Hős lesz Deutsch Tamás és Kerényi György

2009.08.29. 14:05 - haszán

376 embert vett őrizetbe a csehszlovák rendőrség 1989 augusztusában, mert tiltakoztak a prágai tavasz leverése miatt és szabadságot követeltek. Két nappal később mindenkit elengedtek, csak két magyar, Kerényi György és Deutsch Tamás várta a példás büntetését. Több mint egy hétig tartó előzetes letartóztatás után szabadultak 1989. augusztus 29-én.

A több hétig tartó megfélemlítés és a rendkívüli rendőri készültség ellenére több ezer ember tüntetett Prágában a Varsói Szerződés öt tagállamának 1968-as csehszlovákiai beavatkozásának évfordulóján a rogyadozó kommunista rendszer ellen 1989. augusztus 21-én.

Magyarok a csehszlovák határon

A demonstrációra számosan indultak külföldről, így Magyarországról is. A Fiatal Demokraták Szövetsége, a Szabad Demokraták Szövetsége és a Munkás Szolidaritás Szakszervezeti Szövetség is delegációt küldött az 1968-as prágai tavasz leverésének emléknapjára, hogy a Vencel téri megemlékezéseken szolidaritásukról biztosítsák a tüntetőket. Többen azonban Csehszlovákiába sem tudtak belépni, vagy ha igen, Prága előtt lekapcsolták őket.

Augusztus 20-án a határ csehszlovák oldalán megakadályozták a Fidesz két képviselőjének, Kakukk Györgynek és Pelle Andreának a beutazását. Hasonlóképpen járt az SZDSZ három tagja, Hodosán Róza, Rajk László és Vargha János is. Később Brnó közelében tömegesen akadályozták meg a továbbutazásban a Fidesz és a Munkás Szolidaritás küldötteit. Többüket Brnóban egész éjszaka rendőrségi fogdában tartották, minden magyarázat nélkül.

Tank helyett virággal

A prágai Vencel téri tüntetés augusztus 21-én délután öt órakor kezdődött. A közel kétezer fiatal először tapsolni kezdett, majd magyar ellenzéki fiatalok, a Fidesz néhány, Prágába mégis eljutó tagja transzparenst bontott ki "Mi virággal jöttünk, nem harckocsival" felirattal. A jelenlévő rendőrök széttépték a transzparenst. A magyarok ezt követően felolvastak egy üzenetet, amelyben a magyarok nevében bocsánatot kértek a 68-as bevonulás miatt.

A tömeg, amelyben a magyar mellett lengyel ellenzéki fiatalok is voltak, ütemesen tapsolt, "Szabadságot, szabadságot" jelszót kiáltozott kórusban, Alexander Dubceket, Václav Havelt, a Charta 77-et, Magyarországot és Lengyelországot éltette.

A hatóságok távozásra szólították fel a tüntetőket, de ennek nem tettek eleget és többször is elénekelték a csehszlovák himnuszt. A demontsrációt végül a rohamrendőrség oszlatta fel, lezárva a teret és az abba torkolló utcákat. Több fiatalt őrizetbe vettek. A tüntetés idején a Vencel téren igen sok volt a külföldi turista, ezzel is magyarázható, hogy a januári demonstrációktól eltérően a rohamrendőrség mérsékeltebben alkalmazott kényszerítő intézkedést.

A délutáni prágai tüntetést követően több alkalommal is feloszlatott kisebb csoportosulásokat a Vencel térbe torkolló sétáló utcában és a környéken a csehszlovák rohamrendőrség. A legutolsó ilyen akciója este 10 óra körül volt.

A csehszlovák hírszolgálati iroda 21-i esti gyorshírében azt írta, "Mintegy ezerötszáz ember próbálta meg a Vencel téren megsérteni a nyugalmat és a közrendet. A provokáció azt igazolta, hogy azt külföldi ellenséges központok szervezték". A CTK a rövid közleményben azt hangoztatta, a prágaiak nem támogatták, hanem elítélték a megmozdulást, "a rendfenntartó erők nyugodt, de határozott intézkedésekkel meghiusították a provokációt".

