Jaruzelski nem emlékszik a lelövetett gépre

2009.07.02. 20:57 - MTI

Wojciech Jaruzelski lengyel védelmi miniszter, későbbi államfő adott parancsot 34 éve egy nyugatra menekülő lengyel repülőgépének lelövésére, derült ki egy archívumban nemrég fellelt hivatalos iratból.

A lengyel kommunista titkosszolgálat egyik illetékesének hivatali feljegyzéséből lehet arra következtetni, hogy Jaruzelski a felelős egy Csehszlovákiából Ausztria felé tartó lengyel gép lelövéséért, mondta el csütörtökön Varsóban a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézet (IPN) szóvivője. A történészek szerint több mint valószínű, hogy a dokumentum hiteles.

A kétfedelű An-2 típusú repülőgépet a csehszlovák légierő egyik vadászgépe lőtte le a csehszlovák-osztrák határ közelében 1975. július 16-án. A gép lengyel pilótája életét vesztette. Az akkori prágai és a varsói vezetés balesetnek állította be a történteket a nyilvánosság előtt.

Jaruzelski idén áprilisban azt mondta, nem emlékszik az esetre.

Kommentek

  • 2009.07.02 21:27:15jónévez

    "nem emlékszik"
    Valóban különleges anyagból vannak ezek gyúrva.
    A legpitibb bűnözők szoktak erre hivatkozni, akik még azt sem képesek felfogni, hogy ez nem érv.

  • 2009.07.02 22:00:46moncayo

    Hibbantak vagyunk mi európaiak. Az ilyeneknek kötél járna, nem nyugdíj. Pártállástól függetlenül.

  • 2009.07.02 22:05:45Bruti

    ez a vén buzi még él?

  • 2009.07.02 22:06:52Naroth

    "Bocs de így nem ugrik be az eset, de hát annyi gépet lelövettem...."

  • 2009.07.02 22:13:53én58

    Az ő bűneik tagadásának tiltása szóba se jöhet, még utcanevek is őrizhetik a vörös tömeggyilkosokat!

  • 2009.07.02 22:37:30euty

    Bizony.
    Az a fekete szemuveges ven buzi!

  • 2009.07.02 22:39:27Gugyo

    emlékszem amikor a tívíben bemondta a szükségállapotot, úgy nézett ki mint Pinochet
    nálunk sokkal elegánsabbak voltak
    a mi kis házi kommunistánk a disszidens pilótákat az érkezési helyükön mérgeztette meg egyet pl. Olaszországban aki megszökött a légiparádéról

  • 2009.07.03 00:19:52Piraeus

    Nem is különbözik Pinochettől. Ugyanaz a fasisztoid tömeggyilkos diktátor. Csak éppen vörös a kedvenc színe, nem a barna, és szívesebben hivatkozott a nemzetközi, mint a nemzeti testvériségre.
    Nem nagy különbség.

    És ennek a fasiszta brancsnak a kölykei itt élnek és vezetnek országokat közöttünk.
    Milyen lenne, ha Németországot a "megreformált" nácipárt irányítaná?

  • 2009.07.03 01:15:58én58

    Piraeus
    "Milyen lenne, ha Németországot a "megreformált" nácipárt irányítaná?" Nagyon találó hasonlat, kár, hogy nálunk ezt kevesen fogják fel!

  • 2009.07.03 05:49:25zoxo

    Remélhetőleg igaznak bizonyul amit múltkor énekeletek, hogy "ez a harc lesz a végső" aztán végleg eltűnnek. A csatlós SZDSZ már úton van oda ahol Türmerék vannak remélem a végső harcról valóban utoljára énekeltek.

  • 2009.07.03 06:25:15Werwolf

    ahhhh, H. Kovacs Laszlo et. lassan hazajön.
    Valamiert eszembe jutott.

  • 2009.07.03 07:29:06Shitting Bull

    én58: tudjuk, néhányan nagyon szeretnétek, ha újra nyilaskeresztes lobogókat lengethetne az őszi szél... szerencsére a tisztességes emberek egyelőre többen vannak.

