A szovjet légierő csapnivaló két hete

2009.06.08. 21:57 Módosítva: 2009.06.08. 22:49

A blogról

Ez a blog egy napi válogatás arról, hogy mi történt 1989-ben. Beszámolunk a legérdekesebb hírekről, interjúkról, bemutatjuk a szereplőket, és megtudhatja azt is, mit hallgattunk, olvastunk, néztünk a moziban húsz éve, és milyen telefonok érkeztek a frissen induló TV2-höz és a Szabad Európa Rádióhoz. Ráadásul elolvashatja azokat a napi információs jelentéseket, amiket az MSZMP korabeli vezetői is megkaptak.

Partnereink

Videók

Egy repüléstől eltiltott százados, Alekszandr Zujev elbódította az ügyeleteseket, megölt egy őrt és ellopott egyet a szovjet légierő legféltettebb kincsei, a MiG-29-esek közül. A típussal az oroszok éppen elkezdtek Nyugat-Európában is házalni, de a legfontosabb bemutatón lezuhant a gép. 1989. május 20. és június 8.

Jelentős erődemonstrációt tartott a Szovjetunió az 1989-es párizsi repülőkiállításon, Le Bourget-ban. Tizenkét különböző típusú repülőgépet és helikoptert, valamint a Burán űrrepülőgépet vonultatták fel a világ egyik legjelentősebb bemutatóján. Ennek célja már nem a hidegháborús elrettentés, hanem tisztán az üzlet volt.

Az MTI által idézett Apollon Sziszcov szovjet repülőgépipari miniszter nem is tagadta, hogy a gépek bemutatása kereskedelmi és reklámcélokat szolgál, bár azt megjegyezte, hogy a fő hangsúlyt a polgári gépek bemutatására helyezik. Ehhez képest a Párizs melletti kiállítás legnagyobb sztárjának a Nyugat-Európában már néhány alkalommal bemutatott, a szovjet gépek közül elsőként komoly promóciót kapó MiG-29-es vadászgép ígérkezett, a két hajtóműves, bivalyerős géppel nagyon látványos bemutatókat lehet tartani. A széles közönség itt ismerhette meg a SZU-27-es elfogóvadászgéppel (gyakorló változata, a P-42-es ezt megelőzően 21 világcsúcsot állított fel, 70 másodperc alatt emelkedett 15 kilométeres magasságba, ami hét másodperccel felülmúlta az amerikai F-15-ös eddigi rekordját) és a SZU-25-ös csatarepülőt is.

Sziszcov szerint a harci gépek bemutatása-eladása nincs ellentétben a leszerelést szorgalmazó új politikai gondolkodásmóddal: szükségessé teszik egyrészt a baráti kapcsolatok, másrészt az a körülmény, hogy számos ország nem rendelkezik repülőgép-gyártással, viszont védelmi szükségleteit mindenképpen ki akarja elégíteni. A szovjet miniszter megfogalmazása szerint a szovjet harci gépek kitűnő paraméterekkel rendelkeznek, de a fegyverpiacra bejutni nagyon nehéz.

A MiG-29-est ekkor már eladták Szíriának, Európában pedig Jugoszláviában szállítottak először. És kis híján a NATO is kapott egyet ajándékba két héttel a párizsi bemutató előtt. Május 20-án a szovjet-török határhoz közeli chakajai támaszponton Alekszandr Zujev ugyanis egyszerűen ellopott egy gépet. Az egészségi okok miatt a repüléstől eltiltott százados előbb altatóval átitatott süteménnyel elbódította az ügyeleteseket, majd tűzharcba keveredett azzal a katonával, aki megpróbálta megakadályozni, hogy felszálljon a géppel. A katona meghalt, de megsebesítette Zujevet is.

A százados alig negyedóra alatt már Törökországban volt, a trabzoni reptéren szállt le. Az oroszok azonnal visszakövetelték a gépet és a pilótát is. Előbbit visszakapták, annyira hamar, hogy a CIA nem állta meg szó nélkül, hogy miért siettek ennyire a törökök egy épségben megszerzett, friss kódokkal ellátott MiG-29-es visszaszolgáltatásával. A pilótát viszont, aki ellen a szovjet hatóságok gépeltérítés és gyilkossági kísérlet miatt vádat emeltek, politikai menekültté nyilvánították Törökorszában. Zujev nem maradt itt, az Egyesült Államokban kapott politikai menedékjogot, azokban a napokban, amikor a MiG-29-est bemutatták a párizsi légishow-n.

A június 8-i bemutató napján hatalmas volt az érdeklődés Le Bourget-ban a MiG-29-es iránt. A szovjetek már sajtótájékoztatóra készültek, Anatolij Kvocsur tesztpilóta a pár perces gyakorlat egyik utolsó elemét végezte, amikor egy kis sebességgel, a földhöz közel végrehajtott figuránál a jobb hajtómű felmondta a szolgálatot. A gép azonnal zuhanni kezdett, a pilóta még katapultálni tudott, de olyan kis magasságban, hogy alig nyílt ki az ernyője. Csodával határos módon mégis túlélte a balesetet, és a nézők közül sem sérült meg senki.

A pilóta hibáját hamar kizárták a vizsgálatok, a baleset legvalószínűbb okaként azt állapították meg, hogy madár csapódott a hajtóműbe.

Az oroszoknak amúgy nincs szerencséjük a párizsi show-val. 16 évvel korábban egy szintén szovjet típus, a Concorde-rivális TU-144-es prototípusa zuhant le Le Bourget-ban. A hatfős személyzet életét vesztette, több néző megsérült, tucatnyi házat rombolt le a gép.

A Tu-144-es és a MiG-29 balesete után 1999-ben - pilótahiba miatt - a Szu–30MKI prototípusa zuhant le a nyitónap előtt. A legénység túlélte a balesetet.

1989-ben egyébként volt még egy kisebb, kínos bemutatója a MiG-29-esnek, júliusban Finnországban a pilóta a géppel túlfutott a betonon és a háló fogta meg.1993-ban pedig a másik gigantikus repülőshow-n, Farnborough-ban ütközött két orosz MiG-29-es a levegôben, a pilóták kisebb sérüléssel megúszták.

A MiG-29-es biznisz azonban ezektől az esetektől függetlenül szépen beindult, több mint húsz országban rendszeresítették, nekünk is jutott belőle az államadósság fejében 28 darab. És még az USA is vett 21 darabot Moldáviától 1997-ben, gyakorlatokra.

MTI-hírek a gép lezuhanásáról és 1989. június 8-áról itt olvashatók.