Az AP megelőzte a magyar külügyet

Az AP amerikai hírügynökség jelentette először este, csehszlovák ellenzéki forrásokra hivatkozva, hogy a csehszlovák hatóságok a Vencel téren letartóztatták Kerényi Györgyöt, a Fidesz tagját. A csehszlovák hírügynökség nem jelentette az esetet és a prágai magyar nagykövetség sem kapott ekkor még értesítést a csehszlovák hatóságoktól magyar állampolgár őrizetbe vételéről.

Végül kiderült, összesen 376 embert vettek őrizetbe, köztük kilenc magyar állampolgárt: az MTV kétfős stábját, Lantos Istvánt és Huber Pált, Pesty Lászlót, a Fekete doboz munkatársát, Pataki Gábort, a Képes 7 és Bodó Gábort, a Mai nap fotóriporterét, Kerényi Györgyöt, Deutsch Tamást, Németh László Ákost és Kubinyi Gergelyt. Őket ügyészi döntés alapján a közrend súlyos megsértése miatt előzetes letartóztatásba is helyezték.

Két nappal később a kilencből hét magyart szabadon engedtek, 500, illetve 300 korona pénzbüntetést kellett fizetniük (egy korona 2,20 forint volt), és kiutasították őket az országból.

Az MTI prágai tudósítója még hazautazása előtt találkozott a hét magyarral, akik közül Pesty László elmondta, hogy őt elszállítás közben a gépkocsiban ütlegelték a rendőrök. A többieket nem bántották. Pestynek és az MTV-seknek sem volt engedélyük a csehszlovák hatóságoktól a forgatásra a tüntetésen. A köztévéseket eredetileg a CSEDOK utazási iroda hívta meg idegenforgalmi film készítésére. A kiszabadult magyarok lengyel, olasz, holland, bolgár, NDK- és NSZK-s, valamint jugoszláv fiatalokkal voltak együtt előzetes letartóztatásban.

Deutsch és Kerényi marad

Nemcsak a hét magyart, mindenkit elengedtek pár napon belül a csehszlovák rendőrök, csak Deutsch Tamás és Kerényi György maradt börtönben. Őket a közrend igen súlyos megsértése miatt vették őrizetbe.

Fideszes bikaborjak

Gejza Vilcek a pozsonyi Pravdában megjelentetett jegyzetében fiatal bikaborjaknak titulálta a Fidesz aktivistáit, akik megfogalmazása szerint nem sokat tanultak a politikai gyakorlatból, azt azonban már jól elsajátították, hogy ha vörös színt látnak a politikai arénában, azonnal támadni kell. "Hát ezek voltak itt nálunk hétfőn a Vencel téren, állítólag nem tankokkal, hanem virágokkal jöttek. Ezek a virágok azonban nem illatoznak, inkább bűzlenek, mégha exportálták is azokat" - jegyezte meg az újságíró.

A Prágában dolgozó külföldi újságírók és diplomaták körében egyre inkább az a vélemény kezd kialakulni, hogy a csehszlovák hatóságok egyfajta politikai dramaturgiát kívánnak adni Deutsch és Kerényi ügyének - foglalta össze a helyzetet az MTI a tárgyalás előtt. A két magyar ellenzéki fiatalt hivatalosan a közrend megsértéséért fogták perbe, valójában azonban azt róják fel, hogy az öt VSZ-tagállam 1968-as katonai beavatkozásának évfordulóján szabadon véleményt mert nyilvánítani és tolmácsolni a magyar fiatalok bocsánatkérését a huszonegy évvel ezelőtti katonai részvétel miatt. Nem egy jel utalt arra, hogy az ítelet a két magyar fiatal személyét messze meghaladó jelentőségű lesz.

Nagy nemzetközi figyelem kísérte az ügyet, a magyar külügy megpróbálta kiszabadítani Deutschékat, Budapesten pedig éhségsztrájk kezdődött a csehszlovák követség előtt. Hiába, a tárgyalást 1989. augusztus 29-én megtartották.

Álljanak fel

A tárgyaláson a bíró kihallgatta Deutschot és Kerényit, akik mindketten azt hangsúlyozták, hogy turistaként jöttek Prágába, nem tartják magukat bűnösnek, nem számítottak arra, hogy tüntetés lesz, csupán a csehszlovák fiataloktól akartak bocsánatot kérni amiatt, hogy Magyarország 1968. augusztus 21-én részt vett az öt VSZ-tagállam csehszlovákiai katonai beavatkozásában.

