7℃ / 20
Budapest
1989

Déri János hívjon vissza

2009.01.10. 08:13 - |

Üzenetek a TV2-nek – 1989. január 10. kedd

Egy fiatalasszony kérdezi Sopronból, hogy Magyarországon mikor valósítható meg, hogy az apák is részt vehessenek a szülésnél minden kórházban? Mi a feltétele annak, hogy egy apa jelen lehessen a felesége szülésénél?

Olyan gazdag-e a Magyar Televízió, hogy egy olyan színésznőt, mint Perczel Zita, meg kell hívni ide, amikor a világon senki sem kíváncsi erre a 70 éves színésznőre?

Kérem, hogy Endrei Judit vagy Déri János hívjon vissza, mert Perczel Zitának felajánlanám a tulajdonunkban lévő Perczel-kastélyt. Ha valóban hazajön Magyarországra, élete végéig lakhat ott. Már egyszer telefonáltam. Nem vagyok őrült! (Perczel Zita a 30-as évek ünnepelt színésznője, a Meseautó Kovács Verája előbb Franciaországban, majd Amerikában, később Olaszországban élt, 1991-ben tér haza, és újra színpadra áll. Kastélyban nem lakott, a családnak Szandaszőlősön volt birtoka, ám azt eladták, hogy a 14 éves Zita kellő eleganciával tudjon a gimnáziumban megjelenni. "Nem tudom megbocsátani magamnak, hogy ennyi szerencsével, ennyi kivételes szituációval ennyire keveset tudtam összehozni" - írta élete végén. - a szerk)

Dobos Attila egy adásban elmondta, hogy „Az ember tragédiáját” megzenésítette és úgy nyilatkozott, hogyha önökhöz fordulok, lehet egy példányt kapni ebből. Ezt szeretném kérni. Mozgássérült ember vagyok, akinek ez nagyon sokat jelentene.

A Konsumex autószámláról BC-számlára átutalható-e az ott elhelyezett összeg? Mivel az áremelés miatt autóvásárlásra már nem elegendő a pénz.

Már többször is telefonáltam, de nem kaptam választ. A szilveszteri Bumm-ban nyert a feleségem 8 üveg pezsgőt. Ezt a mai napig nem kaptuk meg. Mi a módja annak, hogy hozzájussunk a nyereményhez?

További részletek 89-ről az OSA honlapján.

Hozzászólások

  • 2009.01.10 11:23:36A Nép - Te vagy!

    Önti ránk ez sorozat a részletek részleteit a korszakról, azt a látszatot keltve, hogy most aztán mindent megmondanak. Közben a lényeget gondosan eltakarják, úgy kalkulálva, hogy most amikor az érdeklődés fölébred végre aziránt, hogy tényleg mi történt, az ilyen mellékkörülmény kihangsúlyozás a legjobb álca.



    A lényeg, a valóság, ami az országgal és lakóival húsz éve történik:



    www.kibulizottorszag.net



    Ajánlott!

  • 2009.01.10 18:54:26gitáros

    Kedves B.A., muszáj mindent teleszpemmelni ezzel a baromsággal?

  • 2009.01.10 19:19:50totyatotya

    csatlakozom a Gitároshoz. kedves nép, menjél már el légyszives a spammeddel a büdös picsába, jó?

  • 2009.01.10 19:22:56Deak Tamas

    Az mondjuk látszik, hogy az a nívó, amiben ma élünk, hogy gyökeredzett ...

  • 2009.01.10 20:18:33totyatotya

    grigorij, akkor meg a MTV2 futott ezen a néven szerintem...

  • 2009.01.10 21:40:44op_ tomi

    Yess, volt a TV1, és a TV2, semmi cifrázás:)

  • 2009.01.10 22:57:33Agur

    Nem is kellett cifrázni, hiszen hivatalosan akkor még nem lehetett nézni más tv-adót...

  • 2009.01.11 00:17:02FaBRiK

    Dehogynem lehetett. Ott volt a szovjet tévé is, azt lehetett hivatalosan nézni.

  • 2009.01.11 07:26:08RoFä

    A pozsonyi adót is lehetett nézni. :)



    És talán 89-ben már kezdtek megjelenni a műholdas tányérok is, bár ebben nem vagyok biztos.

  • 2009.01.11 08:48:15Kangörény_

    1987-ben már bekábeleztek sok nagyvárost, ahol mentek a műholdas adások. Sky Chanel, RTL, SAT1, stb. pl. Az ORF adásait meg szerencsésebb helyeken évekkel korábban is átni lehetett,

  • 2009.01.11 08:51:54orv

    A Nép...nevü kommentelő szegény ,kissé paranoiás és sérülése okán agresszív.Tessék őt betegként kezelni,hisz az.

    Grig...!:ha többet akarsz tudni az akkori dolgokról,akkor ne acsarogj minden apróságra,amiről hiszel valamit!Ráadásul pontatlanul,hisz valóban volt TV2,sőt,magyar MTV is volt,mégpedig nem zenecsaatorna,és korlátozott demokrácia-elmélet is volt,jó nagy hülyeség,de volt,úgyhogy inkább figyelj és kérdezz,és ne rontsátok le tahóságokkal ezt a jó kis oldalt!

    Van,aki szeret visszagondolni,bár nem volt épp egy élmény,mégis.Pl.:tényleg érdekes volt,ahogy sokan nem vették észre a változásokat és az új,nyitottabb és modernebb médiát is még a szocializmus "családbarát televiziójának" képzelték /értsd.:családtaggá tenni egyes szereplőit a képernyőnek,hogy rajta keresztül jobban átmennyen a propaganda,röviden ennyi,ezért sztárolták és utaztatták haknikon a Takács Marikákat,egyebeket,össz-vissz talán ha tíz arcot/

    szóval sokan azt hittek,hogy él még a "Felvonulók kérték" fíling /...-és köszönjük Kádár elvtársnak,hogy annyi jót...ebben a bizonytalan nemzetközi helyzetben...és kérjük kisKabostól etc,a Vörös Október Ruhagyár kollektívája nevében../ és még akkor is lehet olyat kérni,amire ugrik a gépezet és már rántja is a kirakatba az et.-sat,akinek maga a VII.ker.-i pártbizottság segít,hogy a jogállamiság okán jogos 8 üveg pezsgőjét megkapja.

    Pedig ez addígra elmúlt ,a hajó elment.

  • 2009.01.11 08:55:59Nelson Mandula

    Bezony. Magyar 1-2, csehszlovák 1-2, szerencsésebb helyeken jött az ORF (osztrák) is. Tányéroson meg jött a Sky Channel, Super Channel, Eurosport, meg tán még 1-2 csatorna.

    A Superen futott sokáig a késő délutáni műsorsávban egy ilyen betelefonálós műsor, ahol néhány perces beszélgetés után kérni lehetett egy klipet. Nagy élményem volt egy holland leányzó, akitől megkérdezték mi a kedvenc étele, mire azt válaszolta: tokfozelek. Ekkor éreztem először, hogy Európához tartozunk! :D

  • 2009.01.11 09:57:59ifj. Farkas Gyula

    Kedves blogolvasók!



    Kár, hogy P. Zita lenszőke hajú művésznő nem kapta meg a kastélyt, igazán nagy rajongója voltam. Még kedvesem, Skolasztika is sokat izgult a derék cukorkaáruslány és a jóképű úrvezető (Törzs Jenő) kalandjaiért a filmvásznon.

    Üdvözlettel:

    ifj. Farkas Gyula

    a BME mérnök-fizikus szakának negyedéves hallgatója kondenzált anyagok fizikája szakirányon

  • 2009.01.11 10:02:09Mr. Quijote

    Azért Déri János visszahívhatna minket még most is...

  • 2009.01.11 10:20:21THK

    Nelson Mandula: és hogyan mondta a holland lány a "főzelék" szót?



    Annyira nem jellemző uis a dolog máshol, h még kifejezés sincs rá, külön magyarázni kell külföldieknek...

Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.

Hozzászólásaidat ezentúl Facebookkal is megteheted!

Belépés

A címlapról ajánljuk

Ez is érdekelheti

A blogról

Ez a blog egy napi válogatás arról, hogy mi történt 1989-ben. Beszámolunk a legérdekesebb hírekről, interjúkról, bemutatjuk a szereplőket, és megtudhatja azt is, mit hallgattunk, olvastunk, néztünk a moziban húsz éve, és milyen telefonok érkeztek a frissen induló TV2-höz és a Szabad Európa Rádióhoz. Ráadásul elolvashatja azokat a napi információs jelentéseket, amiket az MSZMP korabeli vezetői is megkaptak.

Partnereink

Videók

Friss kommentek

p o l i t i k a i   h i r d e t é s

Shopline

Travelo

Hirdetés