  • 2009.07.03 07:58:24fmj

    Én is alig várom, hogy gépeket lelövető tisztességes komcsik maradjanak..., mert ezt érdemeljük

  • 2009.07.03 08:26:21jozicsenko

    Shitting Bull:

    el tudod képzelni,hogy Goebbels unokája szociális kérdésekben nyilatkozzon /nyilatkozhatott volna?
    abszurd, nem?
    mert minálunk ez volt nem tul régen...
    (nem sirjuk visssza a nyilasokat, s akik megtennék, elenyészően kevesek vannak: ne moss össze mindenkit aki szerint a kommunista gyilkosokat le kell csukni - avagy: az a százmillió halott, amit a kommunizmus miatt volt az nem számít ugye? )

  • 2009.07.03 08:28:12jozicsenko

    Shitting Bull:

    el tudod képzelni,hogy Goebbels unokája szociális kérdésekben nyilatkozzon /nyilatkozhatott volna?
    abszurd, nem?
    mert minálunk ez volt nem tul régen...
    (nem sirjuk visssza a nyilasokat, s akik megtennék, elenyészően kevesek vannak: ne moss össze mindenkit aki szerint a kommunista gyilkosokat le kell csukni - avagy: az a százmillió halott, amit a kommunizmus miatt volt az nem számít ugye? )

  • 2009.07.03 08:30:41Werwolf

    shitting bull,

    vagy nem erted, hogy en58 mit irt, vagy szandekosan magyarazod felre - mindketto a te bajod.
    Mondta a miniszterelnokod is, a nagyformatumu, hogy el lehet menni.
    Ajvekolhattok is egyutt.

  • 2009.07.03 08:42:31alternat

    "jozicsenko"

    Igen el tudnám képzelni. Lehet, hogy ezerszer jobban csinálná mint te.

  • 2009.07.03 08:51:12Lárifári a böszme

    Ez az ótvaros diktátor egyéb gyilkosságokat is elkövetett. A pofáját ugyan sose láttatta mert világéletében hatalmas napszemüveg mögé bújt. De ne felejtsük el a szükségállapotot, amikor a tengermelléken, Gdanskban, a hajógyári tüntetéseken aprittatta, helikopterről lövette a kommunista diktatúra ellen tüntetőket. Normális világban már biztos rég kötélen lógna.

  • 2009.07.03 08:55:55Lárifári a böszme

    Ja, miközben azt szajkózta, hogy mindezt honfitársai érdekében teszi!!!!!!!!! És ezzel előzi meg a szovjet beavatkozást. Vérlázító hazugság!

  • 2009.07.03 08:58:25Todward

    "édelmi" miniszter (betű szerint idéztem). Kurva anyád index.

  • 2009.07.03 09:10:54atmerok

    "el tudod képzelni,hogy Goebbels unokája szociális kérdésekben nyilatkozzon /nyilatkozhatott volna?
    abszurd, nem?"

    jozicsenko: Ha kiderülne utóbb, a feltárt titkos iratokból, hogy az öregapád (akit esetleg nem is ismertél) ávós vallatótisz volt, akkor te onnantól egy ocsmány gazember vagy? Vagy hogy képzeled, hányadik felmenőig felelős utólag az ember?

  • 2009.07.03 09:18:51atmerok

    A Jaruzelski-féle gazembereket valóban felelősségre kellett volna vonni, természetesen nálunk is. Vagy minimum örökre kivonni őket a közéletből. Mikor kellett volna, nem történt meg. Most már legtöbbjük nem is él, túl kell tenni magunkat az egészen. A mai MSZP-t (akárhogy utáljuk is őket), azonban ne tegyük felelőssé az 50-es évek borzalmaiért. Bajnai, Újhelyi, meg a többi idióta még nem is éltek akkor. Nem ez a gondom velük, hanem hogy szétlopták és csődbevitték az országot az utóbbi 4-5 évben!

  • 2009.07.03 09:20:59Piraeus

    Kedves Shitting Bull!

    Ideje lenne elgondolkodnod.
    Eddig láthatólag remekül működött az az arcátlanság, hogy lefasisztáztátok azokat, akik kritizálni merészelik az érinthetetlen politikusaitokat, akik amúgy épp egy diktatúra kölykei, jogi értelemben is...

