról, külső szervek és szervezetek - többek között a parlamenti pártok frakcióvezetői - részére. "Tasnádi László, a számára felajánlott munkakört nem kívánta elfoglalni, ezért a felmentéssel együtt a köztisztviselői jogviszonya is megszűnt" - áll a közleményben. A nyomozóhatóság vezetőjének személyéről később születik döntés.

Az APEH bűnügyi igazgatóságát 1999-ben hozták létre. A szervezet a Pénzügyminisztérium keretei között működött, de a jövőben átkerül a rendőrséghez, ha az erről szóló törvényjavaslatot a T. Ház elfogadja.