Százhetven párt van Magyarországon

2005.06.18. 08:53
Jelenleg 45 421 bejegyzett társadalmi szervezet, ebből 170 párt van Magyarországon - tudta meg az MTI az Országos Igazságszolgáltatási Tanács hivatalától. Május végéig két új politikai tevékenységű szervezetet regisztráltak és tizenkettő szűnt meg.

Az OIT nyilvántartása szerint összesen 1185 olyan magyarországi társadalmi szervezet működik, amely politikai tevékenységet folytat.

Tavaly hat politikai tevékenységű szervezetet jegyeztek be, és ötöt töröltek, idén pedig - a január elsejétől május 31-ig terjedő időszakban - kettő bejegyezését regisztrálták, miközben tizenkettő szűnt meg.

A múlt évben alakult például a Magyar Autósok és Motorosok Pártja, az Internetes Demokrácia Pártja, a Harmadik Erő, a Kisemmizettek Pártja és a Kölcsönös Gazdasági Segítség Pártja.

A Legfelsőbb Bíróság egy korábbi állásfoglalása rögzíti, hogy társadalmi szervezet nyilvántartásba vételekor vizsgálni kell, hogy a választott elnevezés megfelel-e a névkizárólagosság, a névszabatosság és a valódiság követelményeinek. Nem engedélyezhető az, hogy egy létrehozandó, új szervezet egy már létező pártéhoz megtévesztésig hasonló elnevezést kapjon, és az elnevezésben nem szerepelhet olyan kifejezés, amely a társadalmi szervezet jelentőségét vagy működését illetően megtévesztésre alkalmas.

A Legfelsőbb Bíróság illetékesének korábbi tájékoztatása szerint a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló, 1989-es törvény alapján bejegyzett pártok listájából az tűnik ki, hogy a legtöbb politikai szervezetet - több mint félszázat - 1990-ben vették nyilvántartásba, de ebből a szempontból kiemelkedő volt az 1993-as év is.