    Működött, mert itt sokan nagyon utáljuk a fasisztákat.

    Szólok, hogy ez a taktika idén már nem működött. Ezzel a gyalázkodással már nem lehet elfedni azt a sok mocskot a múltban, sok hozzánemértést, ostobaságot, és korrupciót a jelenben.

    Vagy más terelést kell kitalálnod, vagy szembenézni a tényekkel.

    Sok erőt kívánok hozzá!

    P.

  • 2009.07.03 09:57:50Olizatriznyák

    "Nem ez a gondom velük, hanem hogy szétlopták és csődbevitték az országot az utóbbi 4-5 évben!"

    Csak az utóbbi 4-5 évben? Itt a rendszerváltás óta szabad rablás folyik! Ezért kell rettegni a szélső jobbtól, mert ők legalább "megígérték", hogy visszaszerzik az elpanamázott javakat!

  • 2009.07.03 10:18:30Olizatriznyák

    Ja? és a szegény lelőtt pilóta azért nem kellene elfelejteni, hogy "csak" egy repülőgépet lopott el!

  • 2009.07.03 10:28:11jozicsenko

    Atmerok

    Elég erős különbség van akközött, hogy ismerem az öregapámat, aki aláírta Nagy Imre kivégzését és akközött, ha most derül ki

    ahogyan akközött is, ha ismert, hogy más rokon is aktivan részt vett az állambiztonságban az elöző rendszerben:
    http://vastagbor.blog.hu/2009/07/01/50_ember_aki_mukodtette_a_iii_as_focsoportot

    nem kell a dolgokat összemosni vagy csusztatni elvtársak!

    aki gyilkosságban részt vett (akár lengyel, akár magyar), azt el kell itélni

    a rokona meg ne menjen politikusnak egy másik rendszerben, ne nyilatkozzon szociális kérdésekben...

    Alternat: köszönöm hogy igy ismersz látatlanban, bár a most dolgozó elvtársakat elnézve náluk csak jobban tudnánk dolgozni (te is, én is)
    japp, elvtársak: a legeslegifjabb Horthy Miklóst miért nem indítják jobboldalt?

    hisz a nagyapja/dédapja az ország egyik számára ugyan gyilkos, de a másik számára a boldog békeidők idolja!
    (és akkor mien iszonyat ajvékolásba kezdenétek, elvtársak! :-) )

    Szumma: nem kell a baloldal eszméit mentegetni: 100 millió ember halála elég ok, hogy a történelem szemétdombjára kerüljön a képviselőivel együtt, ahogyan a szélsőjobbal is történt!

    nincs különbség halott és halott között!

  • 2009.07.03 10:34:55Hozzá Szóló

    Úgy fest, hogy a holokauszttagadás izgisebb téma, hát, de nem?

  • 2009.07.03 10:45:32Br

    "nem emlékszik " ..gerinctelen kommunisták, ma is ugyan olyanok.

  • 2009.07.03 10:55:32Gera

    Érdemes elgondolkodni azon, hogy miért is nem kapott kötelet Jaruzelski, ha tkp mindenki ezt szerette volna. Csak nem azért, mert _mindent_ tud a sok derék "antikommunistáról"? :)

    Egyébként közel 90 évesen lehet én se emlékeznék 30-40 éves távlatból ilyen piszlicsáré ügyekre, mint egy disszidens lelövése.

  • 2009.07.03 10:56:48max_headroom

    A genfi konvenció szerint emberiesség elleni, el nem évülő bűncselekmény. Csakúgy, mint a magyar határőröknek kiadott tűzparancs. Lengyelország és Magyarország is aláírta a nemzetközi jogi egyezményt, ennek alapján a tettesek bármikor bíróság elé állíthatók lennének. Nem beszélni kell róla, hanem cselekedni végre.

  • 2009.07.03 11:21:33Ibn al-Haiszam

    Olyan szép hogy egy hír ismét arra ösztökéli a pógárok egy részét hogy egymás gazemberezésével töltse a perceit.