Deutsch és Kerényi bűnös

A tárgyalást vezető bíró még aznap, késő délután olvasta fel az ítéletet. Eszerint Deutsch és Kerényi bűnös, mert azzal, hogy meg nem engedett megmozduláson vettek részt, és azon nyilatkozatot olvastak fel, megsértették a közrendet. Viszonylag olcsón megúszták ugyanakkor, letöltendő börtönbüntetés helyett a prágai I. kerületi bíróság Csehszlovákiából való azonnali kiutasításra és öt-öt ezer korona pénzbüntetésre ítélte a két magyar ellenzékit. A konzul, Taba Lajos fizette ki a büntetést, visszatartotta a Malév-gépet, így még aznap hazaért Deutsch és Kerényi.

A letartóztatott Deutsch és Kerényi egy hét alatt országosan ismert politikus lett (utóbbi hamar visszavonult a politikától). Népszerűségüket kihasználva a Fidesz Adj egy koronát elnevezéssel gyűjtést szervezett, hogy így fizessék ki tízezer koronás adósságukat a magyar külügynek. A pénz nem gyűlt össze teljes egészében.

További MTI-hírek 1989. augusztus 29-éről itt olvashatók. A videók a NAVA 89-es archívumából valók.

Kommentek

  • 2009.08.29 14:44:24Yeto

    A régi szép idők, amikor még felnéztem Deutsch Tamásra...

  • 2009.08.29 14:52:10Csakén

    dájcs für tomika mint példakép mára kissé megkopott.

  • 2009.08.29 14:56:02Rókakígyó

    Sajna Deutsch Úr ma is az egyik legtehetségesebb politikus az országban, de ellentmondáson és kritikán túl nemigen tudtak jutni 20 év alatt. Most is a vörös posztóra ugranak. Alternatívát nem hogy megvalósítani, de javasolni sem igazán tudtak. A mutyiba legalább alaposan beletanultak.

  • 2009.08.29 14:56:56Kopi3.14

    későbbi munkássága alapján őt igazán ottarthatták volna hoszabb ideig.

  • 2009.08.29 14:59:19mbenedek

    Én is az egyik váltságdíj-gyűjtő voltam, még gimnazistaként! Jó kis év volt...

  • 2009.08.29 15:03:28Csokis

    Ez volt az, amikor Pesty kidobta a kamerát, amivel flmezett (talán) Vig Mónikának, nehogy elvegyék azt is?

  • 2009.08.29 15:26:25kalamáris

    Érdekes az első videó, mennyivel szelídebbek voltak a cseh rendőrök 89-ben, mint a magyarok 2006-ban... Deutsch milyen épen megúszta mondjuk pl. Révész Máriuszhoz képest...

  • 2009.08.29 15:34:16Alvarez

    2006-ban a tüntetők nem virággal érkeztek.

  • 2009.08.29 15:35:29Csokis

    Nem ám! Révész Máriusz vezette őket fehér lovon, ugye?

  • 2009.08.29 15:37:26kalamáris

    Hanem magyar zászlóval... (Kevés kivételtől eltekintve, de azokat el lehetett volna választani a százezres Fidesz-gyűléstől)

  • 2009.08.29 16:08:41Szúrófény

    Deutsch Tomikába annyi észt vertek a tótok, hogy azóta is abból él! De Gyurcsány is akkor lett milliárdos,amikor még mdf guru lányának udvarolt. Emlékezni kéne! 1 banda ez de jól játszik!

  • 2009.08.29 16:54:02A Nép - Te vagy!

    Szúrófény:

    De még mennyire egy banda! A részletek, hogy miért és hogyan:

    www.kibulizottorszag.net

    (Ha még valaki nem látta)

  • 2009.08.29 18:12:07kovi1970

    Nagyon "kedveljük" tompikát! ;)

  • 2009.08.29 18:54:48Ganaji Bordon

    Akkor is, most is: ÉLJEN A PÁRT ÉS A KORMÁNY!

  • 2009.08.29 19:12:45Balangó

    Azért azt megjegyezném, hogy akármit is gondolunk a mostani Deutschról, ő még akkor ugrált, amikor azért vertek Prágában. Így vagy úgy, de a többiekkel együtt formálta a történelmet. Szóval neki legalább múltja van.

    Mi meg csak verjük a klaviatúrát és osztjuk az észt.

  • 2009.08.29 20:29:08Megszívtuk-waze

    Tényleg! Éljen a kormány! A kormány az én kormányom!
    Remélem sokáig tart. Most vonattam be bőrrel!
    Ja! Bocs! Most látom, ez nem a TotalCar.

  • 2009.08.29 20:34:56Kósa Lajost Orbán helyett, Viktor elég volt!

    Egy ripacs, majom, bájgúnár.
    Bocsánat Európai Parlament, hogy ilyen embereket küldtünk.

  • 2009.08.30 05:51:43Fuzy

    Nem hivatalos forrásból úgy tudom, hogy történelemformáló Deutch "hozzám hasnló jogvégzett emberek" Tamás egyszerűen csak pornóujságot árult a Venczel téren, így egész véletlenül keveredett bele a fenti eseményekbe.

  • 2009.08.30 05:55:22Fuzy

    Elnézést, rosszul írtam a nevet. Deutsch.

  • 2009.08.30 06:01:01pistii

    A sok fikázó okostojás hozzászóló mit tett a rendszerváltásáért? Okoskodni a legkönnyebb, meg észt osztani.

  • 2009.08.30 08:01:11Zigi

    Kiment a sok kádergyerek hőst játszani egy kicsit, hogy aztán évekig eléldegéljen abból, hogy a politikai káderlapján ott szerepelt ez a "hőstett". Nem csodálkoznék azon, ha az akkori magyar titkosszolgálat előre lezsírozta volna a csehszlovákkal, hogy ne legyen senkinek semmi baja, hiszen "mégis csak a mi kutyánk kölykei, tudják,hogy van ez a csehszlovák elvtársak: fiatalság - bolondság".

  • 2009.08.30 10:00:42Micro_fine

    Sok embernek össze-vissza jár a szája, mert el van keseredve, abban a reményben adta szavazatát, hogy jobb lesz a személyes sorsa, de csak az idő mult el, az életünk semmit sem javult. A hamu alatt izzik a parázs, az országrombolók ideje már nem tart sokáig, a hamis propagandával többé nem lehet választást nyerni.

  • 2009.08.30 10:46:21kamasuka

    Ha Tompika lenne most a Köztársasági elnök, kiváncsi lennék, hogy Ficoék miként kötöttek volna bele az esetleges szlovákiai látogatásba augusztus 21-én ... :D

    Amúgy meg ez a csehszlovákiai magyar konzul tényleg nem volt semmi:

    http://index.hu/belfold/tegnapiujsag/2008/03/28/1989_elteritettek_egy_malev_gepet_pragaban/

  • 2009.10.12 21:35:02hapcika

    A belügyes tisztet, aki letárgyalta a csehekkel a szabadonengedést, Pintér Sándornak hívták és nem tudom miért haragszik Tompika Hornra, mikor Pintér rendezte a dolgokat.

  • 2009.10.13 01:43:06vauvauvau

    Icka néne vagyok.
    Én szartam a dójcsra.
    Én Isaurának gyűjtöttem. Az a film jobban tetteszett.

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

A blogról

Ez a blog egy napi válogatás arról, hogy mi történt 1989-ben. Beszámolunk a legérdekesebb hírekről, interjúkról, bemutatjuk a szereplőket, és megtudhatja azt is, mit hallgattunk, olvastunk, néztünk a moziban húsz éve, és milyen telefonok érkeztek a frissen induló TV2-höz és a Szabad Európa Rádióhoz. Ráadásul elolvashatja azokat a napi információs jelentéseket, amiket az MSZMP korabeli vezetői is megkaptak.

Partnereink

Videók

Friss kommentek

Keresés

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Olaszország
    Olaszország Fantasztikus üdülőhelyek egy emlékezetes nyaraláshoz. Böngésszen és válasszon ajánlataink közül 8.395 Ft / apartman / éjtől!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés