Az érettségibotrány döntötte meg a kommunizmust

Az 1989-es érettségibotrány hiteles története matematikai példatárral, hormontúltengéssel és rendszerváltós romantikával.

"Leszedtük a címert az osztályból, és a Dávid rajzolt helyette egy régi címert. Több osztályban is megcsinálták, ezért mi egyenesen tartományos címert akarunk kitenni. El akartunk menni a Dáviddal és a Mikivel biciklizni, de zuhogott az eső. Helyette a leszedett címerre írtunk: 1989. március 23-án eltávolítottuk a gyűlölt rendszer jelképét."

Bár a naplóm ezen részlete másfél hónappal az írásbeli érettségi előtt íródott, mégis fontos az érettségibotrányként emlegetett ügy megértéséhez.

Minden normális esetben ugyanis az, hogy a vöröslő füllel érkező diák kezébe nyomja valaki a másnapi feladatokat, eksztatikus hatást váltott volna ki. 1989-ben azonban a legátlagosabb gimnazistának is magasabb volt az ingerküszöbe, mint annak, aki napi 24 órában Facebookol, Twitterezik, filmet tölt le és csetel.

Történelemoktatás helyett

Egymást követték az olyan események, mint hogy a történelemtanár bejelentette, a negyedikeseknek az elkövetkező fél évben a XX. századi történelem ismertetése helyett szabadfoglalkozásuk lesz, mert hogy fogalma sincs, mit kellene mondania a második világháborúról, pláne az azt követő eseményekről.

Vagy hogy az osztálykirándulás előbb ért véget, így mindenki elérhette az aktuális Duna körös tüntetést a nagymarosi vízlépcső ellen. És a már említett eset, amikor a tanárok riadt figyelme közepette eltávolítottuk és Kossuth címerre cseréltük a népköztársaság jelképét.

Ilyen felfokozott helyzetben úgy tűnt, az érettségi tételek kiszivárgása is része a nagy és meglehetősen vidám forradalomnak, ahogy ide tartozott a zászlólengetés, a Milka csoki, Nagy Imre újratemetése és a pornóújságok elterjedése is.

Amikor május 15-én reggel odamentem egy csoport izgatottan magyarázó évfolyamtársamhoz a gimnázium udvarán, még azt hittem, hogy a szokásos témákról van szó: Fidesz-sejt alakításról, házibuliról, esetleg hogy Béla tényleg lefeküdt-e Magdival. (Update: Az esetet ismerő Kussinszky Péter a délutáni órákban közölte lapunkkal, hogy nem.)

Ehelyett József Attila, Vörösmarty és Nagy Lajos neveit hajtogatták, ami még úgy is furcsa volt, hogy percek választottak el minket a magyarérettségitől. A szokásos találgatásoktól az különböztette meg ezt, hogy más tipp nem hangzott el, mindenki ugyanazt a fülest kapta.

Mivel az érettségi ezen fordulója nem hozott annyira lázba, lazán leguggoltam a fal mellett, és azonnal olvasni kezdtem a gyermekmotívumokról József Attila költészetében. Amely címet a táblán láttam legközelebb, úgy fél órával később, miközben osztálytársaim elkerekedett szemmel néztek össze.

Ez a fajta szégyenlősség másnapra oszlott el teljesen.

Metálos Árpi csuklóból derivál

Délután a matematikai példatár című kötet felett görnyedtem, amikor beállított mozdonyfetisiszta barátom, Zoltán, félszegen megjegyezve, hogy felesleges minden feladatot átnéznem, mert ez a kilenc lesz az érettségin.

A papírfecnire felírt feladatszámokat a magántanárától kapta, és bár fogalma sincs, hogyan szerezhette meg, de biztos tipp. Ekkor már nem volt kérdéses, hogy valóban így van. Szó szerint értve tárcsáztam Istvánt, aki James Bondos hangulatomat lelombozva unottan jegyezte meg, hogy ő is ezekről a feladatokról tud.

A másnapi matematika írásbeli előtt azért sikerült némi elismerést begyűjtenem, igaz, ezt később nem tudtam könnyed testi szerelemre váltani. Bejelentésemre, miszerint tudom a feladatokat, az osztály fele gyűlt csak körém, a többiek egykedvűen ültek a helyükön, vagy használt teafilterrel dobálták az udvaron elhaladókat.

Aztán kezdődött a ceremónia. A felügyelő puskát keresve végigpörgette a példatárakat, megjött a boríték, egy pillanatig felszökött a pulzusszám, majd a táblára körmölő tanár mögött inadekvát zajok törtek fel. Fészkelődés, néma röhögés, boldog integetés.

Tudtam, hogy komoly a helyzet, nem szabad elszúrni, ez az egyetlen esélyem, hogy teljesítsem a matematikaérettségit. Komótosan írtam a megoldást, időnként áthúztam néhány számot, igyekeztem olyan vizuális hatást kelteni, ami egy megfeszített gondolkodással végül jó eredményre jutó diákra utal. Elkerültem az általános iskola második osztályában elkövetett hibát is, amikor pedáns osztálytársnőmről lestem az eredményt, majd, hogy ne legyen feltűnő a csalás, egy kicsivel többet vagy kevesebbet írtam az egyenlőségjel után, katasztrofális érdemjegyeket produkálva így.

Felesleges volt ez az alaposság. Árpi, aki inkább metálos pólói, nem pedig matematikatudása révén volt közismert arc, hét perc után elégedetten felállt, átadta a rövid, tömör sorokban írt, és hibátlan levezetéseket, majd kisétált az ajtón.

Boldog jövő

Délután a bulira való készülődést háttérbe szorította a hír, miszerint minden középiskolában ismerték a tételeket, és az egész érettségit érvényteleníteni fogják. A Lehel téri aluljáróban reggel fél nyolckor állítólag pénzért árulták a tételeket. Képtelen voltam kimenni Ádámmal a Margitszigetre, hogy reménytelenül próbáljunk csajokkal beszélgetésbe elegyedni. A fejünk felett lebegett egy újabb, mindennél szigorúbb írásbeli.

A dermesztő bizonytalanság az esti híradóig tartott, ahol bemondták, az érettségit érvénytelenítik ugyan, de nem kell ismét megírni, az év végi jegyet kapjuk meg.

Hátradőltem. Május 16-a volt, langyos meleg, a lányok nem hordtak melltartót, egy barátom azt mesélte, szerez füves cigit, a kommunisták eltakarodnak, este kimegyünk a Duna partra, az oroszok titokban kajára cserélik a fegyvereiket, elstoppunk Görögországba, és hamarosan itt a pluralizmus. Tudtam, hogy most már nem történhet velem semmi baj. Innentől minden rendben lesz az életben.