    Egyrészt lengyel védelmi miniszterként hogy a p.-ba adhatna parancsot egy csehszlovák vadászgépnek? Max felhívta őt a csehszlovák kollegája hogy "Te Wojciech, van itt nálunk ez az Ancsa, megy Ausztria felé, mit csináljunk vele?" Wojciech meg: "Hát ha van rá keret, akkor lőjétek má' le". A parancsot akkor is a csehszlovák kollega adta ki.

    Másrészt meg teljesen jogos Gera felvetése... És ennek alapján el lehet azon is gondolkozni, hogy miféle érdekek mentén zajlott nálunk a rendszerváltás. Akár 20 éve, akár 65 éve, akár...

    Áh, mindegy: úgyis judeoliberokomenyistafasisztázás lesz a vége, mert hőzöngeni tud a legjobban mindenki, gondolkodni már kevésbé.

  • 2009.07.03 11:30:43Michael Collins

    Kedves én58! ezt a gondolatot egy orosz politológus is felvetette már (a nevére nem emlékszem), de ő Putyinnal vont párhuzamot :)!

  • 2009.07.03 11:34:53Michael Collins

    Mit mit csinált a szovjet vadászpilóta, ha szűk volt az ingje? Lőtt egy BŐINGET! 1978 április 20.
    http://hu.wikipedia.org/wiki/A_Korean_Air_902-es_j%C3%A1rat%C3%A1nak_lel%C3%B6v%C3%A9se

  • 2009.07.03 11:41:46Csigorin

    Mer ha egy amcsi pilóta próbált volna kilopni egy gépet az oroszoknak a hidegháború közepén és az amerikai határőrségnek módjában lett volna lőni ők nagy emberszeretetből nyilván kiengedték volna ugye?

  • 2009.07.03 11:58:04pityubá

    Azt a "judeoliberokomenyistafasiszta" mindenségit neki. Ez most a lényeg ? Bajnai reggel bemondta, hogy 20ezer milliárd forint a magyar államadósság. (kb 100 milliárd USD)Csak szóltam.

  • 2009.07.03 13:13:03himpellér

    És most végül is kié volt a napszemüveg? Jaruzelskié, vagy Pinocheté? Felváltva hordták?

  • 2009.07.03 15:28:52Michael Collins

    Kedves Csigorin! Itt inkább a diszidálás a valószínübb, mint a gép lopás! Bár az elvtársak szerint azt is lelövéssel kellett szankcionálni!

  • 2009.07.03 17:01:40jónévez

    Csigorin! Egy kétfedelű repülő már akkor is muzeális érték volt, azt akkor se lőjük le, ha lopják. Meg az új gépet se. Csak arra lövünk, aki támad (normális emberek legalábbis).Mint ahogy a kocsidat se lövöd szét, ha lopják is, mert akkor magadnak adtál pofont. Az csakis a mi kis komcsijainknak (és mai követőiknek) volt elfogadható, hogy aki megszökik tőlük, azt akár le is lőhetik -büntetlen.

    Más okos balos elfogultaknak:
    Azt pedig tényleg abba lehetne már hagyni, hogy aki egyenlőségjelet tesz a nyilasok és a komcsik közé, azt itt is lenácizzátokk, mert azok igenis egyenlő rablógyilkosok, és egyiket sem jó újra hatalomban látni. Ha meg a gyermekeiknek felmentést adtok, akkor a nácik gyermekeit/unokáit miért nem vágyjátok?

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

A blogról

Ez a blog egy napi válogatás arról, hogy mi történt 1989-ben. Beszámolunk a legérdekesebb hírekről, interjúkról, bemutatjuk a szereplőket, és megtudhatja azt is, mit hallgattunk, olvastunk, néztünk a moziban húsz éve, és milyen telefonok érkeztek a frissen induló TV2-höz és a Szabad Európa Rádióhoz. Ráadásul elolvashatja azokat a napi információs jelentéseket, amiket az MSZMP korabeli vezetői is megkaptak.

Partnereink

Videók

Friss kommentek

Keresés

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Olaszország
    Olaszország Fantasztikus üdülőhelyek egy emlékezetes nyaraláshoz. Böngésszen és válasszon ajánlataink közül 8.395 Ft / apartman / éjtől!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés