Belföld

A Magyarok Nyilai vállalta Csintalan megverését

2007. december 15., szombat 23:14

Egy magát Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek (MNyNFH) nevező szervezet vállalta Csintalan Sándor expártalelnök-műsorvezető megverését.

A szervezet a Hír tv-nek és a Kurucinfónak eljuttatott emailjében állítja ezt, bizonyítékként pedig Csintalannak a helyszínről eltűnt kulcstartójáról készült fényképet is közöltek.

A slusszkulcs egy a zsidó és muzulmán vallásban is elterjedt talizmánnal, a hamszával vagyis Mirjám/Fatima kezével

A műsorvezetőre vascsővel támadtak, de nem akarták megölni, figyelmeztetésnek szánták az akciót, áll a közleményben. "Szétlopták az országot az ilyenek. Ennyi járt." - indokolja az MNyNFH, miért lopták el Csintalan pár ezer forintját is.

Csintalan az esetről azt nyilatkozta, zsidóbérencnek nevezték őt támadói, akiket a baloldal által pénzelt szélsőjobboldal környékén kell keresni.

Csintalan a Hír tv-nek megerősítette, hogy az ő slusszkulcsa látható a képen. Az emailről tájékoztatták a rendőrséget.

A Kurucinfó azt írja, a szervezetnek nem ez volt az első akciója: szeptember végén Molotov-koktélt dobtak az adonyi szocialista képviselő, Ecsődi László házára. A tüzet az eső eloltotta, a fal viszont kormos lett.

A szervezet akkor az új állami vagyonkezelő szuperholding létrehozásának parlamenti jóváhagyása ellen tiltakozott. A törvénymódosítást megszavazó képviselők nevét, lakcímét és telefonszámát a Kurucinfó nyilvánosságra hozta.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!
Törökország? Miért ne!
Előfoglalási ajánlatok az idei nyárra 69.900 Ft / fő / 7 éjtől - ne habozzon!
hirdetés