A Magyar Rádió kereskedelmi adója reggel nyolctól este hétig sugárzott középhullámon. A Calypso szellemi atyja B. Tóth László volt.
Politikamentes, sok zenét sugárzó kereskedelmi rádiót indított a Multimedia Organisationnel közösen a Magyar Rádió. Az új adót a fővárosban és környékén középhullámon, a 873 KHz-en sugározták.
A betelefonálóknak zoknit osztogató Calypso hamar népszerű lett, mondjuk nem volt nehéz dolga, hiszen a közrádiók mellett ekkor már volt ugyan Danubius, de az tavasztól őszig az idelátogató turisták kedvéért német nyelvű volt (csak éjszaka adott magyarul).
Bár a kezdetektől tervezték, a Calypso nem került át az URH-ra, ez pedig meg is pecsételte a sorsát. 2002-ben jelentette be a közrádió, hogy vevőt keres az ekkor már erősen megkopott népszerűségű Calypsóra.
Hollós János, a Magyar Rádió Rt. alelnöke azzal indokolta a döntést, hogy a Calypso Rádió nem életképes. Elmondta, hogy a rádió alacsony hallgatottságának részben az az oka, hogy csak középhullámon fogható. Ezért az adás minősége sem olyan jó, mintha ultrarövidhullámon szólna, fenntartása pedig a magas sugárzási költségek miatt lényegesen drágább.
Az eladás hírére B. Tóth László, aki a kezdetektől a Calypso főszerkesztője volt, azt közölte, hogy az ő beleegyezése nélkül senki nem használhatja a Calypso nevet. Szerinte neki elővételi joga van a rádióra, ami az ő "gyereke és szellemi terméke", így minden lehetőséget megfontolva fog dönteni a csatorna jövőjéről.
Megfelelő vásárló híján a Magyar Rádió végül 13 és fél év után beszüntette a Calypso sugárzását. Ahogy azt már B. Tóth korábbi nyilatkozata is mutatta, ebben a főszerkesztő nem törődött bele, és megpróbálta feltámasztani az adót.
2007 áprilisában a gödöllői, budapest néhány kerületében is fogható Másik Rádiót átkeresztelték Calipsóra (y helyett i-vel írva).
B. Tóth László, a régi-új adó általános igazgatója Indexnek nyilatkozva akkor úgy látta, hogy a nosztalgiahullámot meglovagolva sikeres lehet a becsléseik szerint a fővárosi agglomerációban másfélmillió emberhez eljutó rádió.
"A Calipso nem a hetvenes, nyolcvanas, kilencvenes vagy százas évek zenéit játssza majd. Mindig abban hittem, hogy vannak rossz zenék és jó zenék, amiket dúdolni lehet, és kész. Nálunk ilyen dúdolható slágereket találnak majd a hallgatók" - osztotta meg B. Tóth László a zenei filozófiáját.
B. Tóth László szerint a Calypso rádió márkanevét és a brand összes elemét ő találta ki, ezért senkitől nem kellett engedélyt kérnie a Magyar Rádió csatornájának újraindítására.
Ez azért messze nem volt ilyen egyszerű. "A Calypsót a Magyar Rádió védjegyként bejegyezte, és erről a márkáról nem szeretnénk lemondani" - nyilatkozta szintén 2007-ben Such György, a Magyar Rádió elnöke, aki szerint a Calypso 2002-ben azért szűnt meg, mert a középhullámú frekvencián már nem lehetett gazdaságosan üzemeltetni, de most, hogy a digitális átállás után a Magyar Rádió akár tizenöt csatornát is működtethet, nem szeretnének lemondani egy ilyen, jól bejáratott márkanévről.
Faur Márta, a közrádió jogásza szerint B. Tóth érvelése jogilag nem helytálló, hiszen lehet, hogy tényleg ő találta ki a Calypso márkanevet, de eközben a Magyar Rádió alkalmazottja volt, tehát a jogok az intézményt illetik.
A Fővárosi Ítélőtábla 2008 júniusában jogerősen is a Magyar Rádiónak adott igazat a védjegyperben, és eltiltotta a gödöllői rádiót a névhasználattól.
Hozzászólások
2009.05.22 17:11:58Féldecis Rezsim
Köcsögség!
2009.05.22 17:31:04Komment Elek
"Kálipszó" és akkor nincs vita
2009.05.22 17:32:57Komment Elek
Sőt így az igazi: Καλυψώ
2009.05.22 17:56:47kaputelefánt
A rádió Kalipszó, mikrofonom alig szól!
2009.05.22 19:08:40dave
fenyő féle oldies lista, fekete fehér igen nem játék dérivel asszem. jó volt.
2009.05.22 20:07:58papugaja
Jó zenék, és frankó játékok, feladványok voltak rajta. Ahány műsorvezető, annyi stílus.
2009.05.22 22:11:06András Csepelrőlh
3-4 évvel korábban a Kossuthon ment valami zene, a rádiós kicsit lehalkította, és:
-Két dolognak van halszaga: A másik a hal! -majd visszalökte a hangerőt.
Ez nem az a mocskos, ez az az igazi liberalizmus volt (és persze nem kis bátorság...).
2009.05.22 22:35:55rattenfanger
Zokni és matrica -ez nagyon megragadt bennem.
Amúgy nem volt nagy szám, túl sokat pofáztak a zenék közt.
2009.05.22 23:45:26Charro
Ez a bejegyzés miről szól? Mert hogy arról nem, hogy valójában mi is volt, milyen is volt a 89-ben elindított Calypso, arról biztosan nem. Sokkal inkább arról, hogy mi történt 2002 óta. Sztorik, nevek, stílusok, majd megírják a kommentelők a szerző helyett?
2009.05.23 08:57:19rennie
a fekete-fehér-igen-nem játékot Szilágyi csinálta.
Tahi-Tóth meg már nagyon kiment a divatból, egy időben a sztárfm-en lehetett hallani de ahányszor meghallottam hogy ejti az angol együttesneveket, rögtön elkapcsoltam.
2009.05.23 10:06:52fakoffer
A Calypso ma is az egyik leghallgatottabb rádió lehetne. Ezt kellett volna inkább újraéleszteni, nem a Petőfit átalakítani.
A fekete-fehér-igen-nem játékot Déri János vezette, a legjobb ez volt:
-Van valaki a vonalban?
-Igen!
-Viszonthallásra!
2009.05.23 11:38:25leveleket
imádtam ezt a rádiót. Különösen Dérit. Azt hiszem, egy ország velem együtt zokogott, amikor bemondták a halálhírét, s felzokokott Janis Joplin.
2009.05.23 11:59:55Atro
Sokat hallgattam én is a '90-es években. Persze nem is nagyon volt más eleinte. Persze nem csoda, hogy népszerűtlenné vált az adó a többi keresk. adó megjelenésével amelyek ráadásul sokkal jobb minőségben stereo-ban sugároztam az FM-en.
2009.05.23 12:35:44zsoltix
Politikamentes?:) Emlèkszem, mikor meghalt Kàdàr,egèsz nap gyàszzene ment rajta.
2009.05.23 13:09:54tibiniki
Igen nem játék volt, és haláláig Déri vezette uUtána Csinálta Szilágyi, de az már nem volt olyan. Dérinél egy perc volt a limitidő, Szilágyinál másfél és még így is az első vagy a második játékos nyert. Emlékszem olyanra, hogy Dérinél 30-40 játékos után sem volt még nyertes.(Józsi, még mindig te vagy?-Nem, már én vagyok!-Köszönöm!)
Volt Oldies lista Fenyővel, Villamostörténeti sorozat Radnótival, vagy Törökkel, Albert Györgyi, Zorán, Fiala, Pörzse Sándor, Kőszegi Gábor, D H P, jó kis adó volt,kár ,hogy nem kaptak URH sávot!
2009.05.23 13:44:49os2_fan
Pont ugyanebben az időszakban ment a Voice Of America is, ahol meg trendi zenéket lehetett hallani. Mindig hallgattam a Billborad slágerlistát.
2009.05.23 14:28:54rattenfanger
-Józsi, még mindig te vagy?
-Fekete
-Köszönöm
Így sokkal viccesebb lett volna.
2009.09.02 14:55:02monoszkóp
2001. nov. 30.-án sugárzott utoljára. B. Tóth pedig 2002. májusáig volt a Rádió munkatársa(ekkor hangzott el utoljára a Poptarisznya). Ezután kínálta fel megvételre a Magyar Rádió a Calypso-t.