Az SZDSZ hiányával tüntet a Mikulásgyárban

2005.12.20. 20:36
Nem akar rátelepedni az SZDSZ a Mikulásgyárra, ezért a párt képviselői nem mennek a konkurens honatyákkal együtt ajándékot csomagolni a rászorulóknak az MTV kamerái előtt szerdán. A szabad demokraták ismét etikai kódexet szeretnének elfogadtatni.

Nem vesz részt az SZDSZ szerda délután a Mikulásgyárban tartandó, a köztévé által közvetített négypárti jótékonykodásban, közölték a szabad demokraták az MTV-vel. A párt újra előveszi etikai kódexét a kampányra, aminek tervezetét szétküldték a többi pártnak is.

A Mikulásgyárat a Supergroup Kft. ötletéből a cég és a Magyar Vöröskereszt állította fel a Felvonulási téren, ahol éjjel-nappal hivatásos Mikulások csomagolják a beérkezett ajándékokat a rászorulóknak.

A Mikulásgyárban szerdán "a Magyar Televízió kezdeményezésére" az MSZP, a Fidesz és az MDF képviselői nagy egyetértésben ajándékokat fognak csomagolni a kamerák előtt, míg az SZDSZ távollétével fog tüntetni.

"Nem gondoljuk, hogy a politikának rá kell telepednie a civil kezdeményezésekre. Az SZDSZ is folytat karitatív tevékenységet, de arról nem beszélünk, azért csináljuk, mert a lelkünknek fontos" - magyarázta Horn Gábor kampányfőnök az SZDSZ visszalépését.

Mint mondta, számára nagyon kedves a Supergroup ötlete, de épp ezért az SZDSZ arra hívta fel a pártokat nyílt levelében, hogy "az ünnep ne essen áldozatul a kampánynak".

Törvény garantálná az etikai kódexet

A liberálisok ezért újra megpróbálnak egy etikai kódexben megállapodni a pártokkal, aminek tervezetét kedden megkapták a pártok vezetői. A párt utoljára a 2004-es júniusi EP-választáson aratott kevéske sikert az ötlettel, már amennyiben végül alapelvekről tudtak megállapodni a pártok, de sok hatással a kampányra nem volt.

Horn kiemelte az SZDSZ etikaikódex-tervezetéből, hogy úgy intenék önmérsékletre a pártokat a kampányra fordított pénzköltésben, hogy egy közösen kiválasztott független reklámcég figyelné a kampányt, és számolná, mennyi pénzt költhettek a pártok a jogszerűen felhasználható 386 millió forinthoz képest.

A dokumentum szerint a "kampány nem háború", a pártok "ellenfelei és nem ellenségei egymásnak". A kódex szerint tilos lenne plakátokat letépkedni, más rendezvényét megzavarni, más szimbólumait felhasználni, és szakértői bizottság felügyelni a pártok pénzköltését a kampány alatt.

A Mikulásgyár hatékonyan üzemel

Az SZDSZ mindezt törvényben is garantálná, erről szóló tervezetüket januárban nyújtják be az Országgyűlésnek, a kódex ellen vétő pártokat szankció sújthatná. (Ez utóbbival kapcsolatban Horn Gábor az Indexnek épp ellenkezőjét mondta, vagyishogy szankciók nem volnának.)

Az idén először megrendezett, Demszky Gábor főpolgármester és Rudi Zoltán MTV-elnök jelenlétében megnyitott Mikulásgyár egyébként nagyon sikeresnek bizonyult, a látványosság jótékony hatással volt a jótékonykodásra is, az utolsó hírek szerint összesen 62 kamion és 4300 láda ajándékot csomagoltak be, amit 50 ezer adakozó hozott a helyszínre. A köztévé december 22-ig, a zárásig naponta néhány perces adásban közvetít a gyárból.